Pénteken kezdődik az Országos Sasszinkron

doszerk - 2025. január 14. 7:00

Január 17. és 20. között szervezi meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve az Országos Sasszinkront, a Magyarországon telelő ragadozómadarak éves számlálását.

Kép: MTI/Komka Péter

A 22. alkalommal megvalósuló felmérést olyan speciális fajismerettel rendelkező szakemberek végzik, akik nagy távolságból és repülés közben is képesek elkülöníteni egymástól a gyakran igen hasonló megjelenésű ragadozó madarakat - olvasható az egyesület MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
Magyarország területén a sasfajok szempontjából számos kiemelten fontos telelőhely van, amelyeken legnagyobb számban rétisasok figyelhetők meg, mivel a nem vonuló hazai fészkelőkhöz télen északról érkező egyedek is csatlakoznak.

A második leggyakoribb sasfaj Magyarországon a parlagi sas, amelynek állandó hazai költőállományhoz a Kárpát-medence más országaiból származó egyedek csatlakoznak télire. Ritkaságnak számít ugyan, de minden évben előfordul néhány szirti sas és fekete sas is.

A felmérések során a sasok mellett mind a 17, Magyarországon rendszeresen telelő nappali ragadozómadár-faj egyedeit számba veszik a szakemberek.

Az MME a partnereivel 2004-ben indította el a legfontosabb, részben már évtizedek óta ismert sastelelőhelyek egységes módszertannal és egy időben történő, úgynevezett "szinkron" felmérését.
Ehhez az Európai Unió által támogatott PannonEagle LIFE projekt keretében 2018-ban a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak, így idén már 8. alkalommal a legjelentősebb sastelelőhelyek ellenőrzése az egész Kárpát-medencében megtörténik.

A tavalyi számlálás eredményei az MME honlapján, a https://mme.hu/hirek/2024/02/20/elkeszult_2024_evi_21_orszagos_es_7_pann... linken érhetők el.

A kerecsensólyom felmérésére és védelmére irányuló tevékenységek az Észak-Alföldön az Európai Unió és a Magyar Állam által támogatott LIFE SakerRoads projekt keretében zajlanak 2023 és 2028 között.

A megfigyelési eredmények összesítését követően a sasleltár várhatóan februárban készül el - áll a közleményben.

(MTI)

A rovat további hírei: Mozaik

DSTV: az elsősöket avatták a Vasváriban

DSTV: az elsősöket avatták a Vasváriban

2024. okt. 14.

A zöld-sárga nap keretében rendezték az immár hagyományos ceremóniát a Vasvári iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az avatás lebonyolításában közreműködtek ex-vasvárisként a DKSE kajak-kenu szakosztályának neves sportolói, valamint Kovács-Seres Hunor úszó is segédkezett. Hangkép.

Egy-egy lomtalanításon ezeréves cuccok (is) előkerülhetnek

Egy-egy lomtalanításon ezeréves cuccok (is) előkerülhetnek

2024. okt. 13.

Ha ősz van, akkor kéthetente lomtalanítunk: október 5-én a Római városrészben élők kaptak négy helyen is konténereket, és helyezhették el hulladékaikat. A látottak alapján továbbra is azt lehet mondani, hogy a lomtalanításban még komoly perspektívák vannak a városban.

Újra autóvásár volt Dunaújvárosban

Újra autóvásár volt Dunaújvárosban

2024. okt. 13.

Jól startolt Mezei Zsolt alpolgármester újonnan indult kezdeményezése. A Vásártéren szervezett múlt vasárnapi autóvásáron ugyanis színes kínálat és jó hangulat várta a vásárlókat és az eladókat egyaránt.  

Akit Michael Jackson inspirált...

Akit Michael Jackson inspirált...

2024. okt. 13.

Folytatjuk a helyi zenészeket, énekeseket, művészeket bemutató sorozatunkat. A Horváth Jánossal készült beszélgetésünk alkalmával a gitárművészt arra kértük, hogy folytatódjon a "zenelánc" és ajánljon nekünk egy zenészkollégát a folytatáshoz. Így jutottunk el Horváth Jankóhoz. Portré. 

Volt egyszer egy iskola – emlékeztek rá...

Volt egyszer egy iskola – emlékeztek rá...

2024. okt. 10.

Egyszerre megható és elgondolkodtató beszámolót, egyúttal – szép gesztusként – sajátos köszönetnyilvánítást találnak az alábbiakban az olvasók. Legyen a példa ragadós: összeállításunk végén a beszámoló ihlette felhívást találnak!

DSTV: a varrónők munkája

DSTV: a varrónők munkája

2024. okt. 10.

Folytatja a különféle szakmák bemutatását a DSTV. A közelmúltban kezdett sorozat legfrissebb összeállításában a varrónők munkájának műhelytitkaiba engednek bepillantást. Veres Viktória fiatal szakember, édesanyjától leste el a szakma csínját-bínját. Hangkép.
 

DSTV: már semmi sem a régi a Csibészben sem

DSTV: már semmi sem a régi a Csibészben sem

2024. okt. 08.

Még mindig nyomja a vendéglátóhelyek vállát a koronavírus-járvány, vagy épp az energiaválság öröksége, derül ki a DSTV összegzéséből. Ezekről manapság kevesebbet hallani, a hatásuk azonban érződik – a Csibész Csibefalodában is. Hangkép.