Rangos életműdíjat érdemelt Lukács János
A rajztanítás, vizuális nevelés terén elért eredményeiért a Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete (MROE) elismerését, az Alma-díjat vehette át a napokban Lukács János, az Arany János Általános Iskola nyugalmazott oktatója. Szeretettel gratulálunk!
Az MROE életműdíjával több évtizedes kiemelkedő szakmai pályát ismertek el – mint a méltatást idézve a pályatárs és kolléga, Horváth Éva kiemelte, Lukács János hozta létre és gondozta évekig a Vizuális kultúra 1-12. évfolyamon elnevezésű szakmai csoportot a facebook felületén, amely az elmúlt években a rajztanítás első számú szakmódszertani felületévé vált.
A csoda jelképe
Az Alma-díj azt a csodát jelképezi, amit Lukács János növendékei és pályatársai az elmúlt évtizedekben megélhettek. Az elismerés megálmodója és alkotója Környeiné Gere Zsuzsa képzőművész, rajztanár, tanfelügyelő, szakíró, a MROE vezetőségének tagja, a móri kerámiatábor egyik alapítója. A 2011-ben elhunyt alkotó és szakember készített a rá jellemző gondossággal és szeretettel kivitelezett mázas kerámia almákat évenként Móron, a Lamberg kastély parkjában ma is működő Kútház Műhelyben. Azokat a rajztanár kollégákat jutalmazta ezzel a kedves gesztussal, akiknek munkásságát nagyra tartotta, ám akik hivatalos elismerésben ritkán részesültek.
Halálának évében az egyesület hivatalosan is megalapította az Alma-díjat, amelyet az eredeti alkotás alapján Martsa Piroska szobrász-restaurátor művész készít.
"Boldog és büszke vagyok"
Meglepte, ugyanakkor nagy örömmel töltötte el Lukács Jánost a szakmai közösség elismerése:
– Immár három éve nyugdíjas vagyok, az iskolai életemet már lezártam, és a közösségi felületen gondozott szakmai csoportot is „elengedtem” már – így igazán meglepett az elismerés. Nagyon köszönöm a díjat az egyesület közösségének – úgy érzem, ennél szebben nem is lehet lezárni 45 év vizuális nevelését és a pedagógiai munkát. Boldog és büszke vagyok, őszintén meghatott a kitüntetés, nagyon örülök neki, és nagyon büszke vagyok arra a csapatra is, amely nélkül soha nem kaphattam volna meg az Alma-díjat. Köszönet jár úgy a rajztagozat megálmodóinak, mint a benne dolgozó kollégáknak, a tanítványoknak és szüleiknek, vagyis mindazoknak, akik részesei voltak ennek a valóban csodás alkotási és vizuális nevelési folyamatnak.
Nagyon örült a csoport létrejöttének és megerősödésének is – ez a szakmai közösség immár 11 ezer tagot számlál, szigorú, de mindig segítő és támogató közösség, emeli ki a facebook-csoport alapítója:
– Beváltotta a célokat és az álmokat, hatalmas támogatást nyújt, méghozzá elsősorban a nem rajz szakkolégiumot végzett tanítók számára. Őszinte, nyitott, a „kincsek megosztása” terén is élen járó csapat. Én már elengedtem, egy remek szakember, Mészáros Zsuzska középiskolai rajztanár gondozza egy kis csapat vezetőjeként. Fiatalok, lendületesek, lelkesek – őszintén mondom, öröm látni, milyen jól működik nélkülem is!
Lukács János – névjegy
Lukács János a Kaposvári Tanítóképző Főiskola szekszárdi tagozatán szerzett diplomát rajz-tanító szakon, később fejlesztő pedagógusként végzett, valamint a BME közoktatás-vezető szakán is diplomázott. Pedagógusi pályáját Perkátán és Iváncsán kezdte, majd a Gárdonyi iskola tanára lett. 1984-ben az Arany János Általános Iskolába került – az intézmény rajz tagozatának alapítója lett, majd egészen nyugdíjba vonulásáig az intézmény kötelékében dolgozott, a tagozatot országos viszonylatban is ismert és elismert szakmai műhellyé varázsolva.
Nyugdíjasként is aktív, és bár a cikkben említett szakmai felületet már nem gondozza, egyik alapítója, és a kezdetektől aktív szereplője, motorja az Így látjuk Mi! elnevezésű örömfotós közösségnek a nagy közösségi portálon.
(Fotó: Lukács János archívumából)
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: Iskolanyitogató az Aranyban
2024. jan. 17.
Folytatta az elmúlt évek hagyományát az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A leendő kisdiákok és szüleik az Iskolanyitogató című program keretében ismerkedhettek az intézmény programjával, miliőjével, az "aranyos" mindennapokkal és ünnepekkel. Hangkép.
DSTV: mozgalmas év a Vasváriban
2024. jan. 09.
Sok megvalósult elképzelés, sikeres pályázat jellemzi a Vasvári Pál Általános Iskola elmúlt esztendejét, derül ki a DSTV összegzéséből. Az eredményekről, eseményekről és persze a jövő terveiről Gálosfai Tímea igazgató beszélt. Hangkép.
DSTV: jubileumi programok színesítik a Móricz évét
2024. jan. 07.
Mozgalmas, ünnepi eseményekkel sűrűn pettyezett évet zárt a Móricz iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az ének-zenei tagozatos intézmény diákjainak életét a 70 éves jubileum programjai is színezik, elevenítette fel Szigethy Adrienn igazgató. Hangkép.
DSTV: élménydús esztendő
2024. jan. 06.
Közösségi eseményekkel teli évet zárt a BIROK Szabó Magda Tagintézménye, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézményi visszatekintők sorában ezúttal Farkas Márta tagintézmény-vezető eleveníti fel az emlékezetes programokat. Hangkép.
DSTV-évértékelők a DO-n: névváltó évet zártak
2024. jan. 05.
Izgalmas esztendőn van túl a Gárdonyi Géza nevét Szent Pantaleimonra cserélt iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A görögkeleti intézmény tavalyi évét Szóládi Zoltán igazgató összegezte, beszámolva az idei tervekről is. Hangkép.
DSTV: pályaorientáció a Rudasban – fókuszban a turizmussal
2023. dec. 15.
Újabb felvonásához ért a pályaorientációs sorozat a Rudas középiskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Advent a nagyvilágban címmel a turizmus-vendéglátás ágazat szervezett játékos versenyt az általános iskolák hetedik és nyolcadik évfolyamos tanulóinak. Hangkép.
Szakmai délután az iskolaérettségről
2023. dec. 06.
Amit a szakértői vizsgálatról tudni érdemes! címmel szervez hibrid tanácskozást a Fejér Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Dunaújvárosi Tagintézménye. Várják a jelentkezőket!