Szeptemberben rajtol az Erste Liga

doszerk - 2024. augusztus 9. 12:30

Több változás is lesz a következő bajnoki szezon lebonyolításában. A cél, hogy a csapatok minél több kompetitív mérkőzést játsszanak.

Kép forrása: DAB

Mint az a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) honlapján megjelent közleményből kiderült, az Erste Liga új, tizenhetedik idénye szeptember 13-án kezdődik. Az első játéknap rögtön rangadókat tartogat, hiszen a címvédő Brassó a Csíkszeredát fogadja, összecsap a két IV. kerületi együttes, a BJAHC és az UTE. A legutóbb döntős FTC-Telekom a DEAC otthonában kezd, míg a DVTK első ellenfele – hazai pályán – a FEHA19 lesz.  A Gyergyói HK Brassóban indítja majd a szezont. A tervek szerint a játéknapokat pénteken és vasárnap tartják az idény során. Az alapszakasz ebben az idényben 36 mérkőzésből áll majd, és február 12-én zárul. Minden csapat négyszer játszik egymással, kétszer otthon, kétszer idegenben.

A klubok döntése alapján a februári nemzetközi szünet után, február 16-tól rendezik a magyar bajnokság rájátszását, így az OB I-es helyezések ezúttal külön sorozatban dőlnek el. Az Erste Liga alapszakaszában a magyarországi csapatok egymás elleni mérkőzéseinek eredményei alapján kialakult tabella első helyezettje automatikusan a legjobb négy közé kerül, a többi hat csapat pedig két győzelemig tartó párharc során küzd a továbbjutásért (a 2. a 7., a 3. a 6., a 4. az 5. helyezett ellen). Az elődöntő szintén az egyik fél második sikeréig tart, míg a magyar bajnoki fináléban három meccset kell nyerni az aranyéremért. Az OB I-es döntő február 26-án kezdődik, ha ötödik mérkőzés is szükség, azt március 6-án tartják. Ez idő alatt az erdélyi csapatok a romániai bajnokságban játszhatnak mérkőzéseket.

"A legfontosabb célunk, hogy emeljük a bajnokságokkal kapcsolatos érdeklődést, és magasabb polcra helyezzük a magyar bajnokság rangját” – fogalmaz id. Kovács Csaba, az MJSZ szakmai alelnöke. – Azzal, hogy külön kiírás végén hirdethetünk magyar bajnokot, a csapatokat egy újabb, az OB I hagyományait ismerve, igazán nemes cél elérésére sarkalljuk. Meg kell küzdeni a magyar bajnoki címért, a győztes pedig még inkább magáénak érezheti az aranyérmet. Lényegében két rájátszás lesz ebben a szezonban, egyúttal sikerülhet teljesítenünk egy másik célt is: legyen tétje a mérkőzéseknek, már az alapszakaszban is! Örömteli, hogy a végleges menetrend a csapatok egyetértésében született meg, ráadásul az erdélyi klubok a magyar bajnoki rájátszás ideje alatt zökkenőmentesen tudnak a román bajnokságban játszani. Ez egy win-win helyzet. Mindenkit jó érzéssel tölthet el a magyar bajnokság kiemelése, bízunk abban, hogy a jégkorongot szerető közönség megelégedésére is szolgálnak ezek a változások, és színvonalas, izgalmas bajnoki döntőt figyelhetünk majd tavasszal."

Az Erste Liga rájátszása ezt követően, március 9-én indul. Középszakasz és rájátszás-kvalifikáció ezúttal sem lesz, a playoffban az első nyolc helyezett folytathatja, az utolsó kettő számára pedig véget ér a szezon. Az Erste Liga rájátszásában a párharcok már négy győzelemig tartanak. Az elődöntő március 25-én kezdődhet, a finálé első meccsét pedig április 8-án rendezik. Ha szükség van hetedik meccsre, annak április 19. az időpontja.

Az Erste Liga első két játéknapjának programja:

2024. szeptember 13., péntek
Corona Brassó-Sportklub Csíkszereda - 18:30
DEAC-FTC-Telekom - 18:30
DVTK Jegesmedvék-FEHA19 - 18:30
BJAHC-UTE - 18:40

2024. szeptember 15., vasárnap
FTC-Telekom-BJAHC - 15:30
UTE-DTVK Jegesmedvék - 17:00
FEHA19-Dunaújvárosi Acélbikák - 17:30

A rovat további hírei: Sport

Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok

Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok

2025. dec. 01.

Jó hangulatban, óriási létszám mellett rendezte meg a III. Győri Tamás Páros Emlékversenyt a Dunaújvárosi Darts Club a mögöttünk hagyott hétvégén.

Itthon bizonyíthattak a tollaslabdázók

Itthon bizonyíthattak a tollaslabdázók

2025. dec. 01.

Jól szerepeltek a Danubius KSE tollaslabdázói a Szent Pantaleimon iskola tornatermében megrendezett hétvégi házibajnokságon.

Ezúttal az Újpest örülhetett

Ezúttal az Újpest örülhetett

2025. dec. 01.

Nagyon nem működött Acélbikáink védekezése és helyzetkihasználása és ezt könyörtelenül kihasználta az UTE, amely a végéig kilenc gólt szerezve ütötte ki hokisainkat az Erste Ligában.

Nem volt esély a MEAFC ellen

Nem volt esély a MEAFC ellen

2025. nov. 30.

Csak a második szettben tudta megnehezíteni a vendég MEAFC dolgát a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga szombat esti fordulójában.

Irán fölényes legyőzésével középdöntős a magyar válogatott

Irán fölényes legyőzésével középdöntős a magyar válogatott

2025. nov. 30.

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 47-13-ra legyőzte Iránt szombaton a csoportkör második fordulójában, ezzel középdöntőbe jutott a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.

Elmaradt a bravúr Görögországban

Elmaradt a bravúr Görögországban

2025. nov. 30.

A hazai pálya minden előnyét élvező Olimpiakosz magabiztos győzelmet aratott a DFVE női vízilabdázói ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.

DSTV: régiós edzés az uszodában

DSTV: régiós edzés az uszodában

2025. nov. 29.

Régiós edzés tartottak a Fabó Éva Sportuszodában november 22-én. A régió legjobb utánpótlás versenyzőinek szerveztek száraz, illetve medencés edzést, melyen dr. Egressy János, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, valamint Selmeci Attila, a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke, Milák Kristóf volt edzője igyekezett átadni tudását a fiataloknak. Hangkép.