Bemutatták az első magyar elektromos csuklós buszt

doszerk - 2024. december 19. 6:30

Bemutatta az első magyar gyártású elektromos meghajtású csuklós autóbuszt a Kravtex-Kühne csoport és a Volánbusz Zrt. szerdán Budapesten.

Kép: MTI/Máthé Zoltán

Bói Loránd, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkára a bemutatón elmondta: az elmúlt hat évben jelentősen, 13-ról 10 évre csökkentették a helyközi buszközlekedésben üzemelő járművek átlagéletkorát.
A tárca kiemelt célja a járműállomány megújítása, hogy minél magasabb színvonalú járművek álljanak az utasok rendelkezésére, ezért folytatják a megkezdett programot - közölte.

A Credobus Electronell típuscsalád csuklós változata a Kravtex-Kühne csoport önálló fejlesztése, amely rendkívül magas hazai hozzáadott értéket tartalmat - ismertette Krankovics István, a Kravtex Kft. ügyvezető igazgatója. Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

Bói Loránd elmondta: a Volánbusznak komoly tapasztalata van az elektromos autóbuszok üzemeltetésében, a töltőinfrastruktúra kiépítésében, valamint többfajta járműtípus különböző településeken történő üzemeltetésében. Ezek a tapasztalatok hozzájárulnak ahhoz, hogy folytatódjon a hazai autóbusz-állomány zöldítése - jelezte a helyettes államtitkár.

A Kravtex Kft. ügyvezető igazgatója a jármű jellemzőit ismertetve elmondta: a Mosonmagyaróváron és Győrben készült Electronell 18 saját tömege 16 tonna, könnyebb más, ismert gyártók járműveinél, ezért 25 százalékkal kisebb tömegű akkumulátorcsomagra van szüksége, így kevesebb energiával, illetve kisebb költséggel üzemeltethető.

A cégcsoport saját gyártmánya a vázszerkezet mellett sok alkatrész, és a rendszerintegrációs és szoftverfejlesztési feladatokat is önállóan valósították meg, a beszállítók pedig döntően hazai gyártók - emelte ki.

Krankovics István hangsúlyozta azt is: készen állnak a szériagyártásra, bíznak abban, hogy az rövid időn belül megkezdődhet. A sorozatgyártás 500 hazai munkahely megőrzéséhez járulhat hozzá, emellett mintegy 100 magyar beszállítónak adhat megrendelést - tette hozzá.

Kormányos László, a MÁV-Start és a Volánbusz műszaki és üzemeltetési vezérigazgató-helyettese különösen fontosnak nevezte, hogy újabb, hazai fejlesztésű járművet kaphat tesztelésre a Volánbusz.
Az elmúlt hat évben megújult a Volánbusz járműflottájának csaknem 40 százaléka, közel 2500 új autóbusz. A megújult flotta mintegy 10 százaléka alternatív hajtású, ezen belül 102 elektromos buszt üzemeltet a vállalat - ismertette. Hozzátette, hogy jövőre 20 új e-buszt állítanak forgalomba.

A vezérigazgató-helyettes elmondta azt is, hogy a vállalat nyitott tesztüzemek lebonyolítására, eddig több mint 50 alkalommal több járműcsalád összesen 20 járművét próbálta ki a gyártóval együttműködve a Volánbusz, illetve az utasok.

(MTI)

A rovat további hírei: Mozaik

DSTV: Holdfényfürfő a kánikulában (galériával)

DSTV: Holdfényfürfő a kánikulában (galériával)

2025. aug. 22.

Az agyzsibbasztó kánikula után evidens menekülési útvonalat kínált az élményfürdő, derül ki a DSTV összegzéséből. A Strandok éjszakája országos sorozatának sikeres helyi akciója, valamint a tavalyi kísérlet szép emléke is jó alap volt: a keresztségben Holdfényfürdő nevet kapott akció szó szerint tömegeket vonzott az élményfürdőbe még múlt szombaton. Hangkép és galéria itt!

Roller Park Jam: remek közösség kerekített remek extrémsport-bulit! (galériával)

Roller Park Jam: remek közösség kerekített remek extrémsport-bulit! (galériával)

2025. aug. 21.

Ahogy ígérték, ahogy vártuk: bár elsősorban a rolleresek örülhettek, de minden "kerekes" előtt nyitva állt a kapu, és jöttek is szép számmal: nagy sikert aratott az idén először, de remény szerint nem utoljára szervezett Dunaújváros Roller Park Jam összetartása múlt vasárnap.

Száraz marad a baba bőre – új korszak a pelenkák területén!

Száraz marad a baba bőre – új korszak a pelenkák területén!

2025. aug. 21.

Amikor pelenkát választasz, lehet, hogy elsőre mindegyik egyformának tűnik. Puhának, kényelmesnek látszik, elnyeli a nedvességet, de ha jobban megnézed, óriási különbségek lehetnek a gyártástechnológia és a felépítés terén. Az utóbbi években a gyártók egyre nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy a pelusok a kényelem mellett a lehető legjobban óvják a baba bőrét is – még akkor is, ha hosszabb ideig viseli őket. (X)

DSTV: újabb siker a gasztrofronton

DSTV: újabb siker a gasztrofronton

2025. aug. 20.

Visszatérő vendég városunk éttermeiben, kávézóiban, cukrászdáiban a Street Kitchen csapat, derül ki a DSTV összegzéséből. A közelmúltban titokban keresték föl a nemzetközileg is elismert CsoKiss Csokoládé Manufaktúra bázisát – ahol megkóstolták az aktuális kínálatot. Hangkép.

Védekezzünk együtt a szúnyogok ellen!

Védekezzünk együtt a szúnyogok ellen!

2025. aug. 19.

Kisebb szúnyoginvázióra hívta fel a figyelmet közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Mint írták, a július végi Dunán levonult kisebb árhullám után a Duna mentén – így Dunaújváros térségében is – sok szúnyogtenyészőhely jött létre, amelyekben tömegesen fejlődnek az ártéri fajok egyedei.

A gyerekek kedvence: terepes élmények két és négy keréken

A gyerekek kedvence: terepes élmények két és négy keréken

2025. aug. 19.

A motorozás és a quadozás élménye már egészen fiatal korban magával ragadhatja a gyermekeket. A friss levegő, a szabadság érzése és a jármű feletti irányítás öröme egyszerre nyújt szórakozást és kihívást. (X)

Káprázatos mutatványokkal debütált a rolleres rohambrigád (galéria)

Káprázatos mutatványokkal debütált a rolleres rohambrigád (galéria)

2025. aug. 18.

A fizika törvényei? Gravitáció? Áhh, mindet idézőjelbe tették az I. Dunaújváros Roller Park Jam részvevői vasárnap délután. Masszív és merész szubkultúra közössége választotta helyszínül a dunaújvárosi bázist – először, de remény szerint nem utoljára. A beszámoló készül, a hangulatról addig is meséljenek a képek!