Civil Közoktatási Platform: cenzori szerepet szán a BM az iskolaigazgatóknak
A kormány honlapján jelent meg a közelmúltban egy "salátatörvény" részeként az a szocializmus gyakorlatára hajazó törvénymódosítás-tervezet, amely az igazgatókat teszi felelőssé az úgynevezett "érvényes értékek" intézményi szintű megóvásáért.
Részletes jogértelmezési álláspont mellett tételes közleményben tiltakozik a Civil Közoktatási Platform (CKP) a tervezet ellen – az alábbiakban lapunkhoz is eljuttatott álláspont szerkesztett változatát találják.
"Valaki helyettem gondolkodik"
A tervezet célja, hogy a pedagógusok a nevelő-oktató munka során az Alaptörvényben, valamint a Nemzeti Alaptantervben szereplő érvényes értékeknek megfelelő tankönyvet és tansegédletet használjanak, illetve a pedagógusok kötelességeként jelöli meg, hogy az a nevelő-oktató munka során az ismeretek átadását az Alaptörvényben, valamint a Nemzeti Alaptantervben szereplő érvényes értékeknek megfelelő tankönyvek és tansegédletek használatával közvetítsék.
A civil platform álláspontja szerint a pedagógusok mobilhasználata, a gyermekvédelmi szakemberek ellenőrzése után tovább bővül azoknak a jogszabályoknak a sora, amelyeknek semmi értelmük azon kívül, hogy megmutassák, hol lakik az atyaúristen.
A szakmai alapú érvelés szerint nem tisztázott, milyen könyvekre, milyen taneszközökre vonatkozik, milyen könyvek használatát tiltja meg tulajdonképpen ez az előírás. Az úgynevezett alternatív tankönyveket eddig sem használhatták tankönyvként, hiszen nem voltak tankönyvvé nyilvánítva. A jogi szövegben használt tansegédlet kifejezés nem szerepel a Köznevelési törvényben, így nem tudható, mi tartozik ebbe a körbe.
A jogilag értelmezhetetlen módosítás alkalmas a félelemkeltésre, a pedagógusok és igazgató közérzetének további rontására.
"Szavainkat elcseréltük"
Bár a tervezet látszólag nem tartalmaz az eddiginél nagyobb szigorítást, megvan az esélye annak, hogy az igazgatók – úgymond a biztonság kedvéért – nem fogják megengedni a régi tankönyvek segédletként történő használatát.
A szabályozás többféleképpen értelmezhető, nem jogászi precizitással fogalmazták. Egy példa: tankönyveknek csak az számít, amit hivatalosan annak minősítettek – tehát felesleges előírni, hogy csak megfelelő értékrendű tankönyv használható, hiszen ami nem ilyen, azt nem minősül tankönyvnek. Másrészt a megfogalmazás értelmezhető úgy is, hogy a tanárok kötelesek tankönyvet használni az órán. És mivel nem világos, hogy mi tartozik a tansegédletek közé, nem egyértelmű, hogy az órán használt mely eszközökkel kell vigyázni. Azt is ellenőriznie kell az igazgatónak, hogy a fejlesztő játékok, a térképek, a szövegértelmezéshez bevitt köznapi szövegek, verseskötetek nem sértik-e a felsorolt értékeket? Egyáltalán: mik ezek az értékek? Sem a NAT-ban, sem az Alaptörvényben nincs „Értékek” fejezet...
"Ahány arc, annyi félelem"
A CKP álláspontja szerint végképp nem várható el sem a tanároktól, sem az igazgatóktól, hogy átvegyék az Alkotmánybíróság feladatát, és megállapítsák, hogy egy szöveg ellentmond-e az Alaptörvénynek. Márpedig a tervezet ezt az igazgatói felelősséget egy sorba helyezi az intézmény pedagógiai munkájáért való felelősséggel.
Az igazgatók többsége remélhetőleg nem áll be a cenzorszerepbe, annál kevésbé, mert meg akarja tartani tanárait. Azonban vigyáznia kell, hogy ezt ne hangsúlyozza, nehogy úgy járjon, mint a Madách igazgatója a mobilrendelet esetén, amikor a rendelet által megengedett értelmezést a sajtó tiltakozásnak állította be.
A civil platform törekvése egyértelmű: minél több szülő és szakember értse meg ezt az újabb helyzetet annak érdekében, hogy legyen képes megvédeni a gyermekeket – a kormánytól.
Az összeállítás közcímeit az Európa Kiadó zenekar Szabadíts meg című dalának szövegéből kölcsönöztük.
(Fotó: kép a PM Magazin iskolatörténeti gyűjteményéből)
A rovat további hírei: Oktatás
Tiszta lappal – újrakezdőket is vár a Kálvin gimnázium
2025. aug. 21.
A lehetőségről már írtunk, most itt a kapcsolódó hirdetés: a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola szeptember 1-jéig várja azokat a 16-99 éves jelentkezőket, akik elkezdeni, újrakezdeni vagy folytatni szeretnék középiskolai tanulmányaikat. (X)
Esti iskola délelőtt? Igen, már ilyen is van!
2025. aug. 16.
Városunkban úttörő rendszerben szervezi meg egyik esti munkarendű osztályát a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola: a 11. évfolyamon 9-14 óra között tanítanak. A kezdeményezés hátteréről Gyurkity Katalin, az intézmény pedagógiai igazgatója beszélt.
DSTV: nem csak tanár
2025. aug. 13.
Folytatódik a DSTV sorozata a városban népszerű pedagógusok bemutatásáról. Ezúttal Lászlóné Durecz Andrea, a Móricz iskola tanára sokrétű, a diákok környezeti nevelése terén is jelentős eredményeket elért pályáját összegzik. Hangkép.
Móricz: elismerés a felelős állattartásért
2025. júl. 16.
A tanév vége előtti időszakra is jutott elismerés a Móricz Zsigmond Általános Iskolának: az Örökös Állatbarát Általános Iskola kitüntető címet érdemelte ki az intézmény.
DSTV: búcsúztak a "magdások"
2025. júl. 15.
Ahány iskola, annyiféle tanévzáró születik egy-egy tanév végén. derül ki a DSTV összegzéséből. A stáb több intézményt is meglátogatott a közelmúltban, így a Szabó Magda Általános Iskola idei tanévének utolsó napjára is kíváncsi volt. Hangkép.
Sikeres vizsga és csodaszép történet
2025. júl. 13.
A 2024/2025-ös tanévet már jó ideje lezárták településünk iskolái. A Rostiban azonban íródott egy nem mindennapi történet – osztálytársai jelenlétében sikeres vizsgát tett és át is vette a bizonyítványát Lisztes Nárcisz.
DSTV: aranyos tanévzáró
2025. júl. 11.
Az Arany János Általános Iskola tanári kara és diákjai színes műsorral zárták az idei tanévet, derül ki a DSTV összegzéséből. Hosszú és tartalmas időszak áll az intézmény mögött, de most eljött a VAKÁCIÓ – mindenki örömére. Hangkép.