A fenntartható jövő, az élhető város a tét
"Zöld sivatag, vagy vadvirágos televény?" – a hasábjainkról kölcsönzött címmel tartott előadást a Jelen! Tiszasziget-Dunaújváros közössége felkérésére Für Tibor az ÖKO Klub részéről a Pentele városrészi Mondbach kúriában a közelmúltban. A beszámoló tapasztalatairól és legfontosabb tényezőiről az előadót kérdeztük.
"Valami elkezdődött!" – ezzel az egyáltalán nem titkoltan büszke felütéssel kezdte mondandóját az ÖKO Klub Dunaújváros csapatának képviselője. Für Tibor szerint már az is komoly eredmény, hogy a Kortárs Művészeti Intézetben tartott, a bevezetőben is idézett "zászlóbontás" sikere után a kúriában ismét sokan voltak kíváncsiak a város zöldterületeinek jelenének és jövőjének témáit taglaló előadásra.
Belépés csak természetbarátoknak!
Az előadó szerint létező igény, növekvő érdeklődés és egyre inkább kontúrosodó tenni akarás tapasztalható a fenntarthatósággal kapcsolatos témák kapcsán városunkban:
– Az előadás egyik fő témája a természetbarát gyep, más neveken beporzóbarát rét vagy vadvirágos terület volt – ezt régebbi, nem szerencsés nevén méhlegelőnek hívták. Úgy látom, van érdeklődés és igény arra, hogy városunkban is legyenek ilyen biodiverz gyepfelületek, még ha csak egyelőre bemutató/kedvcsináló jelleggel is. Fontos azonban a bevezetés, az éles próba előtt a szemléletformálás – erre is tökéletesen alkalmas volt az esemény. Itt egyértelműen az a cél, hogy a lakosság minél szélesebb körben megismerje a természetbarát gyepfelületek fokozatos bevezetésének, elterjesztésének előnyeit, szükségességét.
Az ilyen alkalmak arra is kiválóan alkalmasak, hogy a résztvevők megosszák tudásukat és személyes tapasztalataikat – és nem utolsósorban megismerjék egymás törekvéseit a természetbarátok, a fenntartható környezet iránt elkötelezett aktivisták.
Minden téren hasznos
Für Tibor szerint a legfontosabb cél a biológiai sokféleség helyreállítása, amely révén a természeti környezet képviselői a szó legszorosabb értelmében visszakaphatják életterüket:
– A rovarok szerepe beláthatatlanul fontos a földi élet fenntartása szempontjából: a beporzás mellett a talajélet fenntartása, valamint lebontó tevékenységük miatt is, valamint azért, mert a táplálékláncban a madarak szempontjából töltenek be pótolhatatlan szerepet. Az tudományosan igazolt tény, hogy a természetbarát gyepek remek életteret biztosítanak a rovaroknak. Ráadásul ezeken a területeken sokkal ritkábban kaszálnak – a fokozatos bevezetés, elterjesztés tehát mérhető megtakarítással, forintosítható haszonnal is járna.
Az ÖKO Klub képviselője elszomorító adatokkal is szolgált: a mögöttünk hagyott bő másfél évszázadban a hazai gyepek 70 százaléka elpusztult, ezzel együtt az élőviláguk is eltűnt. A jellemzően monokultúrás mezőgazdasági területeinken a nagymérvű permetezés miatt a rovarok élettere megszűnőben van – éppen ebből eredően lehet új alternatíva a városi közeg: a települések zöldfelületei jelenthetnek fontos menedéket a rovarok számára.
Vissza a természetnek!
Mindez egy komplex, szakmailag ellenőrzött, a lakossági tájékoztatást is fontos pillérnek tartó program keretében célszerű megvalósítani, hangsúlyozta Für Tibor:
– Települési gyepeink egy részén teret kell, kellene nyitnunk az élővilág számára. Minden településen akadnak olyan gyepfelületek, amelyeket gond nélkül vissza lehetne adni a természetnek a kaszálások számának ritkításával. Dunaújváros ezen a téren is ideális terep a zöld felületek nagysága miatt. Érdemes hangsúlyozni, hogy vannak olyan területek városunkban a természetbarát gyepek fokozatos bevezetésére, ahol azok senkit sem zavarnának a mindennapi tevékenységek, a közlekedés, a kikapcsolódás vagy éppen a kutyasétáltatás során. Nagy öröm, hogy a visszajelzések szerint a város vezetése is nyitott a környezetvédelem témái iránt – egyre többen ismerik föl, hogy a fenntartható jövő, az élhető város megteremtése a tét. A bioszféra olyan összetett, hogy nem is vagyunk képesek teljesen átlátni a kölcsönhatások komplex részleteit – csak az biztos, hogy lépni kell: működő, élő, sokszínű természeti környezet nélkül civilizációnk nem lesz képes fennmaradni.
(A címlap- és nyitókép illusztráció; belső oldali fotó: ÖKO Klub Dunaújváros)
A rovat további hírei: Közélet
Parkolók és egészségügyi fejlesztések a városban – 69 új hely létesül a kórháznál
2025. jún. 03.
Újabb jelentős fejlesztés kezdődik Dunaújvárosban: 69 új parkolóhely épül a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet közelében, amely nemcsak a város, de az egész térség közlekedési helyzetét javíthatja. A beruházás részleteit sajtótájékoztatón ismertette Pintér Tamás polgármester, Szilágyi Örs, a kórház főigazgatója, valamint dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő.
Lomtalanítás a Béke városrészben: 65 tonna, 976 köbméter lomtól szabadultak meg
2025. jún. 03.
Mozgalmas nap volt a Béke városrészben múlt szombaton: öt helyszínen gyűltek össze a környékbeliek, hogy megszabaduljanak régi bútoraiktól, elromlott elektronikai eszközeiktől és más feleslegessé vált holmiktól. Még két alkalom lesz a tavaszi sorozatban!
Trianon-megemlékezés az evangélikus templomban
2025. jún. 03.
A trianoni békediktátum évfordulóján emlékeznek a magyarság egyik legnagyobb tragédiájára – az emlékünnepség helyszíne az evangélikus templom udvarán felállított Trianon-emlékmű lesz szerdán délután.
Aktív Staféta: szűrésekkel az egészségért (galériával)
2025. jún. 02.
Izgalmas szombaton van túl Dunaújváros. A Jót, fut a város – Dunaújváros! eseményével egy napon az egészségmegőrzésre nemcsak sporttal, hanem ingyenes szűrővizsgálatokkal is felhívták a figyelmet. Az Országos Népegészségügyi Mozgósítási Staféta országjáró programsorozatának városi állomásán az edukációé volt a főszerep.
Dunaújvárosi Estek – kedden Fábry Sándorral
2025. jún. 02.
A népszerű humorista lesz a közéleti talkshow sorozatának következő vendége: Fábry Sándor kedden délután látogat a Városháza "C" szárnya házasságkötő termébe. A 17:30-kor kezdődő esemény ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!
Nyáron se álljon le a véradási lendület!
2025. jún. 01.
Pazar mutatók a Sugárúti Fesztiválon, sikeres akciók sora a kitelepüléseken – remek események csalogatták májusban a város és a térség önkéntes véradóit. Ugyanakkor a vérigény nyáron sem csökken – nagyon remélik, hogy a következő időszakban is kitart a véradási kedv.
Dunaújvárosban járt a Staféta szűrőprogram (galériával)
2025. jún. 01.
A Jót, Fut a Város – Dunaújváros! elnevezésű jótékonysági eseményhez kapcsolva érkezett meg városunkba az Országos Népegészségügyi Mozgósítási Staféta országjáró programsorozat szombaton.