Szirénapróba: közeleg a hó eleji a hétfő, vele az újabb morgatás

Öcaline - 2024. augusztus 3. 8:30

A szokásos gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható ezúttal is szirénapróba – városunkban hétfőn 11 órakor kezdődik a morgatás.

Ismét csökkentett üzemű gyakorlattal, azaz morgatópróbával ellenőrzik a veszélyes üzemek másfél kilométeres körzetébe telepített Monitoring és Lakossági Riasztó (MoLaRi) rendszer szirénáinak működését. A Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a már ismerős protokoll szerint szervezik a rendszer tesztjét – augusztus 5-én, hétfőn délelőtt 11 órától szólalnak meg a szirénák. Természetesen az is az ilyenkor szokásos protokollt követi, hogy városunk mellett Ercsiben és Ráckeresztúron is lesz szirénapróba hétfőn.
A Dunaújvárost is érintő tesztüzem mellett ezúttal is ellenőrzik a lakossági riasztórendszert a Paksi Atomerőmű harminc kilométeres körzetébe eső településeken. A hétfői alkalom térségünkben Előszállást és Nagykarácsonyt érinti – a két településen 13 órakor kezdődik az ilyenkor szokásos morgatás. 

A lakosságnak most sem lesz teendője – kizárólag a riasztórendszert teszteli a szirénapróba.

(A kép illusztráció)

A rovat további hírei: Sziréna

Két autó ütközött Dunaújvárosnál

Két autó ütközött Dunaújvárosnál

2023. már. 29.

Félpályán halad a forgalom a 6-os főúton, a baracsi bekötőnél, ahol két személyautó karambolozott ma délelőtt.

A megyét is, térségünket is megtépázta a tegnapi vihar

A megyét is, térségünket is megtépázta a tegnapi vihar

2023. már. 28.

A dunaújvárosi hivatásos tűzoltók 18 helyszínre vonultak, míg a pusztaszabolcsi katasztrófavédelmi őrs hivatásos egysége 12 helyszínen avatkozott be. Itt a katasztrófavédelmi összegzés, brutál számokkal.

Durva szél jött, viharkárokhoz vonultak a lánglovagok (galériával)

Durva szél jött, viharkárokhoz vonultak a lánglovagok (galériával)

2023. már. 27.

Bejött a reggeli prognózis, megérkezett a vad vihar – és bár még közel sincs vége a szélrohamnak, befutottak az első fotók a kármentesítésről. (Galériánk és adott esetben a törzsanyag is folyamatosan frissül.)

Kollégiumi gyakorlaton a lánglovagok

Kollégiumi gyakorlaton a lánglovagok

2023. már. 26.

Gyakorlatot tartottak Dunaújváros hivatásos tűzoltói a közelmúltban a Dunaújvárosi Egyetem Kerpely Antal Kollégiumában. Szimulált vészhelyzet is volt.

Bréking: baleset a 62-es úton, forgalomkorlátozással (FRISSÍTVE)

Bréking: baleset a 62-es úton, forgalomkorlátozással (FRISSÍTVE)

2023. már. 23.

Két autó ütközött Szabadhegyházánál, a helyszínelés idején félpályás útzár mellett haladhat a közlekedés. (Frissítés: feloldották a korlátozást!)

Eltűnt, nagyon keresik Naszádos Kittit

Eltűnt, nagyon keresik Naszádos Kittit

2023. már. 22.

A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 17 éves fiatal megtalálása érdekében. Jelentkezzen, ha látta – de már egy megosztás is segíthet!

Vád a vége az M6-oson bebukott ukrán embercsempész ügyének

Vád a vége az M6-oson bebukott ukrán embercsempész ügyének

2023. már. 22.

A sztráda 40-es kilométerszelvényében állították meg, nyolc tunéziai menekülőt szállított még tavaly nyáron – megszökött, elkapták, most minősített embercsempészés miatt emeltek vádat ellene.