Kikapcsolódási körkép a DVG-vel
Vízparti napközis tábor, Balaton-parti üdülés, vagy csobbanás az élményfürdőben – csak néhány a DVG Zrt. kínálta kikapcsolódási lehetőségek közül. A jó idő közeleg, így már most érdemes szemezgetni összeállításunkból, hogy hol is hűsölhetnek majd a gyermekek, felnőttek egyaránt.
A város is kiváló lehetőségeket kínál a vizes elfoglaltságok szerelmesei számára.
Úszhatunk az élményben
Az Élményfürdő a városi kikapcsolódási lehetőségek egyik fő központja. Mint azt Mezei Zsolt alpolgármester bejelentette: a május 17-én esedékes nyitásra minden készen áll, a szakemberek elvégezték a megfelelő karbantartási munkálatokat, és a komplexum az elmúlt évek színvonalának megfelelő szolgáltatásokkal készül.
Kiemelte, hogy az önkormányzati finanszírozásnak köszönhetően még mindig Dunaújvárosban az egyik legalacsonyabb a napi belépő ára – nemcsak a környéken, hanem az egész országban –, és ezt igyekeznek is tartani.
A nyitás napjától – az emeleti medencék kivételével – valamennyi medence és az élményelemek is üzemelnek majd.
Az árakról és a nyitvatartásról a www.aquantis.hu oldalon tájékozódhatnak.
Napközi a fürdőben
Az idei évben is számíthatnak a gyermekek és a szülők az önkormányzati, nyári napközis táborra, amelynek ezúttal is az élményfürdő ad otthont a szünidőben.
Július 1-től hat héten át, augusztus 9-ig az élményfürdő lesz az önkormányzati napközis tábor központja, ahová a GESZ honlapján megtalálható jelentkezési lap kitöltésével lehet jelentkezni. További részletek a www.dunaujvarosigesz.hu oldalon.
Irány a vízpart és környezete!
Az önkormányzat több üdülője várja a kikapcsolódásra vágyókat: Siófok-Balatonszabadin, Harkányban, illetve Balatonkenesén bárki számára elérhetőek a szálláshelyek, éppen ezért érdemes időben foglalni – május 15-től ez már lehetséges.
Harkányban a szálláshely 2 különálló, 4 férőhelyes lakrésszel várja vendégeit a szeptember végéig tartó időszakban. A Harkányi Gyógy- és Strandfürdő körülbelül 15 perces sétával közelíthető meg az üdülőtől.
A balatonkenesei üdülőbe a Balaton partjától mindössze 300 méterre várják az érdeklődőket. A vendégek 11 darab, 4-6 személyes faház közül választhatják ki a számukra legmegfelelőbb lakrészt.
Siófok-Szabadifürdőn a vízparttól 300 méterre található üdülő 11 szobából áll. A kétszemélyes szobákat itt is szeptember végéig lehet igénybe venni.
Foglalás iránt érdeklődni a Dunaújvárosi Kemping recepcióján lehet 2024. május 15-től az alábbi elérhetőségeken:
Szalki-sziget kemping (DVG Zrt.)
Email: szallas@dvgzrt.hu
Mobil: 06-20-312-0974
Az árak és képek az üdülőkről a www.dunaujvaros.hu oldalon tekinthetők meg.
Kempingezés a szabadstrandon
Városunk gyöngyszeméről, a Szalki-szigeti kempingről és szabadstrandról se feledkezzünk meg: festői környezetben szakadhatunk itt ki a városi, rohanó hétköznapokból.
Legyen szó csobbanásról, vagy épp egy baráti sütögetésről. A szabadstrand már június 15-től látogatható, a Szalki-szigeti kempingbe pedig a fentebb írt elérhetőségek egyikén lehetséges a foglalás.
(Forrás és fotók: DMJV Önkormányzata)
A rovat további hírei: Mozaik
Papír alapú ragasztószalag: zöld megoldás a csomagolásban
2025. már. 27.
A hulladék minimalizálása és a fenntarthatóság egyre fontosabbá válik napjainkban, és ebben a kontextusban a papíralapú ragasztószalag igazi kincs lehet. (X)
Április elején nyitja meg kapuit a Time Machine Budapest élményközpont
2025. már. 27.
Április 8-án nyitja meg kapuit a Time Machine Budapest élményközpont, amelynek interaktív kiállítása a magyar főváros kiemelkedő jelentőségű történelmi pillanatait idézi meg.
Milyen adminisztratív munkakörök várják az álláskeresőket Miskolc környékén?
2025. már. 26.
A hírek, aktualitások egyik jellemző részét jelentik a különböző hirdetések, azon belül is az álláshirdetések. (X)
Milyen lehetőségek és elvárások várnak a műszaki területen elhelyezkedőkre?
2025. már. 26.
Gazdaságunkat nagymértékben meghatározza a műszaki és villamossági terület. Gyakran találkozunk a híradásokban a munkaerőhiány problémakörével. (X)
Hogyan kell cserélni a levegő kompresszor motorját?
2025. már. 26.
Kompresszort számtalan helyzetben és területen használunk. A berendezés állapotára mindig kiemelten figyelni kell, hogy ezzel is biztosítsuk a hatékony működést és a hosszú élettartamot. (X)
DSTV: Áfonya is vizsgát tett
2025. már. 26.
A Duna Dog Center Alapítvány komplex tevékenysége rendszeresen feltűnik a DSTV összegzéseiben. Újabb fontos mérföldkőről számoltak be: ismét ebek és gazdáik tettek vizsgát ugyanis annak érdekében, hogy állatasszisztenciával segíthessék a terápiás folyamatokat. Hangkép.
Idén a Szavanna-kifutót újítaná meg a Fővárosi Állatkert
2025. már. 26.
Idén a Szavanna-kifutót szeretné felújítani a Fővárosi Állat- és Növénykert az intézmény számára felajánlott személyi jövedelemadó (szja) 1 százalékokból.