Katonák a katedrán: osztály, vigyázzmenet!?

Öcaline - 2024. június 17. 18:00

Közös nyilatkozatban ítélte el az Orbán-kormány újabb, az oktatási intézményrendszert fenyegető lépését több szakmai és civil szervezet. Az 55 év feletti katonák katedrára vezénylésének lehetőségéről kritikusan nyilatkozott a CODE Civilek az oktatásért – Dunaújváros és környéke egylet képviselője is.

Ahol a gyermek az utolsó: a kormány szerint bármely katona vezényszóra pedagógus lehet – ezzel a címmel juttatott el közleményt a DO-hoz a Civil Közoktatási Platform, a Szülői Hang Közösség, a Szülői Összefogás Közösség és a Tanítanék mozgalom.

Intézményi békeharc

A közös közlemény felidézi: a kormányzat szerint bármely 55 év feletti katona alkalmas és átképezhető pedagógusnak – ez derül ki a parlament által már elfogadott törvényből. A státusztörvény 4. paragrafusának módosítása rendelkezik arról, hogyha valakit odavezényelnek és megfelel az alkalmazási feltételeknek (nem derül ki, hogy ezek ugyanazok-e, mint ami a pedagógusokra vonatkozik), akkor hivatásos katonaként köteles a tankerület alkalmazni őt. Tehát nem feltétel a gyakorlat, sem a szakmai tudás, nem kell érteni a gyerekekhez, nem kell szeretni őket – ha a kiöregedett katonának van tanári végzettsége, akkor odakerülhet az iskolába, pontosabban odaküldik, mert ezt nem ő választja, hanem odavezénylik!
A törvénymódosítás szerint a kivezényelt katona nem a pedagógusokhoz hasonló köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban vagy munkaviszonyban vagy egyházi szolgálati jogviszonyban lesz alkalmazva, hanem tanárként is hivatásos katona lesz! A kritikusok szerint így minden bizonnyal jóval kedvezőbb munkafeltételekkel dolgozhat, mint a nála képzettebb és tapasztaltabb pedagógus kollégái – ami óhatatlanul intézményen belüli feszültségekhez vezethet. 

Parancs, értettem?

Súlyos kérdéseket hagy megválaszolatlanul a rendelkezés, állítják a közlemény jegyző szervezetek. Hol van itt már szó a gyerekeinkről? A minőségi oktatásról? Akik egész életükben parancsokat kaptak és adtak, azok az iskolában is az alárendeltséget és a feltétlen engedelmességet fogják elvárni a diákoktól. A törvénymódosítás bizonyíték arra, hogy a kormányzat hosszú éveken keresztül hazudott arról, hogy nincs pedagógushiány. Egyben ezzel a kormányzat elismerte azt is, hogy kudarcot vallott, és nem tudta vonzóvá tenni a pedagóguspályát; az elmúlt hónapok béremelése még az infláció fedezésére sem volt elegendő. 
A közleményt jegyző szervezetek tiltakoznak az egyeztetés és a szakmaiság teljes hiánya miatt! Követelik a törvény visszavonását, egyúttal azt is, hogy hozzáértő személyek döntsenek a közoktatást érintő törvényekről! A közlemény vége segélykiáltás: "Védjük meg a gyerekeinket!"

"Nem a katonaság a megoldás"

A CODE Civilek az oktatásért – Dunaújváros és környéke egylet képviseletében Horváth Éva is kifejtette gondolatait – mondván, a kormányzat folyamatosan tagadja, hogy súlyossá vált a pedagógushiány van. Ennek leplezésére már őrültségeket csinál, 55 év feletti hivatásos katonákat készül vezényelni pedagógusnak az iskolákba: 
– Rengeteg kitűnő kolléga hagyta ott a lepusztított oktatást, nevelést az elfogadhatatlan helyzet miatt. A pedagógusok és az iskolák autonómiájának visszaadásával, erkölcsi és anyagi megbecsüléssel, a gyerekek és a kollégák súlyos túlterhelésének megszüntetésével, az oktatás, nevelés megfelelő finanszírozásával, korszerű pedagógiai kultúra megvalósításával lehetne a pályára csábítani a kiváló kollégákat és a fiatalokat. Erre azonban nincs kormányzati akarat. A pedagógusi korfa a 45-65 felettiek túlsúlyát mutatja, erre akarnak ráengedni további 55 év feletti "pedagógusnak" kiképzett embereket, akik teljesen más, lényegében parancsuralmi rendszer szoktak. Ma Dunaújváros és környékén is nyugdíjas kollégák sokaságával, rengeteg túlórával, nem szakosok által tanított órákkal és más álmegoldásokkal próbálják meg működtetni az oktatást és nevelést. A Civilek az oktatásért – Dunaújváros és környéke egylet tiltakozik a gyermekeket sújtó, elfogadhatatlan álmegoldás ellen. Szakmaiságot, párbeszédet, önálló oktatási minisztériumot követelünk! Szerintünk a hivatásos katonai pályát választók se gondolják, hogy ők a megoldás a pedagógushiányra – megbecsülést kívánunk a pedagógusoknak, és a katonáknak is!

(A kép illusztráció – egyelőre)

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: mozgalmas volt a Rudas tavalyi éve

DSTV: mozgalmas volt a Rudas tavalyi éve

2025. jan. 16.

Nagy esemény volt a Rudas életében, hogy ősszel megkezdte az intézmény 50. tanévét, derül ki a DSTV összegzéséből. A jubileumi programok zöme ugyan idén lesz esedékes, de az évértékelő szerint sok minden történt 2024-ben is. Hangkép.

DSTV: lendületben a Vasvári

DSTV: lendületben a Vasvári

2025. jan. 14.

Rendhagyó évértékelő keretében tekinti át a Vasvári Pál Általános Iskola elmúlt esztendejét a DSTV összegzése. Olyan fontos fogalmakról is szó esik, mint a szeretetteljes légkör, a modern szellemiség, a sport, vagy éppen a diákok boldogsága és sikeressége. Hangkép.

DSTV: jó évet zárt a Szent Pantaleimon iskola

DSTV: jó évet zárt a Szent Pantaleimon iskola

2025. jan. 13.

Az intézmény különleges szerepéről, a növekvő gyermeklétszámról és a megvalósult fejlesztésekről is szó esik a DSTV összeállításában. Tovább bővült a Szent Pantaleimon iskola struktúrája, immár két csoporttal, sikeresen üzemel az óvoda, jól sikerültek tervezett beruházások is. Hangkép.
 

DSTV: minden nap a gyerekekért

DSTV: minden nap a gyerekekért

2025. jan. 04.

Az év végén a Dunaújvárosi Óvodába is ellátogatott a DSTV stábja, ahol Gyenes Éva igazgató beszélt a  tagintézmények tavalyi esztendejéről. És a várható kínálatról, hiszen sok program szórakoztatja majd az ovisokat városunkban idén is. Hangkép.

DSTV: ünnepeltek a móriczosok

DSTV: ünnepeltek a móriczosok

2024. dec. 31.

Ünnepséggel búcsúzott az ünnepi évtől a Móricz Zsigmond Általános Iskola közössége. Az utolsó tanítási napon szervezett eseményen természetesen ezúttal is a zene, a közös éneklés öröme játszotta a főszerepet. Hangkép.
 

Megható lezárta a gimis éveknek – szalagavató bál a Széchenyiben (galériával)

Megható lezárta a gimis éveknek – szalagavató bál a Széchenyiben (galériával)

2024. dec. 26.

Az ősz végi, téli időszak a végzősök számára mozgalmas, hiszen nem csak a tanulás véghajrájában kell jól teljesíteniük. Minden iskolában ilyentájt rendezik meg a szalagavató bálokat, ez alól természetesen a Széchenyi István Gimnázium sem volt kivétel.

DSTV: élő irodalom a Móriczban

DSTV: élő irodalom a Móriczban

2024. dec. 26.

A Móricz Zsigmond Általános Iskola előszeretettel invitál meg művészeket az intézménybe, derül ki a DSTV összegzéséből. A közelmúltban Szabó T. Anna író, műfordító tett látogatást – és persze mesékkel, versekkel érkezett. Hangkép.