Remekül sikerült a gyűjtőtalálkozó (galériával)
Ahogy azt ígérték és vártuk: remek hangulatú, változatos közösségi program kerekedett a Jägermeister-gyűjtők lelkes csapatának közösségi kezdeményezéséből. Az idei, immár harmadik találkozónak a Kaptár Music Pub adott otthont a közelmúltban – nagyot mentek offline is!
A történet eredőjéről már korábban beszámoltunk: az online ismerkedés, barátkozás, cserebere és a fellelt/megvett kincsek folyamatos online bemutatása mellett idén újra közösségi napra invitálták egymást és barátaikat a Jägermeister-gyűjtők.
Mindent visz a szenvedély
A gyerekprogramok jó része már legurult, de a Duna Dog Center érzékenyítő foglalkozása javában tartott, amikor csapatunk befutott (illetve lelépcsőzött) a Kaptár bázisára. Az már első benyomásra tisztán látszott, hogy a helyet a maroknyi, de annál lelkesebb csapat nagy gonddal alakította a márka szívcsakrájává – talán csak a flippert nem sikerült (még) jägeressé varázsolni, de a külcsín minden tényezője ezt idézte a molinóktól az apróbb-nagyobb díszítő elemeken át a belső szentély főhelyére tett, hatalmas üveget idéző műtárgyig.
Viccesen kértem egy Unicumot, de utána rögtön szóltam, hogy csak tréfa – a Jägermeister-gyűjtők kedélyes, vidám, nagyon-nagyon barátságos emberek, de azért tudni kell, hol a határ. Érdekes adalék a találkozóhoz, hogy valóban komoly közösségi eseményt szerveztek, ugyanakkor tényleg eljött a közösség élcsapata. A legnagyobb gyűjtemények gazdái közül itt volt a rendezőként is komoly szerepet vállalt éllovas, Beer Attila, de a dobogósok sem gyengék – második Kozma Zsolt ha nem is napi, de minimum heti szinten igyekszik lecsapni egy-egy ritkaságra, míg Gégény András nemcsak a harmadik legnagyobb kincsvadász, de ezer és egy remek történettel is szolgált a gyűjtemény gyarapítása és/vagy bemutatása kapcsán, míg a főszervező és házigazda Toronyi Zsolt egyúttal a negyedik legnagyobb kollekció büszke birtokosa.
Közös a szenvedély és nagy a barátság – és persze egy-egy párbeszéd során nagyon ritka, ha egy mondatból is kimarad a varázsszó, amit juszt sem fogok ötödször is leírni, úgyis tudják már, mi lehet.
Kibővültek és nyitottak
Nagyon vidám, színes kínálattal készültek a szervezők, a már említett, gyerekeket célzó programelemek, majd a felnőtt vendégeket csalogató mutatványok mind a közösség építését és épülését szolgálták – de mielőtt ezekre térnénk, elevenítsük föl Toronyi Zsolttal, hogy is jött az ötlet az offline randevúra:
– Évekkel ezelőtt határozta el a gyűjtők közössége, pontosabban a facebook-közösség mintegy 50 fős kemény magja, hogy a közös szenvedély mentén a virtuális kapcsolattartás, barátkozás, cserebere mellé évente legalább egy élő találkozást szervezzen. A többi, ahogy mondani szokás, már történelem: az első élő randevút meghiúsította a covid, de 2022-ben már összejöttünk, tavaly pedig az első nekifutás létszámát megduplázta a második összejövetel, aminek a mostani helyszín, vagyis a Kaptár Music Pub adott otthont. Ez azért volt fontos állomás, mert ekkor határoztuk el, hogy nemcsak a gyűjtők találkozójában gondolkodunk, de a családtagok, barátok, ismerősök felé is nyitunk. Így született meg a közösségi nap gondolata!
Programözönnel készültek
Ami pedig a kínálatot illeti, azt végig száz százalékosan betartották, hogy az esemény névadójával csak a felnőtt vendégek találkozhattak élőben, ám lényegében minden más nyitott volt mindenki előtt. A Garaboncról érkezett Korcz János komoly arzenált kínált eladásra – mint mondta, saját gyűjteményének duplikátumait hozta, bevallottan azzal a céllal is, hogy egy majdani gyűjtő megalapozhassa saját kollekcióját –, nagyot ment a tombolavásár és a zsákbamacska és szerencsekéz stand, de a chili kóstolás is erősített a kínálaton, méghozzá szó szerint.
Komoly versenyt hozott a Tudás Percek névre keresztelt csapatverseny – hét formáció vállalta a megméretést, nagy gratuláció jár a csúcshódító Jägermanók alakulatának, a második helyre befutott Zsolti Akarta gárdájának, valamint a harmadik hely mellé a névadásért utólag a DO különdíját is kiérdemlő Maradj Talpon formációjának.
Apropó, névadás: az esti kínálat egyik meghatározó eseménye Találd ki és igyál néven futott, de megtalálták az összetartás "legjägerebb" emberét – ezen a különmeccsen végül Berta Éva "Miri" lett a befutó –, és a tombolasorsolás után rendezett Karaoke parti is szépen sikerült, ahogy mesélik.
A remek hangulatú, változatos és a szó összes értelmében jókedvű közösségi esemény emlékezetes pillanatairól meséljenek a képek!
(A DS Média felületei – DSTV, DO, Dunaújváros hetilap – a közösségi program médiapartnereként vállaltak szerepet a gyűjtőtalálkozó népszerűsítéséből!)
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: nyáron is aktív a Máltai Játszótér
2025. aug. 18.
A városban szerencsére több olyan helyszín és létesítmény is van, amely igencsak népszerű a városlakók körében, derül ki a DSTV összegzéséből. Ilyen a Máltai Játszótér is – a bázis kifejezetten a gyerekeknek és a családoknak kínál lehetőségeket. Nyáron sem pihentek. Hangkép.
Magasnyomású mosóval szinte mindent meg lehet oldani
2025. aug. 17.
A modern háztartások és vállalkozások életében egyre nagyobb hangsúlyt kap a tisztaság és a higiénia. Nem csupán esztétikai kérdésről van szó, mivel a tiszta környezet hozzájárul a jobb közérzethez, a hosszabb élettartamú berendezésekhez és bizonyos esetében az egészség megőrzéséhez is. (X)
Kánikula után esti csobbanás az élményfürdőben (galéria)
2025. aug. 17.
A beszámoló még várat magára, de jöjjenek máris a képek: sokan választották az élményfürdő közösségi kezdeményezését szombaton este – a Holdfényfürdő bulija éjfélig csalogatta a vendégeket, a hangulatról meséljenek a képek!
Bimmer Parádé a Szalki-szigeten (galéria)
2025. aug. 17.
Több mint száz autóval rendezik meg a BMW hagyományos nyári márkatalálkozóját a Szalki-szigeten augusztus 15. és 17. között. A programot többek között kipufogó hangnyomás mérés, autós limbó, felnikitartó verseny, autószépségverseny és szexy autómosás is színezte. A rendezvényt ma még meglátogathatják a márka szerelmesei, a szombati nap hangulatáról pedig meséljenek a képek.
Az antracit ablakpárkány: időtálló elegancia otthona számára
2025. aug. 16.
Az építkezések és lakberendezési projektek világában a technikai kövek egyre népszerűbbek. Miért választják egyre többen ezeket az anyagokat? (X)
Sarokelosztók: hálózati csatlakozás praktikusan
2025. aug. 15.
Az életünket teljes mértékben átszövő elektronika miatt ma már a lehető legváratlanabb helyeken is szükség lehet konnektorra. Nemcsak a nappaliban vagy az irodában, de a konyhában, a műhelyben, sőt akár a garázs sarkában is jól jöhet, ha van hova csatlakoztatni egy fontos készüléket. (X)
Na még egyszer: mindenkit vár a Roller Park Jam!
2025. aug. 15.
Az eseményről már beszámoltunk, legyen ez az utolsó figyelmeztetés: rolleresek, deszkások, bringások, korisok, mindenkit vár az I. Dunaújváros Roller Park Jam vasárnap. Flyer és infóözön itt!