Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Ötven éve fogadták az első olvasót

Terdik Péter - 2024. november 9. 9:00

Jeles jubileumot ünnepel idén a József Attila Könyvtár és a Munkásművelődési Központ. A könyvtár fél évszázaddal ezelőtt, november 4-én nyerte el a ma ismert formáját, az első olvasó pedig november 5-én tért be az intézménybe. Boldog születésnapot!

Érdekes programokkal és archív tartalmak bemutatásával ünnepli születésnapját a JAKD csapata. 

Van mire büszkének lenni
 
Aki ma belép a könyvtárba, igazi múltidézés fogadja – archív képek és videófelvételek köszöntik a látogatókat. Fél évszázada működik úgy az intézmény, ahogy ma ismerjük. Tóth Éva ennek apropóján azt mondta, a jeles jubileumra nagyon sok programmal, kvízzel és múltidéző foglalkozással készültek. Elég csak visszagondolni a szeptemberi KönyvTérre, amely az MMK-val közösen KözTérként valósult meg és hatalmas sikert aratott a városlakók körében. 

Szeretik, segítik

A József Attila Könyvtár fenntartója és főtámogatója az önkormányzat, de Tóth Éva nem csak a városvezetésnek hálás, hanem azoknak a cégeknek és támogatóknak is, akik segítik az intézmény működését. Csak néhány említés: pénzbeli támogatást nyújtott a könyvtárnak a Duna Plazma, a Dunaújváros Kenyerével a Széchenyi Pékség, illetve a Dunagép Zrt. Az igazgató szerint nem csak az anyagi támogatások jelentenek nagy segítséget, hiszen a városlakók által számos régi-új kötet kerül be a gyűjteménybe, amelyek vagy a könyvtár állományát bővítik, vagy könyvadományként szolgálnak egy-egy jeles alkalomból. 

Együtt a kultúráért
 
A jubiláló intézménybe látogatott el Barta Endre alpolgármester november 5-én. Úgy véli, a város nagyon sokat köszönhetett a könyvtárnak az elmúlt ötven esztendőben. Hozzátette, jó látni azt is, hogy az intézmény hűen őrzi a régi értékeket, de az itt dolgozók igyekeznek lépést tartani a változó világunkkal – ma már jelentősen megváltozott a könyvtár szerepe.

Barta Endre szerint örömteli, hogy a település intézményei sikeresen helyt álltak az elmúlt években, de városi szinten (például a kulturális kerekasztal segítségével) igyekeznek azonos mederbe terelni a kreatív gondolatokat és energiákat. Az alpolgármester szerint évekkel ezelőtt erre így, ilyen formában nem volt példa, ezért is fontos törekedni rá. 
Tóth Évától egyébként azt is megkérdeztük, hogy milyen lesz a könyvtár következő ötven éve. Nos, jósolni nem lehet, reménykedni azonban igen.

Azt szeretnék, ha a kulturális intézmény a jövőben is azt a szerepet töltené be, mint amit ma ismerünk.

(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Kultúra

"Hátsószínpad": kötetbemutató színesítette a könyvtár ünnepi kínálatát

"Hátsószínpad": kötetbemutató színesítette a könyvtár ünnepi kínálatát

2025. jún. 16.

Mikortól irodalom és meddig dokumentum? Mennyire személyes és mennyire valós? Súlyos kérdések egész sorára kaptak választ első kézből az érdeklődők a József Attila Könyvtár könyvheti sorozatának múlt keddi eseményén. 

ICA-D: Utószó – Kupihár Rebekával

ICA-D: Utószó – Kupihár Rebekával

2025. jún. 14.

Az Utószó című élő irodalmi antológia következő vendége Kupihár Rebeka Petri György-díjas költő lesz, akivel Gyöngyössy Csaba beszélget A heterók istenéhez című verseskötetéről a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) hétfőn délután.

"Harmonia Divina" – koncert a főtemplomban

"Harmonia Divina" – koncert a főtemplomban

2025. jún. 14.

Dunaújvárosi állomása is lesz a Gödöllői Szimfonikus Zenekar egyházzenei fesztiváljának: a Harmonia Divina elnevezésű eseménysor koncertjére a Krisztus Király Főtemplomban várják az érdeklődőket vasárnap este. Flyer.

Évek alatt találkozási pont lett a színházi kavalkád

Évek alatt találkozási pont lett a színházi kavalkád

2025. jún. 13.

Újra nagy sikert aratott a közönség körében a MIKRO Fesztivál a Bartók Kamaraszínházban. Széles repertoárral várták idén is a színházkedvelőket atalálkozón, amit már negyedik alkalommal rendezett meg a művészeti intézmény közössége múlt héten.

Jótékonysági vándorkiállítás: megérkezett a Civil Házba Simon István fotógyűjteménye

Jótékonysági vándorkiállítás: megérkezett a Civil Házba Simon István fotógyűjteménye

2025. jún. 13.

Előbb Szabó Zsolt képviselő körzetébe, a Generációk Házába, majd később Motyovszki Mátyás körzetébe, a Római városrészi Civil Házba költözött Simon István fotógyűjteménye. A bemutató jótékony célt is szolgál, az esőembereknek gyűjtenek.

DSTV: ünnepi találkozás a könyvtárban

DSTV: ünnepi találkozás a könyvtárban

2025. jún. 12.

Író-olvasó találkozóval is készült az ünnepi könyvhétre a József Attila Könyvtár, idézte fel a DSTV összeállítása. Az intézményben Bauer Barbara íróval, újságíróval találkozhattak az érdeklődők a közelmúltban. Hangkép.

Minden fronton éles bevetés – tűzoltók vándorkiállítása az Intercisa Múzeumban

Minden fronton éles bevetés – tűzoltók vándorkiállítása az Intercisa Múzeumban

2025. jún. 11.

Dupla jubileumot ünnepelnek, a 75 éves intézményes tűzoltóképzéssel és a 85 éves tűzoltózenekarral kapcsolatos vándorkiállítás érkezett az Intercisa Múzeumba. A bemutatott anyag a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának gondozásában született – tele izgalmas részlettel.