A korai tél után borongós, de enyhébb időszak következik

Öcaline - 2024. november 25. 10:30

A hóesés a múlté, helyette előbb napos időt, majd borult eget kapunk, utóbbit már tartós köddel a DO meteorológiai szakértőjének friss előrejelzése szerint. Nem lesz szép, de legalább ronda.

Már el is illant a korai tél Krausz Mikes Miklós hétindító prognózisa szerint. A Köpönyeg.hu szakértő szerkesztője arról számolt be, hogy csak az északi hegyes-völgyes vidékeken marad tartósan ködös, rétegfelhős idő, máshol többórás napsütés várható. A hó is gyorsan olvad, hiszen nap közben 6-13 fok valószínű – csak északkeleten lehet ennél hidegebb lehet, míg másutt a délkeleti szél megélénkülése csökkenthet a hőérzeten.
A friss modellek szerint nem tart sokáig a térségi tavasz: kedden már erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és késő délutántól elszórtan kisebb eső, szitálás lehet. A szél északiasra fordul, és élénk marad – nap közben 4 és 10 fok közötti értékeket mérhetünk, de délen még ennél is enyhébb idő is lehet néhány fokkal. Erősen felhős, párás, foltokban tartósan ködös idő lesz szerdán is, szitálás bárhol előfordulhat, a fagyos hajnal után nap közben 6-8 fokos értékeket mérhetünk. 
Izgalmasan alakul az időjárás a középtávú előrejelzések specialistája szerint a hét közepétől: csütörtökön többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és sok helyen várható eső – közlekedők, figyelem, ilyenkor merőben szokatlan módon egy-egy kiadós zápor is lehet! A déli, majd nyugati-északnyugati szél többfelé megerősödik, a hőmérséklet változatlanul 7 fok körül alakul.
A nap elején borongós időre számíthatunk pénteken is – helyenként elszórt esővel –, majd a felhőzet fokozatosan csökken, és kisüt a nap. Az északnyugati szél megerősödik, a hőmérséklet továbbra is 7 fok körül alakul.
A hét végén megint csúnya periódus várható: szombaton szeles, míg vasárnap ismét borongós, ködös idővel számolhatunk. A hőmérsékleti értékek tekintetében nem lesz számottevő változás – beáll a csúcsérték a 6-8 fokos értékre, és ennyi.

De nem ez lesz a legragyogóbb hetünk, ezt majdnem biztosra vehetjük!

(Fotó: Így látjuk MI! – Nagy Károly felvétele)

A rovat további hírei: Mozaik

Esti csobbanás az Aquantis Élményfürdőben (galériával)

Esti csobbanás az Aquantis Élményfürdőben (galériával)

2025. júl. 29.

Idén is csatlakozott városunk az országos kezdeményezéshez, a Strandok Éjszakájához, amely szombat este látogatók százait vonzotta az Aquantis Élményfürdőbe. Az időjárás megkönyörült, így sokan választották a dunaújvárosi bázis kínálatát!

 

DSTV: népszerű a DunaKosár közössége

DSTV: népszerű a DunaKosár közössége

2025. júl. 29.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy Dunaújvárosi Kosár Közösség népszerűsége változatlanul töretlen. A termelők gondos kezekkel ápolják portékáikat, így finom és minőségi termények és termékek kerülnek a vásárlók asztalára. Hangkép.

A gyerek szandálok jelentősége és választási szempontok

A gyerek szandálok jelentősége és választási szempontok

2025. júl. 28.

Amikor a nyár beköszönt, a gyerekek lába is szabadságra vágyik. A lábbeli kiválasztásakor nem mindegy, hogy milyen szempontokat veszünk figyelembe. (X)

Enyhül a héten a tikkasztó hőség szorítása

Enyhül a héten a tikkasztó hőség szorítása

2025. júl. 28.

Napos és gomolyfelhős időszakok, nap közben a hőmérsékleti értékek lassú, de biztos emelkedése, ráadásként itt-ott üdítő záporok. Kellemes nyárias időt ígér a DO meteorológiai szakértője – a hőségnek lőttek, a viharzóna is átvonult.

DSTV: vadvirágok a városban – mindenki örömére

DSTV: vadvirágok a városban – mindenki örömére

2025. júl. 28.

A témával már több soron foglalkoztunk hasábjainkon, ezúttal a Kertvárosban lévő vadvirágos kertet kereste fel a DSTV csapata. A szemet gyönyörködtető ligetecske látványa az arra sétálókat is felüdíti,  ráadásul beporzó rovarok egész csapata keresi fel a színes és illatos bázist. Hangkép. 

Természetes módon az egészséges mikrobiomért

Természetes módon az egészséges mikrobiomért

2025. júl. 27.

Eszedbe jutott már, milyen hatással vannak a mindennapi szokásaink a bélflóránkra? Az emberi test egy lenyűgöző ökoszisztéma, ahol mikroorganizmusok trilliói élnek együtt, és számos életfontosságú folyamatban vesznek részt. (X)

"Hagyd otthon az unokád!" – Dunaújváros programot kínál az idősebb korosztálynak is

"Hagyd otthon az unokád!" – Dunaújváros programot kínál az idősebb korosztálynak is

2025. júl. 27.

Különleges eseményre invitálják a szépkorúakat Dunaújvárosban augusztus 2-án: a Hagyd otthon az unokád! című egész napos rendezvény kifejezetten az idősebb generáció számára kínál kikapcsolódást és szórakozást – ezúttal a nagyszülők kerülnek a középpontba.