Sokszor és sokféleképpen bizonyította városunk: a béke pártján áll
A kampány hevében sokszor elhangzanak olyan állítások, amelyeknek kizárólagos célja a szavazatok maximálása – az egyik ilyen üzenet, hogy ha békét akarunk, akkor egy bizonyos pártra kell szavaznunk.
Bár badarságnak tűnik, de jobb tisztázni: Dunaújváros minden lakosa, függetlenül attól, hogy melyik jelöltre szavaz, békepárti. Ugyanígy minden szervezet, mely indul a választáson, békepárti. Olyannyira így van ez, hogy nálunk – egyedül az országban – duplán mondott igent a békére városunk vezetése, a „Rajta, Újváros!” frakció.
Békepárti határozat – duplán megszavazva
Dunaújvárosban egyedülálló módon, kétszer lett megszavazva az eredetileg fideszes előterjesztésű békediktátum, ugyanis az első alkalommal a városvezetés kiegészítette az előterjesztést azzal, hogy megköszönték a menekültellátásban dolgozók áldozatos munkáját. A kiegészítés miatt a fideszes képviselők nem szavazták meg az előterjesztést, csak a „Rajta, Újváros!” Egyesület képviselői. A kormánypárti képviselők a hosszú vita során végül elismerték, hogy a dunaújvárosi önkormányzat a béke mellett áll, de közölték, a kárpátaljai menekültek számára nyújtandó támogatást is magában foglaló határozattervezetet mégsem fogják megszavazni. Pintér Tamás polgármester világossá tette, hogy a fideszes békepárti határozat nem tartalmazza azokat a Dunaújvárosra vonatkozó pontokat, amelyeket ő és a „Rajta, Újváros!” képviselői fontosnak tartanak, amikor a béke melletti kiállásról van szó. Egy hónappal később újra beterjesztették a határozatot, a város háláját kifejező kiegészítés nélkül – akkor már a fideszes képviselők is megszavazták. Így történt az, hogy városunk kétszer is igent mondott a békére.
Gesztusok és tettek
A városban, ahol egyébként nemcsak tér, de teljes városrész viseli a Béke nevét (sőt, erre szintén büszkék lehetünk, még Barátságunk is van!), a háború kitörése után 2022 márciusában a béke jelével ékítették a Városházát, közösen álltak ki a szabad város szabad polgárai a békéért a Városháza téren, melyet követően gyertyagyújtás is volt az áldozatokért.
Szintén a nemes cselekedetek sorát erősíti az összefogás a menekültekért. A magánszemélyek pénzadományainak és városi vállalkozásoknak a segítségével gyógyszereket, higiéniás eszközöket, élelmiszereket vásároltunk és juttattunk el a határhoz. Szintén szép gesztus, hogy Pintér Tamás polgármester nemcsak a gyűjtésre buzdító felhívások egyik aktora volt, de az élelmiszerek, ruhák, takarók, játékok eljuttatásából is kivette a részét.
"Humanitárius város" cím
A gyűjtéssel és adományozással párhuzamosan a városvezetés elkezdte az addig üresen álló Széchenyi kollégium szállóvá való átalakítását, hogy helyet biztosítson a kárpátaljai menekülteknek. Dunaújváros fontos befogadópont lett, a Vöröskereszt, a városi szociális intézmények és szervezetek, a városvezetés és az önkéntesek segítségével 50 főt szállásoltak el és láttak el hatékonyan és eredményesen, hónapokon keresztül – többségében kisgyermekes családokat. Ezért a munkáért a Nemzetközi Vöröskereszttől elismerést is kapott Dunaújváros még 2022-ben, nemrégiben pedig elnyerte a "Humanitárius város" címet.
Újra csak: egyértelműen, vitathatatlanul a békéért.
(Archív fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Az óvodai közösség ismét nagyot villantott
2024. nov. 18.
Hagyományos jótékonysági gálaestet rendezett pénteken délután a Dunaújvárosi Óvoda. A Bartók színpadán jelenlegi óvodások, óvodapedagógusok, ismert előadóművészek léptek fel, hogy szórakoztassák a közönséget. És ebben nem volt hiány, a közönség láthatóan remekül szórakozott.
"Lányból nővé" – a térségben is fut a Magyar Vöröskereszt karitatív kezdeményezése
2024. nov. 17.
Ez már a hatodik tanév: a humanitárius szervezet 2018 óta törekszik arra, hogy támogassa az úgynevezett menstruációs szegénységben érintett diáklányokat. A városban és a térségben öt iskola kapott higiéniás termékadományokat a napokban.
Nagy munka zajlik az Útkeresés udvarán
2024. nov. 15.
A hivatalos átadónak még nincs időpontja, de nemsokára új játszótérelemekkel gazdagodik majd az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai bázisa. De nem véletlenül volt a területen Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a Hankook önkéntesei, illetve a Pentelei iskola különítménye sem.
Tart a tervezés, szociálisan érzékeny, a jövőbe mutató költségvetésünk lesz
2024. nov. 15.
Elkezdődött városunk következő évi költségvetésének a tervezése, tájékoztatta honlapunkat Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester. Hogy pontosan mit tartalmaz majd a büdzsé azt az Országgyűlés által előterjesztett költségvetési törvény elfogadása után lehet tudni. Addig viszont folyhat az előkészítés.
Megemelt támogatás érkezik decemberben
2024. nov. 14.
Városunk közgyűlése októberi ülésén módosította a szociális rendeletét, amelyben összegszerűen megemelte, és évi két alkalomra bővítette az időskorúak természetbeni rezsitámogatását. Ennek köszönhetően nyugdíjasaink a december havi távhő-szolgáltatási díjból, jóváírás formájában kapják meg a támogatást.
Pappné Grabant Ilona: "az emberek otthona nem a lakásuk ajtajáig tart"
2024. nov. 14.
Pappné Grabant Ilona a 8-as választókerület megválasztott képviselője, és mint minden körzeti képviselő, ő is a "Rajta, Újváros!" Egyesület színeiben indult és nyert. Október óta látja el ezt a feladatot, sőt, városunk idősügyi tanácsnokának is megválasztották. Cikluskezdeti beszélgetést kértünk és kaptunk tőle.
Új Esély Központ: helyük lett a helyi szociális rendszerben
2024. nov. 14.
Áprilisban nyitotta meg hivatalosan is kapuit, a volt Bánki iskolában, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió, ahol nappali szociális központot üzemeltetnek. Azóta eltelt időben sok szenvedélybeteg fordult meg náluk, részük van a helyi szociális rendszerben. A tapasztalatokról, az eddig elvégzett munkáról egyeztetett szerdán délután Barta Endre alpolgármester.