Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

A Dunaújvárosi Vegyeskar érdemelte a kórustalálkozó díját

Öcaline - 2024. november 11. 17:00

Rendkívüli megméretés a csodás akusztikájú templomban, szép dunaújvárosi sikerrel: újra a Dunaújvárosi Vegyeskar hódította el a Dréta Antal Egyházzenei Kórustalálkozó elismerését.

Négy együttes lépett közönség elé a Dréta Antal Egyházzenei Kórustalálkozó megméretésén a mezőfalvi templomban: a csodás akusztikájú építmény évek óta szolgál otthonul a különleges megméretésnek, ahol nem a kórusok összteljesítményét, hanem a legihletettebben megszólaló kórusművet díjazzák az emlékplakettel. Idén a címvédő, tavalyi győztes gárdonyi, a simontornyai, valamint a vendéglátó-házigazda mezővalvi együttes mellett a Dunaújvárosi Vegyeskar vett részt a seregszemlén. A vendégeket Márok Csaba, Mezőfalva polgármestere, valamint Balogh Tímea, a Mezőfalvi Nőikar vezetője köszöntötte. 
A viadalt végül a Könyves Ágnes és Kurucz Gergely dirigálta Dunaújvárosi Vegyeskar nyerte – a kórus történetében nem először –, mégpedig Robert Faltus Ave Maria című kórusművének gyönyörű tolmácsolásáért. Az eredményt dr. Nemes Antalné, egykori mezőfalvi énektanár, a zsűri elnöke hirdette ki, a díjat a Faltus-mű tolmácsolásakor a kórust vezénylő Könyves Ágnes vehette át Márok Csaba polgármestertől. 

Az előadás felvételét is láthatják, hallhatják – gratulálunk a szép sikerhez!

(A képért Bán Balázsnak, a felvételért Horváth Lászlónak jár nagy köszönet!)

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: zenei sorozatot szervezett az ICA-D

DSTV: zenei sorozatot szervezett az ICA-D

2025. dec. 01.

A kortárs zenének szentelt sorozatot a mögöttünk hagyott hónapban a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D), derül ki a DSTV összegzéséből. A program egyik elemeként Nagy Ákos zeneszerző beszélgetéssel körített lemezbemutatójának adott otthont az intézmény. Hangkép.

 

Játék műfaji határok nélkül a könyvtárban

Játék műfaji határok nélkül a könyvtárban

2025. nov. 30.

Jazz a könyvtárban címmel folytatódik a József Attila Könyvtár társművészeti sorozata, a koncertre kedden várják a műfaj szerelmeseit nagy szeretettel és két kiváló muzsikussal.

DSTV: ezer szín a Bartók aulájában

DSTV: ezer szín a Bartók aulájában

2025. nov. 29.

A természet, és de pláne a természetfotók iránt érdeklődőknek feltétlenül érdemes ellátogatni a Bartók Kamaraszínház aulájába, derül ki a DSTV összegzéséből. Az ott látható kiállítás keretében a Mezőföld Természetfotó Egyesület 11 tagja mutatkozik be – lenyűgöző képekkel. Hangkép.

DSTV: széktárlat a múzeumban

DSTV: széktárlat a múzeumban

2025. nov. 26.

Különleges vándorkiállítás érkezett az Intercisa Múzeumba, derül ki a DSTV összegzéséből. A Néprajzi Múzeum tárlata a rendkívül egyszerű, ámde hihetetlenül összetett és változatos tárgyak, a székek világába kalauzolja az érdeklődőket. Székfoglaló hangkép.

 

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A boldogság ügynöke"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A boldogság ügynöke"

2025. nov. 23.

Vajon mérhető-e az emberi boldogság? A bhutáni-magyar rendezőpáros filmje egy negyvenes éveiben járó "boldogságügynök", Amber Gurung életét követi nyomon. Újabb különleges alkotással folytatódik a KineDok sorozata kedden – a közelgő ünnepek előtt de pláne kihagyhatatlan!

MMK: irodalmi teadélután

MMK: irodalmi teadélután

2025. nov. 22.

Folytatódik az Írisz Versszínpad sorozata a Munkásművelődési Központ színháztermében hétfőn délután.

DSTV: József Attila nyomában

DSTV: József Attila nyomában

2025. nov. 22.

Formabontó irodalmi esttel várták az érdeklődőket a József Attila Könyvtárban, derül ki a DSTV összegzéséből. "Szívünkből suhanó szelek" címmel a József Attila 120 emlékév kapcsán Prieger Zsolt és Nagy Katica verses, zenés előadása emlékezett a költőre. Hangkép, verstár.