Érmekkel fejezték be az esztendőt
Érdről hasznos tapasztalatokkal, Ceglédről már dobogós helyezésekkel térhettek haza a Danubius KSE tollaslabdázói.
Rostási Tibor ezüstéremnek örülhetett! (főoldali és belső kép forrása: Danubius KSE)
Két helyszínen is megmérették magukat a Danubius KSE tollaslabdázói az esztendő utolsó hétvégéjén. A dunaújvárosi versenyzők közül Martinovics Míra Érden tette próbára tudását december 27-én a második korosztályos lányok mezőnyében. Az erőse mezőnyben sok ügyes játékos próbálta ki magát, árulta el Jakab János, a Danubius KSE vezetőedzője, akitől megtudtuk, hogy Míra több mérkőzésen is nyerésre állt, s bár a végjátékot csak egyszer sikerült hoznia, így is sokat segített neki ez a viadal a diákolimpiai felkészülésben.
Két nappalkésőbb már a ceglédi Bejgliégető Versenyen ragadtak ütőt a felnőtt korosztály tagjai. A dunaújvárosiakat hat versenyző, Rostási Tibor, Pécsi Tamás, Gyalus Csaba, Jakab János, Hartmann Csaba és Varga Gabriella képviselte a végig remek hangulatú megméretésen, melyen összesen három dobogós helyezésnek örülhettek a Danubius KSE versenyzői. A férfiak egyéni versenyszámában Rostási Tibor ezüstérmet szerzett, vegyes párosban Varga Gabriella és Jakab János állhatott a dobogó harmadik fokára, míg női párosban Varga Gabriella a kecskeméti Kispesti Andreával szerzett szépen fénylő bronzérmet.
A rovat további hírei: Sport
Elmarad a DFC szombati bajnokija
2024. nov. 22.
A sereghajtó sem áll ki a Dunaújváros FC labdarúgói ellen a vármegyei első osztályú bajnokságban, így elmarad a DFC szombat délutáni bajnoki találkozója.
Az éllovas érkezik az Acélbikákhoz
2024. nov. 22.
Egy új játékossal a keretben várja a listavezető Gyergyói HK elleni hazai találkozót a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma estefél héttől.
DSTV: szép eredmények a medencében is
2024. nov. 21.
Szép eredményeket ért el a közelmúltban megrendezett versenyeken a DKSE kiválósága Kovács-Seres Hunor úszó. A sportoló mesélt a bahreini és a kaposvári versenyekről, a teljesítményét pedig Szabó Gergő edző értékelte. Hangkép.
Nagy csatában nyert a címvédő
2024. nov. 21.
Izgalmas, rengeteg kiállítást hozó mérkőzésen vitte el a három bajnoki pontot a Fabó Éva Sportuszodából az UVSE női vízilabda csapata szerdán este.
DSTV: átadták az új szőnyeget
2024. nov. 20.
Új birkózó szőnyeggel gazdagodott a mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola. A modern leporelló szőnyeget, amely összehajtható, verseny méretű birkózó szőnyeg, pályázati forrásból, illetve a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület által biztosított támogatásból finanszírozták, majd adták át ünnepélyes keretek között. Hangkép.
Újabb rangadó előtt a DFVE
2024. nov. 20.
A címvédő UVSE elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a DFVE női vízilabda csapata szerdán este hét órától.
Tavasszal folytatják
2024. nov. 19.
Véget értek az "őszi" küzdelmek a városi kispályás labdarúgó bajnokság kiemelt középszakaszában.