A negyedik távhőszezon kezdődött Pomázi Csaba nélkül
Immár a negyedik távhőszezon kezdődik Dunaújvárosban úgy, hogy a DVG Zrt. a távhőszolgáltató, egyben a negyedik szezon Pomázi Csaba nélkül. Mint minden évben, úgy most is jelentős beruházások történtek a távhővezetékeken is és az erőművekben is. A szezonkezdésről Pintér Tamás polgármester tartott sajtótájékoztatót a Verebély úti erőműben.
A hivatalos távfűtési szezon kezdete október 15. Az elmúlt évek során a szolgáltató DVG Zrt. folyamatos felújításokat végzett a rendszeren annak érdekében, hogy a távhőszolgáltatás zavartalan legyen Dunaújvárosban.
Zavartalanul működik a távhőszolgáltatás
A dunaújvárosi fűtési rendszer önmagában sem egyszerű, hiszen 50-60 kilométer hosszú vezetékrendszer kígyózik a föld alatt, ráadásul ez is olyan koros már, hogy egyre több probléma adódhat az elöregedett csövekkel, de az erőművek és a hőközpontok felújítása is jelentős feladatot jelent a távhőszolgáltató számára. Egy biztos, október 15-ével elindult a fűtési szezon, erről tartott sajtótájékoztatót Pintér Tamás:
– A negyedik távhőszezont kezdtük el úgy Dunaújvárosban, hogy a DVG Zrt. a hivatalos távhőszolgáltató. Vagyis ez a negyedik szezon, amit Pomázi Csaba nélkül indítottunk el. Az elmúlt években megtapasztalhatták a városlakók, hogy minden különösebb fennforgás és fennakadás nélkül működött – az egyébként évtizedeken keresztül problémás – dunaújvárosi távhőszolgáltatás. Az elmúlt négy év során próbáltuk behozni azt a lemaradást, amit Pomázi Csabának köszönhet a város. A hosszú éveken keresztül elmaradt felújításokat a DVG szakemberei erejükön felül teljesítve végzik el.
Folyamatos a rendszerfelújítás
Az elmúlt évek tapasztalata, hogy fennakadás és hiba nélkül működik a távhőszolgáltatás. Van meleg vizünk, és a korábbi számlázási és elszámolási problémák is megoldódtak. Ehhez persze minden területen sokat kellett dolgozni, ahogyan Pintér Tamás szerint a műszaki oldalon továbbra is erre van szükség. Talán a legnagyobb lemaradás a Béke városrészben volt, ahol folyamatban van a hőközponti szabályozók beépítése, ami egy olyan fontos lépés lesz, amivel a fűtés elindítása és leállítása távolról is vezérelhető lesz.
A város polgármestere beszélt két nagyobb szakaszcseréről is a Nagy Imre utcában és a Dunasoron. Illetve arról is szót ejtett, hogy a felújításokból az erőművek sem maradtak ki. A Verebély úton vízlágyítót cseréltek, javították a kazán hátfalát, illetve megoldottak több, fontos műszaki problémát:
– Bízom benne, hogy ez a szezon is jelentős hibák nélkül zajlik majd. Kérem, ha bárki problémát észlel, akkor jelezze azt a DVG Zrt. elérhetőségein. A szakemberek mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy továbbra is minőségi, normális távhőszolgáltatást kapjanak a dunaújvárosi fogyasztók, hiszen ezért vettük át a rendszert 2021-ben.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Ismét téli időszámítás vasárnap hajnaltól – egy óra plusz, álomszuszékok!
2024. okt. 25.
Aki örül a bónusz ajándékba kapott egy órának, azt most is elkeserítem, így vagy úgy, de mindenképpen borítja a már beállt életritmust. Küszöbön a téli időszámítás!
Ismét együtt tesznek a zöldebb, élhető jövőért városunkban
2024. okt. 25.
Szakmai egyeztetés és párbeszéd helyszíne volt a Városháza annak kapcsán, hogy Dunaújvárosban is elkezdődött a Life projekthez köthető munka. A program legfontosabb pilléreiről Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester beszélt.
Megkezdte munkáját az új közgyűlés
2024. okt. 24.
A júniusi önkormányzati választás utáni első rendes ülését tartotta városunk újonnan megválasztott közgyűlése csütörtökön délelőtt. A képviselők összesen 37 témában hoztak döntést, a legnagyobb érdeklődés a Béke városrészi postanyitás kérdését kísérte.
A négyszer megünnepelt születésnap
2024. okt. 24.
Zorinácz Józsefné Ilona néni szeptember 25-én ünnepelte a 90. születésnapját, először. Azóta ugyanis több alkalommal megülték a kerek évfordulót a családdal, az önkormányzati köszöntés már a negyedik volt az összejövetelek sorában.
Közösen búcsúztak a legendás tanártól
2024. okt. 24.
A közelmúltban állt az égi katedrára Fejős Ádám, akitől a volt pályatársak, egykori diákok közösen búcsúztak a Rudas középiskolában. A dunaújvárosi oktatási szféra legendás alakja volt, emléke örökké él.
"A mi dolgunk, hogy tovább vigyük a lángot" (galériával)
2024. okt. 23.
Méltó módon, együtt tisztelgett a hősök előtt Dunaújváros az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 68. évfordulóján. Ez alkalomból elsőként a temetői kopjafánál koszorúzással emlékeztek, majd a Bartók Kamaraszínházban ünnepélyesen átadták a Dunaújvárosért díjat, amelyet idén Petrás Gábor érdemelt ki.
A fenntartható jövő, az élhető város a tét
2024. okt. 23.
"Zöld sivatag, vagy vadvirágos televény?" – a hasábjainkról kölcsönzött címmel tartott előadást a Jelen! Tiszasziget-Dunaújváros közössége felkérésére Für Tibor az ÖKO Klub részéről a Pentele városrészi Mondbach kúriában a közelmúltban. A beszámoló tapasztalatairól és legfontosabb tényezőiről az előadót kérdeztük.