Újabb arany a Szarvasi Kenumaratonon
Remekül szerepeltek a Dragon Steel SE sárkányhajósai a Szarvasi Kenumaraton elnevezésű vízitúrán augusztus derekán.
Immáron huszonhetedik alkalommal rendezték meg a Szarvasi Kenumaraton elnevezésű vízitúrát augusztus derekán. A megméretésen ismét ott voltak a Dragon Steel SE sárkányhajósai, s mint azt Tóth Edit, az egyesület elnöke elárulta, ezúttal is sikerült szép eredménnyel zárniuk a megméretést.
– Nagyon szeretjük ezt a versenyt, mely a Káka-foki holtág és a Hármas-Körös természeti szépségeit hivatott megmutatni a Szivornya és a békésszentandrási duzzasztómű által bezárt huszonegy kilométeres körrel. Az érdeklődés ismét országos szintű volt a rendezvény iránt sőt, végül egy határon kívüli csapat bizonyult leggyorsabbnak. A tíz órai csoportos rajtok után százkilenc induló kezdte el valamilyen vízi járművön a kategóriájának megfelelő táv teljesítését. Összesen hetvennégy férfi és harmincöt nő teljesítette valamelyik távot az induló negyven egységben (16 kenu, 17 SUP, 5 outrigger, 2 sárkányhajó). A legidősebb maratonista a 74 éves dömsödi Varga Béla, a Dragon Steel SE igazolt versenyzője, míg a legifjabb résztvevő a 9 esztendős tahitótújfalui Bánsági Mór volt.
Képek forrása: Dragon Steel SE
Mi 2020 óta járunk erre a rendezvényre, eddig is kitűnő eredményeket elérve, idén azonban az eddigi legjobb időeredménnyel (2:12,56) nyertük meg a "Dragon 4-es" kategória első helyét. Hajónkban Tóth Gergely, Illés Zsolt, Lakatos Viktor, Horváth Attila küzdött az aranyéremért, s időeredményük végül az abszolút második helyet jelentette számukra. Varga Béla versenyzőnk az "Outrigger egyes, Szivornya fordulóval" kategóriában, nagyon kemény küzdelemben ért el végül ötödik helyezést. Büszkék vagyunk versenyzőinkre, s már a következő versenyre sem kell sokat várni, mert szeptember 21-én és 22-én Fadd-Domboriban, a Sárkányhajó Magyar Bajnokságon veszünk részt tagjainkkal.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: hogyan kezdjük el?
2024. jún. 25.
Az időjárást elnézve ha a vízben még nem is vagyunk nyakig, a strandidőben biztosan. Sokan ilyenkor riadnak meg az egészségüket-küllemüket illetően, ám az életmódváltás egy hosszú folyamat – Dóczi Zsuzsa segítségét kértük a témában, aki gyűjtötte az elhatározás nulladik lépésének legfontosabb pontjait. Hangkép.
Tánc vb: remek dunaújvárosi eredmények
2024. jún. 25.
Kiváló eredményekkel zárták a fővárosban megrendezett tánc világbajnokságot a Szent Pantaleimon és a Violin iskola növendékei.
U20-as vb: továbbra is hibátlanul
2024. jún. 24.
A veretlenül megvívott csoportkör után a középdöntőt is biztos győzelemmel kezdte a két DKKA-játékossal felálló U20-as női kézilabda válogatott a szkopjei világbajnokságon.
Tizenhatan folytatják a felkészülést
2024. jún. 24.
Három DFVE játékos maradt a magyar női vízilabda válogatott tizenhatosra szűkített olimpiai felkészülési keretében.
DSTV: sokan voltak
2024. jún. 23.
Rengeteg nevezővel s közülük is nagyon sok DKSE versenyzővel rendezték meg az Intercisa Kupát a Fabó Éva Sportuszodában a közelmúltban. A helyi versenyzők pedig nagyon sok szép eredményeket értek el – mondhatjuk azt is, hogy éremeső volt a hétvégén. Hangkép.
Könnyed siker Kanada ellen
2024. jún. 23.
A harmadik negyedben nyújtott remek játékának is köszönhetően aratott hétgólos győzelmet a Kanada elleni felkészülési meccsen a három DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott.
Gyász: elhunyt Kovács Péter
2024. jún. 22.
Életének 64. esztendejében elhunyt a Dunaújvárosi Kohász SE olimpiai bronzérmes egykori tornásza, fájó szívvel búcsúzunk a Kovács-szaltó névadójától.