Jó példa a fiatalok előtt

spigott - 2024. október 22. 7:30

A párizsi olimpián ötödik helyezett Hámori Luca volt a DÖSE ökölvívóinak vendége szombaton délelőtt. Mint az edzéssel súlyosbított beszélgetés során kiemelte, hatalmas élmény volt az olimpiai szereplés.

Az első magyar női ökölvívó olimpikon egy élménybeszámolóval egybekötött kérdezz-felelekre, valamint egy bemutató edzésre érkezett a Nyers László Küzdősport Centrumba, ahol a helyi egyesület edzői és versenyzői fogadták nagy szeretettel a kiváló ökölvívót.

Már szépek az emlékek

A kicsivel több mint egy órás beszélgetésen előbb Főcze Ramóna, a rendezvény házigazdája halmozta el kérdéseivel a huszonhárom esztendős bokszolót, aki őszintén osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel eddigi pályafutásáról, tapasztalatairól, a párizsi olimpiáról, az Imane Helif ellen vívott ominózus mérkőzéséről, majd hasonló türelemmel és őszinteséggel válaszolta meg a résztvevők kérdéseit is. A tanulságos beszélgetést követően azonban az ökölvívásé volt a főszerep, ugyanis a kőszegi olimpikon az elmaradhatatlan bemelegítés után egy intenzív edzéssel lepte meg a DÖSE bokszolóit, s ha kellett, egy-egy technikai tanáccsal is ellátta a fiatalabb és idősebb sportolókat. Mint azt érdeklődésünkre elárulta, mindig nagy örömmel áll az ilyen meghívások elé.

– Nagy köszönettel tartozom azért, hogy itt lehetek, örültem a meghívásnak, és bízom abban, hogy így az olimpia után példát tudok mutatni a fiataloknak. Mert igenis érdemes küzdeni azért, ha valamit el szeretnének érni, a kemény munka gyümölcse egyszer beérik. Éppen ezért, ha elhívnak egy egyesülethez, hogy tartsak edzést, élménybeszámolót, talán azt igazolja vissza, hogy jó példa tudok lenni akár a fiatalok számára is. Ezért nagyon bízom abban, hogy minél több ilyen lehetőségem lesz még.

A párizsi olimpián ötödik helyezett ökölvívó örökre szóló élményekkel érkezett haza az ötkarikás játékokról, melyből rengeteget tanult, s már csak jó érzésekkel gondol vissza az ott történtekre:
– Miután meglett a kvóta, természetesen nagyon vártam, hogy ott lehessek Párizsban, nagyon sok mindent elképzeltem az olimpiával kapcsolatban ez alatt. Az viszont minden várakozásomat felülmúlta, amit az olimpián tapasztaltam, a légkör, a hangulat, ami jellemzi a játékokat – leírhatatlan volt, tényleg örökre szóló élmény. Így két hónappal a játékok után, már elmondhatom, hogy feldolgoztam nagyjából, ami történt, és csak pozitív emlékek vannak bennem, még az a bizonyos mérkőzés is pozitív dologként van már a fejemben. A hibákból nyilván tanulok, hogy legközelebb máshogy alakuljon, más legyen a végkimenetel, szóval bízom abban, ha netalán újra összekerülünk, akkor más lesz a végeredmény. Az biztos, hogy még egyszer át szeretném élni az olimpia hangulatát, azt az érzést, amikor behívnak a ringbe, vagy azt, hogy a magyar csapattal ott lehetek a megnyitón, a faluban, szóval a célom egyértelműen az, hogy 2028-ban is ott legyek az olimpián.

További lendületet adhat

A szombat délelőtti rendezvényen nemcsak a DÖSE bokszolói, hanem városunk vezetése is képviselte magát, ugyanis Badó Péter mellett Motyovszki Mátyás, az önkormányzat ifjúsági, sport és turisztikai bizottságának elnöke is köszöntötte Hámori Lucát, majd elárulta, miért örül annak, hogy egy olimpikont hoztak el városunkba a DÖSE ökölvívói:

– Mindenképpen nagy dolog, amikor egy olimpikon látogat el a városba, különösen úgy, ha tudjuk azt is, hogy a küzdősportok közül az ökölvívás szinte egyszerre indult el a birkózással együtt Dunaújvárosban az ötvenes évek elejétől, és körülbelül húsz évig nagyon magas színvonalon ment itt a boksz.

Végh Zoltán felvételei

Aztán különböző okok miatt valamiért megszűnt, amit a dunaújvárosi sportok szerelmesei természetesen nagyon sajnáltak, de nagyjából tíz évvel ezelőtt újraéledt poraiból a sportág és itt, a volt birkózó csarnok szentélyéből létrejött ez a csodálatos, remekül felszerelt létesítmény, ahol láthatóan komoly színvonalon mennek az edzések. Óriási dolog, hogy ellátogatott ide egy olimpikon is, mert hiába mondják az emberek, hogy mennyi van belőlük az országban, azért azt is látni kell, hogy mennyi sportoló közül kerülnek ki ők. Az, hogy valaki kijut egy olimpiára bármilyen sportágban, már önmagában is hatalmas teljesítmény, ami nagyon nehéz elérni, ráadásul Luca nagyon szép helyezést is ért el, ezért nagyon büszkék lehetünk arra, hogy ellátogatott Dunaújvárosba. Remek élménybeszámolót tartott, majd edzést vezényelt a helyi egyesület tagjainak – jelenléte, szerepvállalása további lendületet adhat a helyi boksznak is.

A rovat további hírei: Sport

Biztos előnyben a DFVE

Biztos előnyben a DFVE

2025. okt. 10.

Fél lábbal már a négy között érezheti magát a DFVE női vízilabda csapata a Magyar Kupában, miután a negyeddöntő első meccsén magabiztos sikert aratott a UNI-Győr otthonában.

DSTV: szép eredmények a grappling ob-n

DSTV: szép eredmények a grappling ob-n

2025. okt. 10.

Kiváló eredményeket értek el a dunaújvárosi Fox SE versenyzői a közelmúltban megrendezett grappling junior és felnőtt magyar bajnokságon. A budapesti viadalt Mészáros Márk, az egyesület vezetője értékelte, valamint elárulta azt is, milyen feladatok várnak még rájuk a közeljövőben. Hangkép.

Idei első erdélyi túráján a DAB

Idei első erdélyi túráján a DAB

2025. okt. 10.

A Csíkszereda otthonában folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél hattól.

DSTV: elsősöket avattak a Vasváriban

DSTV: elsősöket avattak a Vasváriban

2025. okt. 09.

A múlt héten zajlottak a „Vasvári hét programjai” az iskolában. Ekkor avatták igazi vasváris tanulóvá az intézmény legfiatalabbjait is – sok nebuló kezdte meg a tanulmányait városunk sportiskolájában. Hangkép.

Csak az U20-asok örülhettek sikernek

Csak az U20-asok örülhettek sikernek

2025. okt. 09.

A DKKA U18-as leány együttese sima vereséget szenvedett, az U20-asok azonban izgalmas véghajrában gyűjtötték be a pontokat az Alba KFC elleni korosztályos bajnokin.

Felemás kezdés a bajnokságban

Felemás kezdés a bajnokságban

2025. okt. 08.

A Dunaújvárosi Kohász jégkorongozóinak első csapata húsz gólt szerezve nyert, míg a második számú együttes sima vereséget szenvedett az OB IV/D-s pontvadászat szombati nyitányán.

DSTV: fiatal tehetségek a vízen

DSTV: fiatal tehetségek a vízen

2025. okt. 08.

Remekül szerepeltek a dunaújvárosi kajak-kenusok az Olimpiai Reménységek Versenyén, amelyet Racicében rendeztek meg a közelmúltban. Blényesi Rékát, Bebők Larát és Györkő Hubát kérdeztük a versenyről. Hangkép.