A Dunaújvárosi Vegyeskar érdemelte a kórustalálkozó díját
Rendkívüli megméretés a csodás akusztikájú templomban, szép dunaújvárosi sikerrel: újra a Dunaújvárosi Vegyeskar hódította el a Dréta Antal Egyházzenei Kórustalálkozó elismerését.
Négy együttes lépett közönség elé a Dréta Antal Egyházzenei Kórustalálkozó megméretésén a mezőfalvi templomban: a csodás akusztikájú építmény évek óta szolgál otthonul a különleges megméretésnek, ahol nem a kórusok összteljesítményét, hanem a legihletettebben megszólaló kórusművet díjazzák az emlékplakettel. Idén a címvédő, tavalyi győztes gárdonyi, a simontornyai, valamint a vendéglátó-házigazda mezővalvi együttes mellett a Dunaújvárosi Vegyeskar vett részt a seregszemlén. A vendégeket Márok Csaba, Mezőfalva polgármestere, valamint Balogh Tímea, a Mezőfalvi Nőikar vezetője köszöntötte.
A viadalt végül a Könyves Ágnes és Kurucz Gergely dirigálta Dunaújvárosi Vegyeskar nyerte – a kórus történetében nem először –, mégpedig Robert Faltus Ave Maria című kórusművének gyönyörű tolmácsolásáért. Az eredményt dr. Nemes Antalné, egykori mezőfalvi énektanár, a zsűri elnöke hirdette ki, a díjat a Faltus-mű tolmácsolásakor a kórust vezénylő Könyves Ágnes vehette át Márok Csaba polgármestertől.
Az előadás felvételét is láthatják, hallhatják – gratulálunk a szép sikerhez!
(A képért Bán Balázsnak, a felvételért Horváth Lászlónak jár nagy köszönet!)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: évadzáró a zenélő cukrászdában
2025. júl. 19.
Változatos és gazdag kínálat jellemezte a Zenélő Jakó Cukrászda sorozatát az elmúlt időszakban, derül ki a DSTV összegzéséből. A kezdeményezés sikeres koncerttel ért véget – de persze csak az idei évadra, hiszen ősztől biztosan folytatják! Hangkép.
ICA-D: csodás városfelfedező "Betekintés"
2025. júl. 18.
Ahogy ígérték: egyszerre hallatlanul izgalmas és roppant tanulságos bemutató lett a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új időszaki kiállítása. Betekintés címmel a BME Középülettervezési Tanszék külföldi hallgatói mutatják be diplomamunkáikat, vagyis a Dunaújváros köztereire álmodott terveiket. Még egy héten át látható: kötelező program!
Interaktív időutazás a kőtárban
2025. júl. 18.
Irány Intercisa, és a római kor: interaktív időutazásra várják az érdeklődőket a római kori kőtárban szombaton délután. Római sisakot készítenél? Ott a helyed!
A Művészetek Völgyében vendégeskedik a Viadana Kamarakórus
2025. júl. 17.
A sikeres tavaszi visszatérés után rangos meghívásnak tesz eleget az együttes, Taliándörögdön lép közönség elé a Viadana. Különleges helyszínen, különleges repertoárral csalogatnak szombaton délután!
DSTV: a Győry-hagyaték kincse lett a hónap műtárgya
2025. júl. 17.
Folytatta az Intercisa Múzeum különlegességeit bemutató sorozatát a DSTV. A hónap műtárgya sorozatában ezúttal a Győry-hagyatékból származó prédikációs kötetről mesélt Kronászt Margit történész-muzeológus. Hangkép.
Rangos belgiumi folklórfesztiválon lép fel a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
2025. júl. 15.
Komoly nemzetközi meghívásnak tehet eleget városunk egyik meghatározó kulturális közössége: a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztivál keretében lép közönség elé Belgiumban.
DSTV: remek vegyeskari évadzáró
2025. júl. 14.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy újra az Intercisa Múzeum immár fedett kertje adott helyszínt a Dunaújvárosi Vegyeskar évadzáró hangversenyének. Telt házas koncert kerekedett a közelmúltban – megérdemelt vastapsokkal. Hangkép.