Csapadékos start, a hét végén napsütés

Öcaline - 2024. június 10. 11:00

Zápor, zivatar, viharos szél és jégeső is lehet ma a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzése szerint. Egészen péntekig kitart a csapadékos időjárás, de a hét vége napos és nyárias lehet.

"Többfelé zivatar!" – bár a szándék szerint csak mára vonatkozott, de az előrejelzések alapján a hét nagy részére érvényes Krausz Mikes Miklós prognózisának beköszöntője. A Köpönyeg.hu időjárási portál szerkesztője szerint ma már ma délután egyre többfelé pattannak ki zivatarok. Felhőszakadás és jégeső is kialakulhat, megerősödik az északnyugati szél. A csúcshőmérséklet 27 fok körül alakul, a dunszt miatt persze magasabbnak érezzük majd.
A folytatás is hasonló időt ígér a friss modellek szerint: kedden nyugat, délnyugat felől több hullámban valószínű eső, zápor, zivatar – igaz, emellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Élénk marad a légmozgás, és 21-26 fok közé esik vissza a hőmérséklet. A gyakran erősen gomolyfelhős égből szórványosan alakul ki záporeső, zivatar szerdán is – főként az északi hegyes-völgyes vidékeken lakók számíthatnak csapadékra –, emellett az északias szél továbbra is erős marad, és már csak 20-25 fok valószínű.
A középtávú előrejelzések specialistája szerint a hét közepén sem várható érdemi változás: csütörtökön döntően gomolyfelhős időre van kilátás, többfelé (főleg az ország déli felén) zivatarral, záporral, felhőszakadással. Később északnyugat felől szárazabb levegő érkezik – de marad a viszonylag hűvös idő, 19-25 fok várható délután.
Változást ígérnek viszont a hét utolsó napjai: pénteken már többórás napsütés várható, és már csak elszórtan fordul elő zápor. Közben 23 és 28 fok közé melegszik a levegő, és ez a trend folytatódik a hét végén is: szombaton napos, de szeles, vasárnap jobbára napos, gomolyfelhős időnk lesz. Erősödik a nappali felmelegedés, szombaton 24-27, vasárnap már 26-29 fokos csúcsértékekkel számolhatunk.

Vagyis a hét végére visszatér a nyár – még ha nem is perzsel olyan nagyon.

(Fotó: Így látjuk MI! – Simon István felvétele)

A rovat további hírei: Mozaik

DSTV: négylábú kedvenc a lakásban

DSTV: négylábú kedvenc a lakásban

2024. szep. 29.

Egyre többen kaptak kedvet arra városunkban is, hogy családjukat egy négylábú társsal bővítsék, derül ki a DSTV összegzéséből. Ám a kutyatartás felelősséget kíván, érdemes megfontoltan döntenünk négylábú kedvencünkről. Hangkép.

Szép születésnap a Városháza téren (galériával)

Szép születésnap a Városháza téren (galériával)

2024. szep. 28.

Előadásokkal, kiállítókkal és sportos bemutatókkal ünnepelte első születésnapját a LEAF Kutyás Kutató-Mentő Sportegyesület a Városháza téren múlt hétvégén.

Újra itt a Horror Circus – vigyázz, borzongatóan jóó!

Újra itt a Horror Circus – vigyázz, borzongatóan jóó!

2024. szep. 27.

Visszatérő vendégként érkezik városunkba a Horror Circus interaktív bemutatója – az egyszerre garantáltan ijesztő és szórakoztató látványosság a jövő héttől lesz látható. Figyelem: ingyen jegyet is találsz a hajtás után!

Teraszok hatékony árnyékolására válassza a klasszikus napellenzőt!

Teraszok hatékony árnyékolására válassza a klasszikus napellenzőt!

2024. szep. 27.

A teraszok jelenthetik a nyári szezonban a második nappalit, az új életteret, ahol megfelelő árnyékolás mellett, valamint kényelmes és funkcionális bútorokkal berendezkedve a szabadidőnk nagy részét tölthetjük. (X)

DSTV: ezer és egy kéréssel keresik

DSTV: ezer és egy kéréssel keresik

2024. szep. 27.

Folytatta a hétköznapi igényekre szakosodott kismesterek bemutatását a DSTV. Az összeállítás révén a kulcsmásolást, késélezést, táska- és cipőjavítást vállaló Dózsa György úti pinceműhelyt, és vezetőjét, Lakatos Teréziát ismerhetjük meg. Hangkép.

10 éves a Máltai Játszótér – együtt ünnepelnek szombaton

10 éves a Máltai Játszótér – együtt ünnepelnek szombaton

2024. szep. 26.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 10 éve van jelen Dunaújváros szívében – ekkor nyitották meg a játszótér kapuit a családok előtt. Vidáné Varga Tímea intézményvezető összegzése a jubileumi ünnepség részleteit is tartalmazza.

Egy riasztó, amiben mindig megbízhat

Egy riasztó, amiben mindig megbízhat

2024. szep. 26.

Létezik egy olyan riasztómárka, amiben ön is maximálisan megbízhat, ha a biztonságáról van szó. (X)