Ha kánikula, akkor fontos a megelőzés is!
Hőségben minden könnyebben kap lángra, de még egy veszélyforrásra figyelmeztet a katasztrófavédelem vármegyei szóvivője: a szénmonoxid-mérgezések száma is megugrik a kánikula időszakában.
Mielőtt a részletekre térnénk, lássunk egy áttekintőt az elmúlt félév megyei tűzeseteiről – riasztó adatsorral szolgált Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó százados.
Végzetes esetek
A vármegyei katasztrófavédelmi szóvivő elárulta, az év első fele ugyan csökkenő tendenciát mutat, de így is sok olyan tűzhöz riasztották a lánglovagokat Fejérben, amelyek hatalmas pusztítást okoztak:
– Tizenkét otthon vált tűz miatt lakhatatlanná 2024 első fél évében. Szintén riasztó adat, hogy 137 lakás gyulladt ki a vármegyében – ez ugyan kilenccel kevesebb, mint 2023 első hat hónapjában, de még mindig nagyon magas a szám, főként annak fényében, hogy e tüzek jelentős része megelőzhető volt. Szintén tragikus tény, hogy lakástűzben idén már egy ember életét vesztette, heten pedig megsérültek. Végül még egy elrettentő adat: az első félévben 1485 négyzetméternyi épített terület égett le.
Az év első hat hónapjában keletkezett vármegyei lakástüzek eloltásához összesen 82 órára és 278 tűzoltójárműre volt szükség. A már említett tizenkét otthonhoz kapcsolódik, hogy a tüzek miatt 23 embernek kellett átmenetileg máshova költöznie Fejérben.
Fontos az érzékelő!
A tűz pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében három lakástűz kapcsán kezdődött tűzvizsgálat Fejér vármegyében. A leggyakrabban elektromos hiba, a nyílt láng vagy a fűtési rendszer hibája, illetve sütés-főzés, avar- vagy szemétégetés miatt csaptak fel a lángok – utóbbi eseteknél az égetés közben terjedtek tovább a lángok a lakóépületre. A legtöbb tűz a konyhában (17 százalék), nappaliban (11 százalék), illetve tároló helyiségben (10 százalék) keletkezett.
Végül egy szemléletes mutató: a 137 tűzzel érintett Fejér vármegyei otthon közül egyikben sem volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában megbízhatóan jeleznek. Ekkor még van idő cselekedni, a tüzet annak kezdeti stádiumában eloltani – vagy kimenekülni, és mielőbb hívni a tűzoltókat.
A kánikula heteiben a tüzek keletkezésének esélye is megnő – azért is fontos a megelőzés, az óvatosság a kritikus időszakban.
Nem csak a tűz veszély!
A katasztrófavédelem szóvivője még egy, sajnos ritkábban emlegetett veszélyforrásra is felhívta a figyelmet – a nagy hőségben a „néma gyilkos” is támad, hangsúlyozta Szabó-Bisztricz Anett:
– A nagy kánikulában előfordulhat, hogy a kintinél hűvösebb levegő beszorul a kéménybe, úgynevezett légdugó keletkezik, és a vízmelegítés során keletkező füstgáz nem tudja azt kilökni. Emiatt visszaáramlik a lakótérbe és szén-monoxid jön létre. Ha bármilyen épületgépészeti berendezésünk nyílt lánggal működik, különösen fontos, hogy legyen otthon szénmonoxid-érzékelőnk. Egy ilyen készülék a halálos gáz legkisebb mennyiségére is jelez, így a lakásban tartózkodók azonnal megkezdhetik a szellőztetést és értesíthetik a tűzoltókat, megelőzhetik a szénmonoxid-mérgezést!
(Illusztrációk: katasztrofavedelem.hu)
A rovat további hírei: Sziréna
Megtalálták az eltűnt diáklányokat
2025. okt. 01.
Székesfehérváron bukkant a rendőrség a városból kedden délután eltűnt lányokra. A szökés nem megoldás, figyelmeztet a hatósági közlemény.
Késelés a Római körúton
2025. szep. 28.
Súlyos sérüléssel szállították kórházba azt a férfit, akit szombaton délután késeltek meg a Római körúton.
Kábítószerrel kereskedtek, letartóztatásba kerültek – rendőrségi videóval
2025. szep. 25.
A Fejér Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indítványozta annak a négy személynek a letartóztatását, akik több mint 6 kg kábítószert értékesítettek Dunaújvárosban és környékén.
Kulcs a tragédiák megelőzéséhez
2025. szep. 23.
Kétszáztíz otthonban keletkezett tűz Fejér vármegyében e hónap közepéig, és ezeknél az eseteknél már négy ember életét vesztette. És a fűtési időszak még csak most kezdődik!
Öngyilkosság a kiserdőben
2025. szep. 22.
Helybéli férfi holttestére bukkantak a kiserdőben vasárnap reggel, erősítette meg a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata a városban terjedő híreket. Idegenkezűség gyanúja nem merült fel, tudatta a közlemény.
Letartóztatták a kiskorú becstelen bántalmazóját
2025. szep. 18.
Indítványozta a Dunaújvárosi Járási Ügyészség annak a férfinak a letartóztatását, aki egy tizenkét éves fiút kényszerített szexuális cselekmény végzésére. A gyanúsított tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt felelhet, értesült a DO.
Rendőrkézre került a kiserdei szatír
2025. szep. 17.
Becstelen esetről adott hírt a rendőrség – elfogták a kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény gyanúsítottját a városban. A 41 éves férfit szexuális erőszak bűntette miatt vették őrizetbe, kezdeményezik letartóztatását is, értesült a DO.