A honvédelem napján is a békéről beszélünk
1992-től a kormány határozata alapján minden évben megünnepeljük a magyar honvédelem napját. Dunaújvárosban is sok éves hagyomány, hogy a '48-as emlékműnél emlékezést és koszorúzást rendeznek.
A honvédelem napján arra emlékezünk, hogy a magyar szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontjaként, háromhetes ostrom után 1849-ben e napon foglalta vissza Buda várát a Görgey Artúr tábornok által vezetett honvédsereg Hentzi osztrák császári tábornok csapatától. A Dunaújvárosi emlékezésen a Rudas és a Hild iskola diákjai adtak műsort, majd Tóth Kálmán, a dunaújvárosi Honvéd Klub tagja mondott ünnepi beszédet, aki a műsor után a honvédelem fontosságáról beszélt lapunknak:
– Erről a napra illik, és szükséges is megemlékeznünk. Meg kell emlékeznünk valamennyi hősről, akik az életüket áldozták azért, hogy a hazánk meg tudjon maradni. Fontos a honvédség léte és jelenléte a mai világban, fontos a védelmi erőink fejlesztése. A mai haderőnknek felkészültnek kell lennie bármilyen helyzetre, de hangsúlyozni szeretném, hogy mindezt a béke biztosítása és megőrzése érdekében. Sokakkal együtt én sem szeretnék háborút átélni az országunkban. Szerencsére nem volt részem háborúban, de nem is szeretném megtapasztalni. Egész nemzetünknek az az érdeke, hogy ne legyen Magyarországon háború.
A megemlékező esemény koszorúzással ért véget, ahol megemlékeztek az iskolák képviselői, Tóth Kálmán és Orosz Csaba, a közbiztonsági bizottság elnöke is.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes
2025. okt. 21.
A legutóbbi közgyűlés zárt ülésén született meg a döntés, hogy Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője a következő ötéves ciklusát kezdheti meg az intézményben. A szakembert és kollégáit Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.
Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett
2025. okt. 21.
Nagy Gergő neve már ismerősen cseng a városlakók körében – a fiatalember a dunaújvárosi trafóházak külsejét tölti meg élettel. A Béke városrészben is dolgozott a közelmúltban – míg a napokban a Lajos király körútnál álló „dobozt” öltöztette fel. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő hálás a fiatal művész munkájáért, alkotásai sokak arcára csalnak mosolyt.
Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes
2025. okt. 21.
Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.
Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés
2025. okt. 20.
Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.
Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap
2025. okt. 20.
Az évek során rendkívül népszerűvé vált a kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.
Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért
2025. okt. 20.
Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.
Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze
2025. okt. 17.
A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.









