Tóth Gergely a DAB első érkezője

spigott - 2024. május 17. 18:01

Az előző Erste Liga szezonban még a Budapest Jégkorong Akadémia színeiben játszó, dunaújvárosi születésű Tóth Gergely a DAB jégkorongozóinak idei első szerzeménye.

Képek forrása: BJAHC/Várhegyi Erna

Hivatalos honlapján jelentette be a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, hogy az Erste Liga következő felvonásában egyesületünket erősíti a 26 esztendős, helyi nevelésű védőjátékos Tóth Gergely, aki korábbi nevelőegyesülete mellett olyan csapatoknak volt oszlopos tagja, mint a MAC Budapest, a későbbi Budapest Jégkorong Akadémia, a Ferencvárosi Torna Club, vagy épp a skót Glasgow Clan. A mindig vidám, nagy teherbírású, ponterős védő Somogyi Balázs első idei igazolása.

"Nagyon tetszett az elképzelés, amit Soma felvázolt. Izgatottan várom a közös munkát. Szerencsére játékosként már dolgoztam vele, ez most igaz más lesz, de mind a ketten szeretnénk, hogy a dunaújvárosi jégkorong olyan sikereket érjen el, mint régen. Mindent meg fogok tenni ennek érdekében a jégen és azon kívül is." - nyilatkozta a fiatal bekk.

Tóth Gergely a legutóbbi idényben összesen 47 mérkőzésen lépett pályára, 13 gólpasszt és 5 gólt jegyzett, derült ki a DAB közleményéből.

A rovat további hírei: Sport

Somogyi Balázs lett az Acélbikák vezetőedzője

Somogyi Balázs lett az Acélbikák vezetőedzője

2024. ápr. 23.

A helyi nevelésű szakember munkáját Revák Zolták és Hetler Ádám segítik másodedzőként, míg a kapusok szakmai munkájáért Pinczés Bendegúz felel a DAB hokisainál a 2024/2025-ös szezonban.

Kilenc érem az országos döntőről

Kilenc érem az országos döntőről

2024. ápr. 23.

Kiválóan szerepeltek a dunaújvárosi lábtoll-labdázók a Mohácson megrendezett országos diákolimpiai fináléban.

Remekeltek a DKSE kajak-kenusai az évadnyitón

Remekeltek a DKSE kajak-kenusai az évadnyitón

2024. ápr. 23.

Összesen tizennégy dobogós helyezéssel, s az éremtábla hatodik helyével zárták az évadnyitó Máramarosi Kupát a DKSE ifjú kajak-kenusai a mögöttünk hagyott hétvégén.

Dunaújvárosi éremeső Veszprémből

Dunaújvárosi éremeső Veszprémből

2024. ápr. 22.

Tizenegy dobogós helyezéssel, az éremtábla hetedik helyén zárták legutóbbi versenyüket a DKSE korosztályos úszói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Vereséggel búcsúzott a szezontól a DKSE

Vereséggel búcsúzott a szezontól a DKSE

2024. ápr. 22.

Csak a harmadik szettben tudta megszorítani az alsóházi tabellát vezető Miskolc gárdáját a DKSE felnőtt röplabda csapata az Extraliga hazai szezonzáróján.

Egyre nehezebb helyzetben a DFC

Egyre nehezebb helyzetben a DFC

2024. ápr. 21.

Félidőnként két-két gólt kapva szenvedett vereséget a több élvonalbeli játékossal megerősített Fehérvár FC II. vendégeként a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Hozta a kötelezőt a DFVE

Hozta a kötelezőt a DFVE

2024. ápr. 21.

Minden negyedet megnyerve aratott sima, 12-5-ös sikert az alapszakasz utolsó találkozóján a DFVE női vízilabda csapata a Szeged otthonában szombaton este.