Január 1-jétől ingyenesen hozzáférhető 250 közkinccsé váló mű a Magyar Elektronikus Könyvtárban
Január 1-jétől ingyenesen, szabadon hozzáférhető és letölthető lesz 250 közkinccsé váló mű az Országos Széchényi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában (MEK), ahová az év folyamán további alkotásokat is feltöltenek.
A nemzeti könyvtár közleménye szerint a január 1-jétől hozzáférhető gyűjteményrész a kultúra és a tudomány terén tevékenykedett, 1954-ben elhunyt szerzők életművéből merít, olyanokéból, mint Herczeg Ferenc, Nagy Lajos, Robert Capa, Gerevich Tibor, Huszti József, Papp Viktor és Rapaics Raymund. Mint írták, Herczeg Ferenc (1863-1954) a két világháború közötti időszak egyik legnépszerűbb magyar írója, akinek Az élet kapuja című regényét háromszor is jelölték irodalmi Nobel-díjra. Drámái és regényei a magyar és nemzetközi színpadokon is maradandók.
Nagy Lajos (1883-1954) a szatirikus próza mestere, a Nyugat főmunkatársa és többszörös Baumgarten-díjas író, aki novelláival vált igazán ismertté.
Robert Capa (1913-1954), a világhírű magyar-amerikai fotográfus és haditudósító, a 20. század egyik legjelentősebb dokumentaristája. Fényképei máig a háborús fotográfia ikonikus alkotásai.
Gerevich Tibor (1882-1954) a művészettörténet és kultúrpolitika kiemelkedő alakja, akadémikus, akinek munkássága a magyar és nemzetközi műemlékvédelem területén is meghatározó volt.
Huszti József (1887-1954) a klasszika-filológia és a magyar humanizmus jeles kutatója, aki többek között Janus Pannonius munkásságának tanulmányozásával ért el kiemelkedő eredményeket.
Papp Viktor (1881-1954) zenekritikus, zenetörténész és irodalmár aktívan részt vett a zenei kultúra népszerűsítésében, Rapaics Raymund (1885-1954) pedig a magyar növényföldrajz és történeti botanika úttörője, akadémikus, akinek művei a magyar Alföld ősi növényvilágát mutatják be részletesen - sorolták a közleményben.
Emlékeztettek arra, hogy a szerzői jogi védelem Magyarországon a szerző halálát követő hetven évig érvényes. Ezen időszak lejárta után a művek közkinccsé válnak, azaz szabadon másolhatók, terjeszthetők és feldolgozhatók. Felidézték, hogy a MEK Magyarország legrégibb, immár három évtizedes múltra visszatekintő elektronikus könyvtára, amely a magyar írásbeliség kiemelkedő értékeit hordozza.
A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtár (NMKK OSZK) által működtetett szolgáltatás ezzel is hozzájárul a nemzeti örökség ápolásához és megőrzéséhez, valamint elérhetőségük biztosításához a jelen és a jövő olvasói számára - írták.
A MEK 2024-ben közel húszmilliós látogatottságot ért el. Az MNMKK OSZK további digitális tartalomszolgáltatásai összesen mintegy tízmillió látogatót vonzottak.
A nemzeti könyvtár digitalizáló központjának teljesítménye továbbra is stabilan az európai élvonalban van több mint 14 millió levilágított oldallal - hangsúlyozták az MTI-hez eljuttatott közleményben.
(MTI)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: Szoborváros V.
2025. okt. 24.
Újabb érdekes epizóddal folytatódott a DSTV köztéri szobrokat ismertető városjáró sorozata. A Szoborváros című magazin V. epizódjában két, a Béke téren található köztéri alkotást mutatnak be Hodik Mónika történész-muzeológus közreműködésével. Hangkép.
Vastapsot érdemelt, csodás matinékoncert a Viadanával a Magyar Nemzeti Galériában
2025. okt. 22.
Remek ősbemutató és a régi repertoár nagy kedvencei, gyerekkari közreműködés és parádés finálé: emlékezetes hangversenyt adott a főváros ikonikus koncerthelyszínén a Viadana Kamarakórus múlt vasárnap. És már készülnek a folytatásra – az is nagyon erősnek ígérkezik!
DSTV: 22 éves a Cimbora Klub
2025. okt. 21.
Ünnepi eseményről tudósít a gyermekkönyvtárból a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban működő Cimbora Klub fennállásának 22. évét ünnepelte a közelmúltban – ahogy szokták, a közösség tagjai idén is "Ki mit tud?" produkciókkal és tortával köszöntötték egymást. Hangkép.
Nagy László nyomában a József Attila Könyvtárban
2025. okt. 20.
"Öntörvényű konok csillag" – ezzel a címmel rendeznek a Nagy László 100 emlékév keretében irodalmi estet a József Attila Könyvtárban kedden délután.
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Csillagokban bízva"
2025. okt. 19.
A nápolyi asztrológusnak, Lucianának megvan a biztos módszere arra, hogy ügyfeleit hozzásegítse vágyaik teljesüléséhez. Cosodás filmmel folytatódik a Szabad Szemmel sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden.
DSTV: találkozás a gyermekkönyvtárban
2025. okt. 19.
A gyermekkönyvtárban is sok-sok elfoglaltságot rendeztek az Országos Könyvtári Napok színes programsora keretében, derül ki a DSTV összegzéséből Először fogadták például Schmöltz Margit írónőt, aki az alkotás műhelytitkaiba is beavatta az ifjú könyvbarátokat. Hangkép.
Tiszta forrásból – Ravasz Erzsébet elfelejtett öröksége a festészet napján
2025. okt. 18.
A festészet napja október 18. – az alkalomból Pásztor Bertalan 2002-ben született írását közöljük, amelynek fókuszában a kivételes tehetségű, ám jelentőségéhez mérhető elismerést sem életében, sem 1991-ben bekövetkezett halála óta nem kapott helyi alkotó, Ravasz Erzsébet életműve áll.









