Dunaújváros Hetilap

Fekete lap a település történelemkönyvében

Öcaline - 2024. december 2. 16:00

Bensőséges, szomorú-szép megemlékezés helyszíne volt a Pentele Klubház még múlt pénteken: a Dunapenteléről kitelepített családok emléke előtt adóztak az ünnepség résztvevői.

Koszorúzás, rövid köszöntők sora, majd a történtek felidézése szerepelt az esemény programjában: a Pentele Baráti Kör és a Pentele Nyugdíjas Klub a város történetének egyik legszomorúbb fejezetére hívta fel a figyelmet a Penteléről kitelepített családok emléke előtt tisztelegve.

Soha többé ne legyen

A mementó egyúttal figyelmeztető célzatú is, hangsúlyozta a DSTV kamerája előtt Pálinkás Bertalan, az eseményt szervező egyesület elnöke:
– A pentelei családok erőszakos elüldözése, kitelepítése máig sajgó seb, hiszen sok leszármazott, rokon hordozza ezt a gyászos örökséget. Ami 1950. november 30-án történt, az a kommunista rendszer megbocsáthatatlan bűne, hiszen egy nap alatt negyvennél több családot telepítettek ki. A település elismert, tisztességes, köztiszteletben álló polgárait fosztották meg az életük munkájának gyümölcsétől, teljes vagyonuktól – az egész addigi életüktől. Azt is fontos hangsúlyozni, hogy a rezsim lelketlen és megmagyarázhatatlan lépése nemcsak az érintett családokat, de egész Pentelét derékba törte – pontosan ez volt egyébként az akkori döntéshozók legfőbb célja. A megemlékezésünk éppen azt célozza, hogy hasonló szörnyűség soha többé ne fordulhasson elő!
Egyetlen család példáját említette Orosz Csaba önkormányzati képviselő – a Kádár-völgy névadó famíliájának szomorú történetét elevenítette föl:
– A városban is kevesen tudják, hogy a völgyet nem egy mesterség képviselőiről, hanem egy családról nevezték el: Kádárék lakóhelye a Baracsi úti arborétumban álló ház volt, így azon túl, hogy az összes érintett család gyászában osztozom, róluk külön is szólnék. Volt szerencsém találkozni egy érintett családtaggal, Aurél bácsiban szorgalmas, jólelkű, csupaszív embert ismerhettem meg – aki ráadásul több gyümölcsfával is gazdagította a város zöld szigetének állományát. Feltett szándékom, hogy a Kádár-család sorsára egy szerény emléktábla figyelmeztessen valahai lakhelyükön – tiszteletünk jele mellett azért is, hogy figyelmeztessen: még egyszer megengedhetetlen, ami az elüldözött penteleiekkel történt.

A megtorló hatalom

Részletes és nagyon pontos előadással szolgált a kitelepítések menetéről Horváth Tamás: a Dunaújváros mesél blog szerkesztője várostörténeti kalandozásai során szembesült a kommunista rezsim bűnével – mint beszámolójából kitűnt, várostörténeti kutatásainak a legszomorúbb eseményei közé tartoznak az 1950-ben végrehajtott kitelepítések:
– Ezek nem kerültek címlapra, a korabeli propagandasajtó természetesen igyekezett eltitkolni minden ezzel kapcsolatos információt, a hírek ebben az időben inkább a városunkba érkező szovjet sztahanovistákról szóltak, akik az általuk bemutatott munkamódszerrel próbálták felgyorsítani az építkezés amúgy is feszített tempóját, de a jelenlegi történelemkönyvek is csak érintőlegesen említik történelmünk egyik legborzasztóbb tisztogatását. 
Mint az előadásból kiderült, a kuláklisták összeállítása után következett Pentele történelmének már említett gyásznapja.  Horváth Tamás arra is kitért, hogy mindmáig homályos, pontosan mi alapján történt a családok kiválasztása – a lényeg, hogy 1950. november 30-án a családok már a lefekvéshez készülődtek, miközben rendőrök lepték el a falut, és elkezdték kézbesíteni a kitiltási határozatokat. A hatalom kíméletlenségének érdekes mellékszála, hogy a tisztogatás során a helyi rendőröket kikapcsolták az akcióból – míg az addig becsületes, dolgos emberekből hirtelen közbiztonságot veszélyeztető bűnözők váltak, ráadásul a kitiltási határozat egyrészt azonnali volt, másfelől a közös háztartásban élőkre is vonatkozott.
Szó szerint borzalmas bűntett: teljes családokat telepítettek ki, ingó és ingatlan javaikat lefoglalták, állami tulajdonba vették. A listán szereplőket öt felé telepítették: Szarvasra, Kondorosra, Túrkevére, Hajdúnánásra és Püspökladányba kerültek – jobb esetben a szállásadó megosztotta velük a házát, de volt olyan kitelepített is, aki istállóba került. Állandó ellenőrzéseknek voltak kitéve, és a kijelölt lakhelyet nem volt szabad elhagyniuk. A veszteség óriási, és nemcsak a tragikus egyéni, családi sorsok miatt.

Szomorú kötelesség, de kötelesség emlékezni – hogy még egyszer ne kerülhessen hasonló fekete lap a város történelemkönyvébe.

(Fotó: Végh Zoltán)

 

A rovat további hírei: Közélet

Van, aki "nyüzsiemberként" jellemzi Orosz Csabát, de ő örömmel vállalja

Van, aki "nyüzsiemberként" jellemzi Orosz Csabát, de ő örömmel vállalja

2025. feb. 04.

Orosz Csaba neve a legtöbb dunaújvárosi számára ismerősen cseng. Ez egészen biztosan annak is köszönhető, hogy hosszú éveken keresztül városunk tűzoltóparancsnoka volt, a múltban pedig több olyan projekt valósult meg az ő segítségével, támogatásával, amire ma is büszkék lehetünk. 

A növényekkel ölelt várost gondozni kell

A növényekkel ölelt várost gondozni kell

2025. feb. 04.

Dunaújváros gazdag zöld övezetekben, az utcákat szinte mindenhol fák keretezik. Ezeket azonban gondozni kell, a lehullott levelek és virágzatok takarítása folyamatosan munkát jelent. Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester biztosítja a lakosságot, hogy a levelek összeszedése jelenleg is zajlik, hogy az utcák szebbek és biztonságosabbak legyenek.

"... együtt szépítjük a körzetet!"

"... együtt szépítjük a körzetet!"

2025. feb. 04.

Városszerte tesznek azért, hogy Dunaújvárosban kellemes legyen élni. Az aprónak tűnő fejlesztések sokat jelentenek a lakóknak, ahogyan Barta Endre, a 4. választókerület önkormányzati képviselője is fogalmazott. Az elmúlt ciklusban megkezdett munkákat folytatják, hogy a környéken élők számára biztonságos és szép lakókörnyezetet teremtsenek. 

Folytatódik a Dunaújvárosi Estek

Folytatódik a Dunaújvárosi Estek

2025. feb. 03.

Görög Ibolya protokollszakértő lesz a Dunaújvárosi Estek sorozatának következő vendége kedden délután. Az előadás ideje alatt akár meg is vásárolhatják az érdeklődők Görög Ibolya könyveit, hiszen kitelepül a Líra Könyvesbolt a Városháza "C" szárnyába! A rendezvény ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!

Női Vállalkozói Klub: a közösségi média kínálta esélyek

Női Vállalkozói Klub: a közösségi média kínálta esélyek

2025. feb. 03.

Ma még lehet regisztrálni a Dunaújvárosi Kereskedelemi és Iparkamara által szervezett Női Vállalkozói Klub következő eseményére: Matykó Noémi 200 hazai céget érintő több ezer sikeres kampánnyal, 15 éves szakmai tapasztalatával osztja meg praktikus tanácsait kedden délután.

Folyamatos az igény, várják a véradókat

Folyamatos az igény, várják a véradókat

2025. feb. 02.

Remek közösségi események sorával, új helyszínekkel csalogatják a véradókat februárban. A fő csapásirány változatlan: a vér csak vérrel pótolható, aki önkéntesnek szegődik, három embertársa életét menti meg!

Fejlesztésekkel a lakóközösségért

Fejlesztésekkel a lakóközösségért

2025. jan. 31.

A Március 15. téren tavaly újranyitott postára már nagy szükség volt. A 2. számú Postapartner szolgáltató helyen a napokban újabb fejlesztések valósultak meg, de a körzet képviselője, Kálló Gergely szerint nem csupán a posta csinosítására vannak tervek.