AlfaCity: márkahű parádé a Szalki-szigeten (galériával)

spigott - 2024. július 3. 10:30

Immáron negyedik alkalommal adott egymásnak randevút az Alfa Romeósok összetartó márkaközössége a Szalki-szigeten a mögöttünk hagyott hétvégén. Derűs, mozgalmas programözön volt – nem csak a márka híveinek, de nekik pláne!

Ahogy az elmúlt három esztendőben, idén is Dunaújváros adott otthont az Alfa Romeo évi rendes márkatalálkozójának – az AlfaCity immár hagyományos kavalkádját a Szalki-szigeten rendezték múlt csütörtöktől szombatig.

Programözön és remek hangulat

Az elmúlt években már megszokhattuk, hogy a szervezők rengeteg érdekes programmal várták a résztvevőket, akikből ezúttal sem volt hiány: már csütörtökön megjöttek az első fecskék, akik az ország szinte minden szegletéből, de még külföldről is rendre célba veszik városunkat a nyáron. Az igazi dzsembori a péntek reggeli kapunyitás után kezdődött, tömött sorokban érkeztek az alfások, míg a színpadon már délelőttől folyamatosan volt valami látnivaló.
Az igazi bulihangulat délutánra lett teljes, többek között felnikitartó versenyen, alfás bringatúrán mérethették meg magukat a bátrabbak, este nyolctól a Golddance tánciskola csapata, majd ismert DJ-k szórakoztatták a népes közönséget. A szombati nap hasonlóan izgalmasan alakult, a délelőtti hivatalos megnyitót követően rengeteg különleges Alfát mutattak be az érdeklődőknek – de nemcsak a felnőttek, hanem a fiatalabbak is találtak bőven programot maguknak a gyerekszínpadon.

Dunaújváros? Nagyon jó hely!

A remek délutáni programokat követően újra az önfeledt szórakozásé volt a főszerep, újabb rangos DJ alakította a hangulatot egészen hajnalig, ezzel zárva ezt a remek két-két és fél napot, melyet érthetően elégedetten értékelt Mezei Zsolt alpolgármester, illetve a főszervező Halápi Zsolt is.

Mezei Zsolt személy szerint is büszke a dzsemborira – mint kérésünkre elárulta, bevallottan elfogult is a márkatalálkozóval kapcsolatban:
– Személyesen is közel áll a szívemhez a rendezvény, mert körülbelül nyolcvan százalékban én hoztam ide az AlfaCityt – és erre büszke vagyok. Egy-egy ilyen márkatalálkozón nagyon jó megfigyelni, hogy a napközben zajló speciális szakmai beszélgetésekből miként mennek át a résztvevők a bulizásba, egymás szeretésébe, hogy mennyire jól érzi itt magát több ezer ember. Jó látni a boldogságot, nincsenek lekonyuló szájak, politikai viták, hanem tényleg azt beszéli meg mindenki, amit szeret. Szerencsére kiváló a kapcsolatunk az AlfaCity szervezőivel, bármikor felhívhatjuk egymást, hogy beszéljünk a rendezvényről, vagy egyéb dolgokról. Amennyiben megnézzük a Szalki-sziget fejlesztéseit, elmondhatjuk, hogy van azért köze az AlfaCityhez, illetve az egyéb rendezvényekhez, pont azért, hogy tényleg mindenki jól érezhesse magát itt. Én nagyon szeretném, ha jövőre és azt követően is visszatérnének ide az alfások – Dunaújváros az ő szemükben is nagyon jó hely. Dunaújvárosba el kell jönni, meg kell nézni a szigetet, meg kell nézni a várost, az embereket, beszélgetni kell velük, és kiderül, hogy nyitott, befogadó, jó város – és nekünk fontos és üdvös, ha ezt minél többen viszik körbe az országban.

Rendezvényhelyszínként egyszerre zseniális és ideális a Szalki-sziget, hangsúlyozta kérdésünkre a DSTV kamerája előtt Halápi Zsolt:
– Itt a Duna, itt a strand, gyönyörű, fás környezet, és megvan az az alapvető infrastruktúra, ami nekünk nagyon fontos. Egyrészt azért, mert több mint ezer autót kell leparkoltatnunk, elhelyeznünk, ami azt jelenti, hogy nagyjából 3-4 ezer vendéget várunk érvről évre, amihez kell azért mosdó, zuhanyzó, rengeteg olyan dolog, ami itt szerencsére adott, nem beszélve arról, hogy az ország közepén vagyunk, s ez a helyszín mindenhonnan jól megközelíthető. Napközben természetesen autós programokkal vártuk a résztvevőket, igyekeztünk a legizgalmasabb Alfa Romeókat felvinni a színpadra, rengeteg oldtimerünk van, talán soha nem volt még ennyi, mint most, van köztük 1958-as gyártású is, ami a saját lábán érkezett ide, de itt van a márka legújabb modellje, a teljesen elektromos Junior is, amit Magyarországon itt és most lehetett először megcsodálni. Nemcsak a hazai alfások szeretnek azonban minket, már évek óta látható, hogy külföldről is egyre többen érkeznek, egyre többen szeretik ezt a rendezvényt. Nagyon sokan jönnek Csehországból, természetesen erős az olasz kontingens, de nyilván itt vannak a környező országok alfás magyarjai, illetve Ausztriából is több autó érkezett. Tavaly 1200 Alfa jött el Dunaújvárosba, idén egy kicsit kevesebb, pontosan 1025-öt számoltunk, de a hangulatra természetesen most sem lehetett panasz. Az sem titok, ahogy véget ér a rendezvény, már el is kezdjük szervezni a 2025-ös AlfaCity programját – jövőre biztos újra itt leszünk!

AlfaCity tehát visszatér és visszavár – találkozzunk újra a Szalki-szigete, az idei összetartás hangulatáról meg meséljenek a képek!

(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Mozaik

DSTV: esküvői smink trendek

DSTV: esküvői smink trendek

2024. okt. 01.

A nyarak egyre forróbbak, de még mindig ez a legkedveltebb évszak, ha esküvőkről van szó. Katona-Tóth Nóra második szezonját zárta esküvői sminkesként, ennek apropóján a szakmai tapasztalatairól kérdeztük. Hangkép.

Napos nyitány után újabb csapadékzóna – hűvös idővel

Napos nyitány után újabb csapadékzóna – hűvös idővel

2024. szep. 30.

Visszavonhatatlanul itt az ősz, változékony hétre számíthatunk a DO időjárási szakértőjének friss prognózisa szerint – hűvös, majd a hét második felében csapadékos napokkal kezdődik az október.

Újra autóvásárt rendeznek Dunaújvárosban!

Újra autóvásárt rendeznek Dunaújvárosban!

2024. szep. 30.

Legalább negyven pluszosnak kell lenni ahhoz, hogy valaki emlékezzen az egykori használatautó-vásárok gyakorlatára és hangulatára. Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester most azt javasolja, hogy elevenítsük fel!

DSTV: négylábú kedvenc a lakásban

DSTV: négylábú kedvenc a lakásban

2024. szep. 29.

Egyre többen kaptak kedvet arra városunkban is, hogy családjukat egy négylábú társsal bővítsék, derül ki a DSTV összegzéséből. Ám a kutyatartás felelősséget kíván, érdemes megfontoltan döntenünk négylábú kedvencünkről. Hangkép.

Szép születésnap a Városháza téren (galériával)

Szép születésnap a Városháza téren (galériával)

2024. szep. 28.

Előadásokkal, kiállítókkal és sportos bemutatókkal ünnepelte első születésnapját a LEAF Kutyás Kutató-Mentő Sportegyesület a Városháza téren múlt hétvégén.

Újra itt a Horror Circus – vigyázz, borzongatóan jóó!

Újra itt a Horror Circus – vigyázz, borzongatóan jóó!

2024. szep. 27.

Visszatérő vendégként érkezik városunkba a Horror Circus interaktív bemutatója – az egyszerre garantáltan ijesztő és szórakoztató látványosság a jövő héttől lesz látható. Figyelem: ingyen jegyet is találsz a hajtás után!

Teraszok hatékony árnyékolására válassza a klasszikus napellenzőt!

Teraszok hatékony árnyékolására válassza a klasszikus napellenzőt!

2024. szep. 27.

A teraszok jelenthetik a nyári szezonban a második nappalit, az új életteret, ahol megfelelő árnyékolás mellett, valamint kényelmes és funkcionális bútorokkal berendezkedve a szabadidőnk nagy részét tölthetjük. (X)