Dunaújváros Hetilap

Megnyílt a Béke városrész postája

Fábos Zsolt - 2024. november 27. 8:00

A tervezett időpontban, tehát november 26-án reggel nyolc órakor megnyílt a Március 15. téren lévő postahivatal, ezzel pedig a Békében élők visszakapták a városrész postáját. A nyitás pillanatát egészen komoly érdeklődés, sőt sorállás jellemezte.

A legtöbb dunaújvárosi ismeri a sztorit, hiszen sokakat érintett, sokat beszéltünk róla és talán egy egész városnál verte ki a biztosítékot a Magyar Posta 2022-es intézkedéssorozata, amely érintette az Interspar-ban lévő hivatalt is.

A Magyar Posta bezárta, Dunaújváros Önkormányzata kinyitja

Bár a 2022-es postazárás ideiglenesnek indult, hamar véglegessé vált és kiderült, Dunaújváros Önkormányzata került lépéskényszerbe, mert az állami cég hónapokon belül pontot tett a mondat végére, illetve közölte, nem nyitja ki többet a 8-as postát. Tehát ha önkormányzatunk postát akar a Béke városrészieknek, akkor a Magyar Posta engedélyével saját magának kell a hivatalt kialakítania, majd üzemeltetnie. És eddig tulajdonképpen az állami cég engedélyére vártunk, meg persze a helyiség kialakítására, aminek a hétmillió forint építési költségét is a város állta. Aztán üzemelteti és fenn is tartja.

November 26, a nyitás napja

November 26-án reggel már többen is úgy álltak sorban a nyitásra várva, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a Békében van posta. És persze 27-én már akár természetes is lesz, 28-tól meg nem is kérdés: mert megnyílt a postahivatal. Kálló Gergely a terület önkormányzati képviselője, aki sokat dolgozott ezért a pillanatért, természetesen ott volt a nyitásnál is:

– Azt gondolom, hogy a postára való igényt nagyon jól jelezte az a kép, ami ma fogadott minket már a nyitás előtti percekben itt a Március 15. téren, hiszen sorban álltak az emberek, hogy minél előbb letudhassák a postai ügyintézésüket. Ez a Béke városrésziek kétéves igénye, hiszen amikor bezárták a Spar-ban a postát, akkor ez a városrész, több ezer ember posta nélkül maradt és sokak számára nehézzé vált az ügyintézés. Ezt az igényt mi annak idején meghallottuk és azon dolgoztunk polgármester úrral, az önkormányzattal, hogy a Béke városrész visszakaphassa a postáját. Október elsején vettük át a mandátumunkat és két hónap sem telt el, kinyitott a postahivatal, ezzel pedig teljesítettük is az egyik kampányígéretünket és visszaadtuk a Béke városrésziek postáját.

Változhat-e a nyitvatartás?

Már a nyitás előtt jelezték a lakók, hogy a kora délutáni zárás nem mindenkinek megfelelő, legalább egy napon tartson a hivatal hosszabb ideig nyitva. Kálló Gergely szerint dolgoznak ezen a kérdésen is:

– Tudunk erről az igényről és igaza van a városrészieknek abban, hogy egy nap lehetne délutánig is nyitva a hivatal. Sajnos erre egyelőre nincs lehetőség. Tárgyaltunk már a Magyar Postával, hogy egyik nap négyig, fél ötig lehessen nyitva, de ez sajnos financiális és fizikai korlátokba ütközik. Mindenesetre dolgozunk azon, hogy legyen változás. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy ez a posta a leginkább kiszolgáltatottabbak részére nyílt meg, azoknak, akik idősek, mozgásukban korlátozottak, nyugdíjasok, vagy nincsen gépkocsijuk, nekik megfelel ez az időpont. Megértem azokat, akik munka után szeretnének még ügyeket intézni és dolgozunk a megoldáson.

A rovat további hírei: Közélet

Újabb tömeges elbocsátás a vasműből

Újabb tömeges elbocsátás a vasműből

2025. júl. 04.

Tanácstalanság, düh és pislákoló remény – ezek jellemezték a második tömeges elbocsátási napot a szebb napokat látott acélipari óriás előtt. A vasműből két nap leforgása alatt közel 2500 embernek mondtak fel – legutóbb a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. bontott szerződést 800 munkavállalójával.

A városüzemeltetés nem mehet szabadságra

A városüzemeltetés nem mehet szabadságra

2025. júl. 04.

Bár a nyár sokak számára a pihenés időszaka, Dunaújvárosban az élet nem állhat meg – különösen nem a városüzemeltetés területén. Mezei Zsolt alpolgármester szerint a városi szolgáltatások ilyenkor is folyamatos munkát igényelnek.

Örökmozgó 90 éves városlakót köszöntöttek

Örökmozgó 90 éves városlakót köszöntöttek

2025. júl. 03.

Süt, főz, takarít, hímez és rengeteget olvas – az egykori könyvtáros Kelényi Gizella Gizi néni 90 éves lett, de állítja: nem tud egy helyben ülni, folyton csinálnia kell valamit. Az örökmozgó szépkorút az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester köszöntötte az otthonában. 

Sorra végzik a praktikus fejlesztéseket

Sorra végzik a praktikus fejlesztéseket

2025. júl. 03.

Már beszámoltunk a Római városrészt érintő fejlesztésekről. A Váci Mihály utcai járdaszakasz el is készült, jelenleg a védőnői tanácsadó előtt folyik a munka. A körzet képviselője, Barta Endre alpolgármester számolt be mindezekről.

Visszanyeri fényét a Szentháromság tér – régi helyére kerül a Szentháromság-szobor

Visszanyeri fényét a Szentháromság tér – régi helyére kerül a Szentháromság-szobor

2025. júl. 02.

Újra régi fényében tündökölhet a Mondbach-kúria előtti tér: 20 millió forintos állami támogatásnak köszönhetően visszakerül eredeti helyére a Szentháromság-szobor, emellett a kistemetőben található Szitányi-kápolna is megújulhat. 

Vass Zoltánt választották a DKIK elnökévé

Vass Zoltánt választották a DKIK elnökévé

2025. júl. 02.

A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK) rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén Vass Zoltán elnökségi tagot választották meg elnöknek hétfőn.

"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"

"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"

2025. júl. 01.

A Campus Étterem adott otthont egy szívmelengető eseménynek – a régóta fiatal generációk képviselői gyűltek össze a jó hangulatú délutánra. A vigadalmon Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester is köszöntötte az idős városlakókat.