Újra életet mentett a szénmonoxid-érzékelő a városban
Társasházi lakásban támadt a "néma gyilkos", ráadásul egy gyermek életét fenyegette – szerencsére az érzékelő időben jelzett, nem történt személyi sérülés.
Egy gyerek tartózkodott a fürdőszobában, amikor jelzett a szénmonoxid-érzékelő egy társasházi lakásban április 20-án este, tudatta Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó százados, a vármegyei katasztrófavédelmi főigazgatóság szóvivője. Tájékoztatójából az is kiderül, hogy a berendezés hangos sípolására a kislány kiment a helyiségből, édesanyja kinyitotta az ablakokat, majd elhagyták a lakást, és az udvaron várták meg a tűzoltókat.
A mérgező gáz a fürdőszobai, nyílt égésterű, átfolyós vízmelegítő működése közben keletkezett, a szén-monoxid jelenlétét a város hivatásos tűzoltóinak műszeres mérései is kimutatták. A gázszolgáltató szakembere is a helyszínre érkezett. A szénmonoxid-érzékelő jelzésének köszönhetően a lakóknak nem esett bajuk.
A szóvivői összegzés felidézi: a szén-monoxid színtelen, szagtalan, mérgező gáz. A leggyakrabban akkor jön létre, ha a nyílt égésterű fűtőeszköz vagy vízmelegítő meghibásodik, vagy a működése során a környezetében nincs elég levegő. A szénmonoxid-mérgezések megelőzése érdekében tanácsos a nyílt lánggal működő berendezéseket évente egyszer szakemberrel megnézetni. Gondoskodni kell arról is, hogy környezetükben a levegő-utánpótlás biztosítva legyen. Nem elég néha ablakot nyitni, állandó, automatikus szellőzésre van szükség, ezért az új, jól szigetelő ablakokba is légbevezetőt kell szerelni. Mivel a szén-monoxidot sem az emberek, sem az állatok nem tudják kiszagolni, nélkülözhetetlen jó minőségű szénmonoxid-érzékelőt beszerezni ott, ahol nyílt lánggal működő eszközzel fűtenek vagy melegítik a vizet.
A berendezés életet menthet – itt a legújabb példa!
(A kép illusztráció)
A rovat további hírei: Sziréna
Kigyulladt egy lakóház Rácalmáson (FRISSÍTVE)
2025. feb. 09.
A tűzoltók három vízsugárral oltják a lángokat a Barackvirág utcában, a nyolcvan négyzetméteres ingatlan teljes terjedelmében égett, értesült a DO. (FRISSÍTVE)
Állatkínzásért felelhet a lelketlen gazda
2025. feb. 06.
A dunaújvárosi rendőrök hallgatták ki gyanúsítottként az 51 éves férfit, aki a felső Duna-parton kirakta és magára hagyta kutyáját. Állatkínzás vétsége miatt kezdtek eljárást ellene, értesült a DO.
Milliárdos csalás – vármegyei érintettséggel
2025. jan. 29.
Nagyszabású pénzmosási ügy végére kerülhet pont hamarosan a Mátrix Projekt keretében, értesült a DO. A Fejér vármegyei nyomozók a közel másfél milliárd forintos kárból eddig több mint 100 millió forintot visszaszereztek. Két külföldi és egy magyar állampolgárságú férfit már letartóztattak – további két magyar "cégvezető" bűnügyi felügyelet alatt áll.
Nehogy bedőljön a gondosórás csalóknak!
2025. jan. 28.
Új típusú csalási módszerre figyelmeztették az időskorúakat és hozzátartozóikat a nagy közösségi portálon: a csalók gátlástalanul élnek vissza az érintettek jóhiszeműségével.
Zöldbe borult a táj – na jó, nem, csak a lakás
2025. jan. 24.
Dunaújvárosi gyanúsított ellen emelt vádat a járási ügyészség: a rendszeres kábítószer-fogyasztó férfi cannabis növényt termesztett a lakásán – komoly mennyiségi mutatókkal. Jeles botanikai képzettségről tett tanúbizonyságot, de nagyon bután bukott le, értesült a DO.
Drága lett a neten szőtt szerelem
2025. jan. 22.
Az érzelmekkel játszott, dunaújvárosi nőt húzott le több mint hétmillió forinttal a magát amerikai katonának kiadó csaló. A megkárosított hölgy feljelentést tett a rendőrségen, a csalás ellen tipptárral is szolgálunk!
Letartóztatták az idős asszonyra támadó férfit
2025. jan. 18.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki egy idős asszony válláról letépte a táskáját Dunaújvárosban. Minősített rablás a vád, értesült a DO.