Ismét együtt tesznek a zöldebb, élhető jövőért városunkban
Szakmai egyeztetés és párbeszéd helyszíne volt a Városháza annak kapcsán, hogy Dunaújvárosban is elkezdődött a Life projekthez köthető munka. A program legfontosabb pilléreiről Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester beszélt.
Közvetlen Európai Uniós forrásokból településünk is egy fenntarthatóbb jövő felé tart.
Európában már bizonyított a zöld szigetelés
Szabó Zsolt szerint Európában egyre több helyen kapnak "zöld borítást" az épületek:
– Spanyol és olasz városokkal közösen egy nagy projektbe kezdtünk. A program lényege, hogy élhetőbbé és fenntarthatóbbá tegyük a várost. Ennek keretében zöld borítással látnánk el lakóépületeket, és reményeink szerint egy óvodát is. Ezt azért tartjuk nagyon fontosnak, mert a szemléletformálást már a legkisebb korban el kell kezdeni. Jó próbája ez annak, hogy hogyan lehet meghonosítani Dunaújvárosban az Európában jól bevált gyakorlatokat, hiszen nagyon sok városban ez már egy mindennapos utcakép.
Szemléletformálás és értékmegőrzés
A projekt pedig nem pusztán a zöldítésről szól – Szabó Zsolt további fontos törekvésekről beszélt:
– Ami nagyon fontos, hogy ennek a projektnek van egy másik lába is, amely a szemléletformálásról szól. Nagyon remélem, hogy hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy a dunaújvárosi idősek és fiatalok egy kicsit máshogy gondolkodjanak. Például a madarakra és a városban élő más állatokra is nagy hangsúlyt fogunk fektetni. Ők láthatatlanok a mindennapokban, de nagy szükség van rájuk is.
Dunaújvárosban azonban nemcsak beszélnek a jövőről, hanem tesznek is érte. A Life projekttel kapcsolatos munka elkezdődött egy szakembereket, közéleti szereplőket, intézményvezetőket és civileket tömörítő szakmai fórummal. Szabó Zsolt szerint, ha mindannyian egy picit változtatunk az életünkön, nagy változásokat érhetünk el. Ha pedig minden jól megy, a korábban említett célkitűzések megvalósulásának egy részét 2025-ben már látni fogjuk.
(A címlap- és nyitókép illusztráció; belső oldali fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Ünnepelt az EPI egyesület, generációk találkoztak a Szalki-szigeten
2025. máj. 30.
Több apropója volt a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete legutóbbi, május végi találkozójának. Barta Endre alpolgármester plüssökkel lepte meg a fellépő gyerekeket, Szabó Zsolt alpolgármester pedig fát ajándékozott az egyesületnek.
Digitális fakataszter készül a városban – az első lépés a belvárosi fák felmérése
2025. máj. 30.
Dunaújváros zöldterületei és fái nem csupán a városképet szépítik, hanem fontos szerepet töltenek be a helyi közösség életében is. Most nagyszabású projekt keretében a város faállománya digitális nyilvántartásba kerül, köszönhetően egy közvetlen uniós pályázatnak.
Öt tétel a rendkívüli közgyűlés napirendjén
2025. máj. 29.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. Az ülésen összesen öt témát tárgyalt a testület. A rendkívüli ülés indoka, hogy a köztemető üzemeltetésére vonatkozó közbeszerzési eljárást kellő időben el lehessen kezdeni.
Együtt ünnepelt a Móra iskola közössége
2025. máj. 29.
Egy iskola életében nem szokatlan, hogy az intézmény kollektívája az esztendő végén, vagy épp bármilyen különleges apropókból gálát szervez. A Móra Ferenc Általános Iskola és EGYMI-ben ezt az eseményt fesztiválnak nevezik – ők szerda délután ünnepeltek.
Szemléletformáló ÖKO-nap – színes kínálat, nem csak gyerekeknek a Szalki-szigeten
2025. máj. 28.
A Parázs-Varázs hétvégéje minden évben színes kavalkádot ígér – idén új programsorozattal is készültek gyermeknap alkalmából. A Szalki-sziget adott otthont vasárnap az ÖKO-napnak, ahol kisebb és nagyobb gyerekek vehettek részt az interaktív feladatokban.
A vízmérő-leolvasások érdekében együttműködik a DVG Zrt. és a Mezőföldvíz Kft.
2025. máj. 28.
Már júniustól egyszerűsödik a használati melegvízmérővel rendelkező lakások vízmérő-leolvasása Dunaújvárosban, áll a DVG Zrt. közleményében.
Válts az egészségre! Dunaújvárosba is megérkezik a Staféta szűrőprogram
2025. máj. 28.
A Jót Fut a város című közösségi szabadidősport eseményre időzítve szervezik a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság (MEMT) országos szűrőprogramjának dunaújvárosi állomását – szombaton várják az egészségőröket!