Jó hangulatú délelőtt az arborétumban

Terdik Péter - 2024. október 30. 9:00

Legutóbb a Szent Pantaleimon iskola negyedikesei látogattak el a Baracsi úti Arborétumba. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársainak közreműködésével ismét tanulhattak a gyerekek, illetve láthattak madárbefogást és gyűrűzést is. 

Kissé hűvös, de jó idő, zöld környezet, állatok és sok-sok tanulnivaló. Kell ennél több egy emlékezetes iskolai délelőtthöz?
 
Interaktív tanórák 

Az arborétum különleges helyet foglal el Orosz Csaba önkormányzati képviselő szívében, így nem volt meglepő a legutóbbi látogatás híre. Rendszeresen hívnak ugyanis kisebb-nagyobb óvodás és iskolás csoportokat a területre. Már az itt lakó állatok miatt is érdemes ellátogatni az arborétumba. Az évek során kiépített emberi és szakmai kapcsolatoknak hála, gyakorlatilag interaktív környezetismeret órákká váltak a látogatások: sok mindent tanítanak a gyerekeknek a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársai. Múlt héten például nagyon sok madár akadt a szakemberek által kifeszített hálóba, így több kismadárral is megismerkedhettek közelebbről a látogatók. 

Nálunk jó a helyzet

Hiba lenne azt gondolni, hogy a digitalizált világban a városi gyerekek csak boci szemekkel nézik az állatokat anélkül, hogy bármit is tudnának róluk. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság részéről Csihar László örömmel számolt be arról, hogy a Dunaújvárosi gyerekek kifejezetten okos válaszokat adnak a felmerülő kérdésekre és viszonylag jó háttértudással érkeznek alkalomról-alkalomra az arborétumba. Van tehát haszna ezeknek a látogatásoknak. 

Csak akarattal nehéz

Van tehát egy zöld ékszerdoboz a városban, amelyet nagyon sokan szeretnek, de nagyon sokat kell dolgozni a fenntartásáért. Orosz Csaba szívügye a terület és nagyon sok mindent szeretnének itt megvalósítani, de ehhez jelenleg sokkal több anyagi forrásra és segítségre lenne szükség. Az anyagiak mellett pedig nagy segítséget jelentenek az eszközadományok (lapátok, szerszámok, itatók), illetve az állatoknak a felajánlott takarmány. 

Aki tud és szeretne segíteni, bátran keresse fel a képviselőt – tegyünk együtt az arborétumért!

(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Mozaik

Elektromos fűtési megoldások: modern kényelem otthon és nyaralóban

Elektromos fűtési megoldások: modern kényelem otthon és nyaralóban

2025. nov. 20.

Az elektromos fűtés egyre népszerűbb a háztartások körében, és nem is ok nélkül. Az ilyen modern fűtési rendszerek egyszerűen kezelhetők, energiahatékonyak és környezetkímélők is. (X)

Patikai készítmények szerepe a modern egészségügyben

Patikai készítmények szerepe a modern egészségügyben

2025. nov. 20.

Az egészség megőrzéséért és a betegségek hatékony kezeléséért a gyógyszertári készítmények lényeges szerepet töltenek be mindennapjainkban. Ezek a gyógyszerek aktív összetevőikkel tüneteket enyhítenek, betegségeket gyógyítanak, és segítenek megelőzni azok kialakulását. (X)

Latin-Amerika távlatai a múzeumban

Latin-Amerika távlatai a múzeumban

2025. nov. 19.

Érdekes beszámolóval folytatódik az Intercisa Múzeum ismeretterjesztő sorozata – az érdeklődők Latin-Amerika világáról hallhatnak csütörtökön délután.

Téli lábbelik: a hideg időszak elengedhetetlen társai

Téli lábbelik: a hideg időszak elengedhetetlen társai

2025. nov. 19.

Amikor közeleg a tél, mindannyian kénytelenek vagyunk melegebb és kényelmesebb lábbelik után nézni. Mind ismerjük azt az érzést, amikor a csípős, hajnali hidegben el kell hagyni az otthon melegét. Ilyenkor válik igazán értékessé egy megbízható téli csizma, amely véd a zimankó és a nedvesség ellen. (X)

 

DSTV: családfakutatás – már csoportbontással a népfőiskolán

DSTV: családfakutatás – már csoportbontással a népfőiskolán

2025. nov. 19.

Népszerű lett a közösség körében a Dunamenti Regionális népfőiskola új kezdeményezése, derül ki a DSTV összegzéséből. A Családfakutató Szakkör már két csoportban, kezdők és haladók száméra tartja foglalkozásait a Kossuth Lajos utcai bázison. Hangkép.

 

ABolhapiac: régi képlet, nagy siker az esztendő utolsó kitelepülésén (galéria)

ABolhapiac: régi képlet, nagy siker az esztendő utolsó kitelepülésén (galéria)

2025. nov. 18.

Ahogy ígérték: több mint 160 asztalon kínálták portékáikat – már bevallottan a közelgő ünnepek jegyében – az árusok az Abolhapiac népszerű sorozatának idei nyolcadik, egyben évzáró sokadalmán.

Miért fontos a részecskeszűrő folyadék?

Miért fontos a részecskeszűrő folyadék?

2025. nov. 18.

A dízelmotorok elmúlt évtizedben bekövetkezett fejlődése új kihívások elé állította az autóipart, különösen a környezetszennyező anyagok kibocsátását illetően. A modern dízelmotorok egyik legfontosabb alkotóeleme a részecskeszűrő, amelynek feladata, hogy megakadályozza a koromrészecskék levegőbe kerülését. (X)