Összesen száz napelemes ledes kandelábert telepítenek a város köztereire
A sikeres közbeszerzés után már a kivitelezés szakaszába került városunkban 100 darab napelemes lámpatest kihelyezése, telepítése. A munkálatok tehát már elkezdődtek és a következő esztendő legelejére már minden tervezett helyen világítani fognak.
A lakókörzetek képviselői választották ki, hogy mely területekre kerüljenek az új napelemes lámpatestek, erről Duka László a DVG Zrt. műszaki igazgatója adott tájékoztatást.
Nincs villanyszámla
Duka László szerint ezeket a kandelábereket sokkal egyszerűbb telepíteni, mint a villamoshálózatra kötött fényforrásokat, úgyhogy gyorsan fognak haladni a kivitelezéssel:
– Gondoljunk csak bele, hogy ezeken a területeken az egyszeri beruházás után gyakorlatilag nulla költséggel oldottuk meg a közvilágítást. Jó minőségű ledes fényforrásokat választottunk, amelyek tíz, akár húsz évig is fognak bennünket szolgálni. Ha pedig felújításra kerül sor, akkor is sokkal egyszerűbben és olcsóbban fogjuk tudni megoldani azt. A kivitelező cég sok helyen végzett már a munkálatokkal és ahogy haladnak, szerintem január végére mindenhol készen is lesznek. Most olyan helykere kerül közvilágítás, amely helyek eddig sötétben voltak, illetve olyan helyekre, ahol az E.ON hálózatbővítése nehezen, vagy nagyon költségesen lenne megoldható.
Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester szerint Dunaújvárosban nem ismeretlen a ledes világítás gyakorlata, aminek most a bővítésére került sor:
– A ledes világítás telepítését elkezdtük már pár éve, amolyan próbaképpen, a Duna-parton helyeztünk el néhányat. A próba pedig bevált. Ezeknek a fényforrásoknak nincs fenntartási költsége, nincs rezsiköltsége, nincs hálózattervezés és még sorolhatnám. Ezek a ledes lámpák most kevésbé forgalmas helyekre kerültek, mint az én körzetemben a Kádár-völgy több pontja, de kerültek lámpák több belső udvarba is.
Megoldódott a Kistemető közvilágítása
Orosz Csaba, a 10-es választókörzet önkormányzat képviselője elmondta, ebből a közvilágítás-fejlesztési csomagból most kapott 11 darabot a kistemető és környéke, ami nagyon fontos lépés a kistemető felújítása, rendbetétele szempontjából:
– Városunknak van egy nagyon határozott elképzelése a kistemető rendbetételére. Azt tervezzük, hogy a jövőben újra temetővé tennénk a Kistemetőt. Szeretnénk majd urnás temetést, illetve nagyon sokan kerestek már minket azzal, hogy egy szóróparcellát is létesítsünk. Ezen dolgozunk. Ennek a folyamatnak egyik fontos állomása, hogy legyen közvilágítás a Kistemetőben. Örömmel mondhatom, ahogy korábban is ígértem, ezt a feladatot teljesítettük. De kerültek lámpatestek a Harcsa utcába, vagy a Százlábú híd alá, ahol nagyon nagy szükség volt már a közvilágításra. Nagyon örülök ennek az egész folyamatnak és tudom, hogy van még hely, ahová el kell jutnunk.
Alkonykapcsolós, mozgásérzékelős berendezések
A városban több helyen is szükség van, szükség lenne ilyen és ehhez hasonló ledes fényforrásokra. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője szerint most újabb nagy lépést tettünk a világos Dunaújváros irányába:
– Választókörzetembe több helyre is került most ledes fényforrás, a Martinovics 35 mögötti parkolóba 2 db, a Fáy 7 és a Római krt. 29 között 1 db, a Római 29 mögött újabb 1 db. Örömmel mondhatom, hogy a Rudas melletti kutyafuttató 4 lámpát is kapott, ami szerintem igazán jó hír a kutyásoknak. Amikor a Martinovics 35 mögött elkészült az új parkoló, akkor azt ígértem, hogy a világításról is gondoskodni fogunk, jó, hogy ez is megoldódott. Ezek a fényforrások egyébként takarékos alapállapotban működnek és amikor bekapcsol a mozgásérzékelő, akkor világítanak teljes kapacitással. Szerintem ezekkel a lámpákkal sokáig nem lesz gondunk.
Szántó Péter a Barátság városrész, azaz az 1-es választókerület képviselője szerint ezek a lámpák a biztonságérzetet is fokozzák, az pedig az egyik legfontosabb dolog, főleg az idősek számára:
– Valaki azt kérdezte, hogy miért éppen oda kerültek a lámpák? Nos, egyszerű a válaszom. Ezt kérték a lakók. Én azt gondolom, hogy ez a beruházás városi szinten is jó és hasznos, az érintett városrészekben élőknek meg pláne. A kivilágított területeken sokkal nagyobb az ember biztonságérzete, sokkal komfortosabban érzi magát. Örülök neki és bízom benne, hogy lesz folytatás majd a város más területein is.
Legyen fény – folytatás
Tóth Kálmán, a 9-es választókerület képviselője szerint a Tamási Áron utca 15-63 közötti, úgynevezett szervizútra telepített 15 darab lámpatest egy nagyon régi problémát oldott meg:
– Erre a területre nagyjából három évvel ezelőtt szerettünk volna közvilágítást, meg is lett terveztetve, de nagyon sokba került volna a kiépítése. Most viszont ezekkel a napelemes fényforrásokkal sikerült pótolnunk egy régi adósságunkat. Nagyon örülök neki, és szerintem akik erre élnek, erre sétálnak, vagy erre sétáltatnak kutyát, szintén örülnek. Most hétfőn végzett a vállalkozó a telepítéssel, kimentem, megnéztem, teljesen rendben van, szép munkát végeztek.
Gyöngyössy Csaba, a 2-es választókerület képviselője a Dózsa II. városrész, a Liszt Ferenc kert egy részét képviseli. Elmondása szerint ő most csak hallomásból tudott a fejlesztésről:
– Már képviselőségem előtt is nagy örömmel fogadtam a "Rajta, Újváros!" Egyesület Legyen fény Dunaújvárosban! szlogenjét, és jól látható, hogy valóban beváltották ezt az ígéretet. Nemcsak a villamoshálózat égőit cserélték, hanem rengeteg takarékos, fenntartási költségmentes lámpatestet helyeztek ki, és nagyon örülök annak, hogy ez az akció folytatódott, és ez a választókerület sem maradt ki. Szeretném azt is, ha ezen az úton tovább tudnánk menni, most egy újabb mérföldkövet értünk el.
(Fotók: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!
2025. aug. 15.
Szülinapi zsúrral egybekötött alkalommal debütál új véradási helyszínként a V2 Motorock Cukrászda – az önkénteseket, naná, a motoros véradókat is szombaton délután várják a Béke körúti bázison! Flyer.
Nyári tréningtáboron a kutyások közössége
2025. aug. 14.
Bártan mondhatjuk, hogy a nyári hónapokban a Szalki-szigeten szinte mindig történik valami. A közelmúltban különleges brigád foglalta el a területet – a Hungária Malinois Club nyári edzőtábort rendezett a belga juhászkutyák és gazdáik részére.
Közös ünneplésre invitál Dunaújváros
2025. aug. 14.
Az államalapítás és Szent István ünnepéhez kapcsolódóan hagyomány, hogy Dunaújvárosban is közösen emlékezhetünk. A nemzeti ünnepen most rendhagyó módon két helyszínen is élményekkel várnak – a város önkormányzata a Mondbach-kúriában szervez forgatagot.
Közeleg a határidő, várják az ajánlásokat a Dunaújvárosért díj kitüntetettjére
2025. aug. 13.
A városban, városért maradandót alkotó személyek, közösségek részesülhetnek a kitüntetésből, az önkormányzat egyik legrangosabb elismerésére augusztus végéig várják a javaslatokat. Felhívás.
Elkészültek a murvázási feladatokkal
2025. aug. 13.
Szépen sorjában haladnak a fejlesztésekkel a választókörzetekben – lakossági visszajelzések nyomán tesznek az igényes lakókörnyezetért. A 3-as választókerületben régen vágyott felújítással végeztek a közelmúltban – erről számolt be Motyovszki Mátyás, a körzet önkormányzati képviselője.
Élményekkel gazdagodtak minden nap – véget ért az önkormányzat nyári tábora
2025. aug. 12.
Retro életérzés, strandolás és mozgalmas feladatok – ezek várták a gyerekeket az önkormányzati nyári táborsorozat idei forgatagában. A hat héten át tartó aktív kikapcsolódásban hétről hétre rengeteg csemete vett részt, az Aquantis Élményfürdő ismét remek helyszínnek bizonyult.
Pályázati forrás orvosolhatja a parkolási gondokat – döntően a Római városrészben
2025. aug. 12.
A TOP Plusz közlekedésfejlesztési projekt keretében 600 millió forint uniós forrásból összesen 332 parkolóhely létesítését tervezik, többnyire a Római városrészben. A fejlesztéssel végre jelentősen javulhatnak a parkolási lehetőségek, hangzott el a hírt bejelentő tájékoztatón.