Szirénapróba: ha jön a hónap eleji hétfő, következhet a morgatás

Öcaline - 2024. június 2. 9:00

A szokásos havi képlet szerint városunk mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba hétfőn; minden a szokásos, 11 órakor kezdődik a morgatás, a lakosságnak nincs teendője – ez csak próba.

A Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint ismét ellenőrzik a veszélyes üzemek másfél kilométeres körzetébe telepített Monitoring és Lakossági Riasztó (MoLaRi) rendszer szirénáinak működését. A következő csökkentett üzemű próbára a hónap első hétfőjén, vagyis június 3-án délelőtt készülhetünk. A morgatópróba a szokásos gyakorlatot követve 11 órakor kezdődik; városunk mellett most is Ercsiben és Ráckeresztúron tesztelik a lakossági riasztórendszert.
A városunkat is érintő tesztüzem mellett ezúttal is ellenőrző próba lesz a Paksi Atomerőmű harminc kilométeres körzetébe eső településeken. A hétfői alkalom térségünkben szokás szerint Előszállást és Nagykarácsonyt érinti – a két településen 13 órakor kezdődik a morgatópróba.

A DO-hoz eljuttatott katasztrófavédelmi összegzés szerint a lakosságnak most sem lesz teendője – a hétfői morgatás ismét csupán a riasztórendszer próbája!

(A kép illusztráció)

A rovat további hírei: Sziréna

Akcióban a "csomagos" csalók – ne dőljön be!

Akcióban a "csomagos" csalók – ne dőljön be!

2025. aug. 20.

Még rendőrök megtévesztésével is próbálkoztak a megtévesztő üzenet küldői, derül ki a vármegyei főkapitányság összegzéséből. A rendőrség tipptárral segíti a csalók elleni fellépést – vigyázzon mindenki, és ne szolgáltasson adatokat!

Letartóztatás vár a bántalmazóra

Letartóztatás vár a bántalmazóra

2025. aug. 15.

Csoportosan elkövetett garázdaság bűntett miatt indítványozta a Fejér Vármegyei Főügyészség annak a férfinak a letartóztatását, aki két társával bántalmazott egy férfit a dunaújvárosi uszoda előtt még július közepén. Csodák csodájára a sértett könnyű sérülésekkel megúszta, értesült a DO.

Meteo extra: már él a harmadfokú hőségriasztás!

Meteo extra: már él a harmadfokú hőségriasztás!

2025. aug. 13.

Az országos tisztifőorvos a HungaroMet legfrissebb előrejelzése alapján rendelte el a legmagasabb figyelmeztetési szintű riasztást. A rendelkezés vasárnap éjfélig él, és az ország teljes területére érvényes!

Életeket mentett a szénmonoxid-érzékelő

Életeket mentett a szénmonoxid-érzékelő

2025. aug. 11.

Dunaújvárosi társasházi lakásokban is érdemes volt felszerelni a berendezést: a szénmonoxid-érzékelő hangos sípolása figyelmeztette a lakókat a "néma gyilkos", vagyis a színtelen, szagtalan, íztelen – érzékszerveinkkel felismerhetetlen – mérgező gáz veszélyére.

Országos tűzgyújtási tilalom – már mától!

Országos tűzgyújtási tilalom – már mától!

2025. aug. 10.

A jelentős nappali felmelegedés és a csapadékhiány miatt ismét országos tűzgyújtási tilalom lép életbe – az intézkedést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével rendelte el, már mától érvényes!

Ellopták és szét is kapták a kocsit

Ellopták és szét is kapták a kocsit

2025. aug. 06.

Vagyon elleni bűncselekmények miatt intézkedtek a rendőrök a városban és a környéken a közelmúltban: kocsilopás és rongálás színezte a palettát.

Letartóztatták a szexuális bántalmazót

Letartóztatták a szexuális bántalmazót

2025. júl. 29.

Közösségi oldalon hálózta be kiskorú áldozatát a férfi, akinek letartóztatását minősített szexuális erőszak bűntette miatt indítványozta a Dunaújvárosi Járási Ügyészség. A 14 éves sértettet a szülői tiltás ellenére csalta el, majd körözés nyomán kerítették kézre, értesült a DO.