Horvát dokumentumfilmmel folytatódik a KineDok sorozata: fájdalmasan aktuális történetet láthatnak az érdeklődők a Szabad Szemmel vetítésén a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) jövő kedden.
Željko szakszervezeti vezető egy járműgyártó vállalatnál. Helyettese egy nagy nyilvános tüntetés után öngyilkos lesz, ő pedig őrlődni kezd a barátja halála miatt érzett bűntudat és munkatársai elvárásai között; utóbbiak ugyanis azt szeretnék, hogy álljon az élére a sztrájknak, amely megakadályozná, hogy a kormány csődbe vigye a vállalatot.
Városunk jelenére vetítve kínzóan aktuális történettel folytatódik a KineDok program merítését felvonultató Szabad Szemmel sorozata: a Mit lehet tenni? című horvát dokumentumfilmet vetítik a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) november 19-én, kedden – figyelem, a téli időszámításra tekintettel 17 órától.
A film paradigmatikus kelet-európai történet a rendszerváltás nagy veszteseiről: azokról a munkásokról, akik aktívan részt vettek a szocializmus lebontásában, ám az új társadalmi rendhez már nem tudtak alkalmazkodni. Goran Dević filmjének kamerája tíz éven át (!) követi a szakszervezeti tagok küzdelmét, így tanúja lesz annak, ahogy szemünk láttára fokozatosan eltűnik a munka világa.
A vetítés után szokás szerint kötetlen műhelybeszélgetést szerveznek a látottakról – az esemény nyitott, minden érdeklődőt szeretettel várnak!
(Fotó: KineDok Magyarország – facebook)

