Dunaújváros Hetilap

Nemzetünk gyásznapjára emlékeztek

doszerk - 2024. június 6. 11:30

A trianoni békediktátum következtében a történelmi Magyarország elveszítette területének kétharmadát és lakosságának mintegy hatvan százalékát. A trianoni békediktátum 104. évfordulóján, a magyarság egyik legnagyobb történelmi tragédiájának igazságtalanságára az evangélikus templomban emlékezett Dunaújváros önkormányzata.

Három és fél millió magyar állampolgár egyik napról a másikra vált egy szomszédos ország lakójává.

Tragikus sorsdöntés 1920-ban

A tragikus sorsdöntés következtében az addig középhatalomnak számító Magyarország gazdaságilag, demográfiailag és politikailag is összeomlott kisállammá vált, de mint oly sokszor a történelem során, talpra állt.
A trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét az Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította, és kimondta: a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége, része az egységes magyar nemzetnek, amelynek államhatárok feletti összetartozása valóság, és egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme. 
A 104 évvel ezelőtti eseményekre közösen emlékezett a város az evangélikus templomban, ahol Bartalos Ádám, a Sándor Frigyes Zeneiskola zongorista növendékének és Tótin Katalinnak zongorakoncertjét követően Czeglédi Péter Pál református lelkész mondta el emlékező beszédét. 

Úgy fogalmazott: az emberekben nem lehet bízni, ezért történt Trianon is, válasszuk Istent, válasszuk azt, hogy elmegyünk templomba, bízzunk inkább Istenben, hogy ne forduljanak elő a jövőben a Trianonhoz hasonló, szomorú események. 

Közösen emlékeztek

A megemlékezés a templomkertben található Trianon emlékműnél folytatódott, ahol Stermeczki András evangélikus lelkész tartott közös áhítatot. 
Az emlék-esemény koszorúzással zárult: ennek keretében Dunaújváros képviseletében Pintér Tamás polgármester és dr. Molnár Attila jegyző, majd a "Rajta, Újváros!" Egyesület frakciója is elhelyezte a tisztelet koszorúját a Trianon-emlékműnél. 

Ezt követően pártok, intézmények és szervezetek vezetői elhelyezték el az emlékezés virágait, majd zárásként pedig felcsendült a Székely Himnusz. 

DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Nagyon kell segítség az álláskereséshez

Nagyon kell segítség az álláskereséshez

2025. aug. 19.

Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.

Monumentális alkotás festékszóróval

Monumentális alkotás festékszóróval

2025. aug. 18.

Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.

Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!

Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!

2025. aug. 17.

Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.

DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án

DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án

2025. aug. 17.

A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.

Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra

Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra

2025. aug. 16.

Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.

Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!

Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!

2025. aug. 15.

Szülinapi zsúrral egybekötött alkalommal debütál új véradási helyszínként a V2 Motorock Cukrászda – az önkénteseket, naná, a motoros véradókat is szombaton délután várják a Béke körúti bázison! Flyer.

 

Nyári tréningtáboron a kutyások közössége

Nyári tréningtáboron a kutyások közössége

2025. aug. 14.

Bártan mondhatjuk, hogy a nyári hónapokban a Szalki-szigeten szinte mindig történik valami. A közelmúltban különleges brigád foglalta el a területet – a Hungária Malinois Club nyári edzőtábort rendezett a belga juhászkutyák és gazdáik részére.