Sok szakma munkáit vállalta, de csak egy téren jeleskedett

Öcaline - 2024. június 7. 8:30

A szakemberhiányból fakadó piaci rést találta meg az a férfi, akivel szemben 33 rendbeli csalás elkövetése miatt folytatnak büntetőeljárást a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság nyomozói. Nagy mester – csalásban!

Nem mindennapi csalássorozatról tudósít a Fejér vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A szóvivői összegzés szerint a 31 éves budapesti férfi éveken át "űzte az ipart" – egyszerű, de annál hatásosabb trükkökkel. A gyanúsított 2021 decembere és 2023 decembere között összesen 33 személyt ejtett tévedésbe és vert át, több mint 10 millió forint kárt okozva ezzel az ország különböző részein élő sértetteknek. Az így befolyt összegeket saját maga és családja megélhetésére fordította.
A leggyakoribb az volt, hogy a férfi hiányszakmákra utazott:  mindenfajta képzettség nélkül villany-, gáz-, hűtő-, vagy éppen autószerelőnek (!!!) adta ki magát, de akadt olyan eset is, hogy ügyvédként ajánlkozott egy peres eljárásban az áldozat jogi képviseletére, míg máshol nyílászárók cseréjét vállalta, és a munkavégzés megkezdése előtt jelentős összegű előleg befizetését kérte a sértettektől.  A csaló az ígért munkák egyikét sem végezte el, az előlegek beérkezését követően pedig elérhetetlenné vált. A bűncselekményekből származó pénz eredetének leplezése céljából csaknem valamennyi hazai pénzintézetnél nyitott bankszámlát, de előfordult, hogy ismerősei – többek között élettársa – folyószámláit is használta a bűnös pénzek fogadására.
A sorozat elkövetőjét a dunaújvárosi nyomozók kihallgatták, amelynek során részletes beismerő vallomást tett. A bűncselekményekkel összefüggésben a férfi 27 éves élettársát pénzmosással gyanúsították meg. Vagyonvisszaszerzés során a nyomozó hatóság közel 1,4 millió forintot foglalt le –  vagyis az előlegként beszedett "munkadíjak" jó részét felélte a gyanúsított.

A rendőrségi vizsgálat a napokban befejeződött – a büntetőeljárás iratait a rendőrkapitányság továbbította az ügyészségre.

(Illusztráció: FVMRFK)

A rovat további hírei: Sziréna

Akcióban a "csomagos" csalók – ne dőljön be!

Akcióban a "csomagos" csalók – ne dőljön be!

2025. aug. 20.

Még rendőrök megtévesztésével is próbálkoztak a megtévesztő üzenet küldői, derül ki a vármegyei főkapitányság összegzéséből. A rendőrség tipptárral segíti a csalók elleni fellépést – vigyázzon mindenki, és ne szolgáltasson adatokat!

Letartóztatás vár a bántalmazóra

Letartóztatás vár a bántalmazóra

2025. aug. 15.

Csoportosan elkövetett garázdaság bűntett miatt indítványozta a Fejér Vármegyei Főügyészség annak a férfinak a letartóztatását, aki két társával bántalmazott egy férfit a dunaújvárosi uszoda előtt még július közepén. Csodák csodájára a sértett könnyű sérülésekkel megúszta, értesült a DO.

Meteo extra: már él a harmadfokú hőségriasztás!

Meteo extra: már él a harmadfokú hőségriasztás!

2025. aug. 13.

Az országos tisztifőorvos a HungaroMet legfrissebb előrejelzése alapján rendelte el a legmagasabb figyelmeztetési szintű riasztást. A rendelkezés vasárnap éjfélig él, és az ország teljes területére érvényes!

Életeket mentett a szénmonoxid-érzékelő

Életeket mentett a szénmonoxid-érzékelő

2025. aug. 11.

Dunaújvárosi társasházi lakásokban is érdemes volt felszerelni a berendezést: a szénmonoxid-érzékelő hangos sípolása figyelmeztette a lakókat a "néma gyilkos", vagyis a színtelen, szagtalan, íztelen – érzékszerveinkkel felismerhetetlen – mérgező gáz veszélyére.

Országos tűzgyújtási tilalom – már mától!

Országos tűzgyújtási tilalom – már mától!

2025. aug. 10.

A jelentős nappali felmelegedés és a csapadékhiány miatt ismét országos tűzgyújtási tilalom lép életbe – az intézkedést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével rendelte el, már mától érvényes!

Ellopták és szét is kapták a kocsit

Ellopták és szét is kapták a kocsit

2025. aug. 06.

Vagyon elleni bűncselekmények miatt intézkedtek a rendőrök a városban és a környéken a közelmúltban: kocsilopás és rongálás színezte a palettát.

Letartóztatták a szexuális bántalmazót

Letartóztatták a szexuális bántalmazót

2025. júl. 29.

Közösségi oldalon hálózta be kiskorú áldozatát a férfi, akinek letartóztatását minősített szexuális erőszak bűntette miatt indítványozta a Dunaújvárosi Járási Ügyészség. A 14 éves sértettet a szülői tiltás ellenére csalta el, majd körözés nyomán kerítették kézre, értesült a DO.