Nyolcvan fős magyar csapattal számol a Nemzeti Versenysport Szövetség

doszerk - 2024. december 4. 7:00

Nagyjából 80 fős versenyzői küldöttséggel számol a jövő év augusztusában sorra kerülő csengtui Világjátékokra a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ).

Kép: nvesz.hu

Mészáros János, az NVESZ elnöke a szervezet kedd esti gálaestjén elmondta, 20 sportágban számítanak magyar részvételre, 38 sportoló pedig már megszerezte az indulási jogot a kínai eseményre. A versenyzőket kísérő szakmai stáb létszámát ugyancsak 70-80 fősre becsülik.

"Legutóbb Birminghamben 27 érmet szereztünk és ezzel a hatodik helyen zártunk az éremtáblázaton, ami minden idők legjobb magyar eredménye volt a Világjátékok történetében. Általában a 10-12. hely környékén szoktunk zárni az éremtáblázaton, ami a 130-140 résztvevő országot tekintve ugyancsak méltó és tisztességes eredmény" - emelte ki Mészáros János, aki emlékeztetett arra, hogy a Világjátékok története 1981-ben, az Egyesült Államokban kezdődött, csapatként pedig először 2005-ben vett rajta részt Magyarország. Az elnök hangsúlyozta, a Világjátékok a legfontosabb multisport esemény az olimpia műsorán nem szereplő sportágak szempontjából.

Mészáros János elmondta, együttműködést kötöttek a magyarországi kínai nagykövetséggel, amely segítséget nyújt abban, hogy a magyar sportolók a lehető legzökkenőmentesebben készülhessenek fel és vehessenek részt a csengtui Világjátékokon.

A rendezvényen részt vett Kung Tao, a Kínai Népköztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, aki emlékeztetett arra, hogy 2023-ban az Egyetemi Világjátékokat rendezte Csengtu, s azon az eseményen 113 magyar egyetemista vett részt. "Bízom benne, hogy jövőre a magyar csapat tagjai ismét lenyűgözik majd tudásukkal és a pályán mutatott teljesítményükkel a magyar, valamint a kínai sportszerető embereket" - jelentette ki a nagykövet. Hozzátette, Csengtuban a Világjátékok ideje alatt a résztvevőknek lehetőségük lesz "elmerülni a kínai kultúrában, valamint testközelből látni a kínai modernizációt".

Schmidt Gábor, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkárságának sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott, legutóbb, Birminghamben "magasra tették a lécet a magyarok". "Mi minden segítséget megadunk annak érdekében, hogy a további felkészülés eredményes legyen, és minden támogatás rendelkezésre áll arra, hogy a magyar csapat tagjai zökkenőmentesen eljussanak Csengtuba" - jelentette ki a helyettes államtitkár.

A Világjátékokra jövő augusztus 7-től 17-ig kerül sor.

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

Érmes helyek az Irsa Kupán

Érmes helyek az Irsa Kupán

2024. dec. 02.

Öt junior korú versenyzővel vettek részt albertirsai megméretésükön a Danubius KSE tollaslabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Szoros fehérvári siker a megyei rangaón

Szoros fehérvári siker a megyei rangaón

2024. dec. 02.

Hiába küzdött nagyot, s lőtt több mint tízzel többet is kapura ellenfelénél a DAB, a ketrecek előtt pontosabb FEHA19 2-1-re legyőzte jégkorongozóinkat vasárnap este.

Nem volt esély a szoros meccsre

Nem volt esély a szoros meccsre

2024. dec. 01.

Igazolta a papírformát a MÁV Előre, mely 3-0-s győzelemmel vitte el a ligapontokat a Dunaújvárosi Sportcsarnokból.

Nyerő huszonegy

Nyerő huszonegy

2024. dec. 01.

Minden negyedet behúzva aratott sima, 21-7-es győzelmet a Szentes elleni bajnokin a DFVE női vízilabda csapata a Fabó Éva Sportuszodában szombat este.

Második helyen telel a DFC

Második helyen telel a DFC

2024. nov. 30.

Magabiztos, háromgólos győzelmet aratott az év utolsó bajnokiján a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az Ikarus-Maroshegy ellen.

Meglepő pontvesztés

Meglepő pontvesztés

2024. nov. 30.

Nem játszott jól a Dunaújváros Futsal együttese, így a taktikusan játszó sárbogárdiak elvittek egy pontot Rácalmásról a két gárda péntek esti bajnokiján.

Szépen zárná az évet a DFC

Szépen zárná az évet a DFC

2024. nov. 30.

Az Ikarus-Maroshegy elleni hazai összecsapással fejezi be a 2024-es esztendő küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szombaton délután egy órától.