Újtelepen a jelszó a régi: hajrá, kovász!
Több közösségi kezdeményezéssel is kirukkolt a közelmúltban a Városvédők Újtelepért Egyesülete: a szervezet bázisán kovászsulit és kertészeti kurzust is szerveztek. A kovászkészítés műhelytitkaiba a múlt szombati első felvonás során pillantottunk.
Az "Újtelepen mindig történik valami új!" régi igazságát folytatva szervezte meg a bevezetőben említett akciókat az újtelepi egyesület.
Együtt lenni, együtt tanulni
Két eltérő területen, de mégis hasonló célokkal hozták tető alá a kurzusokat, magyarázta lapunknak Nyári Ica, a szervezet alelnöke:
– Egyfelől igyekszünk olyan közösségi programokat szervezni, amelyek kézzelfogható, hasznosítható tudással szolgálnak a városrész lakóinak a mindennapi életükben, másrészt ezek a programok tovább erősítik a körünkben elsőrendűnek tartott közösségi szemléletet. A metszési, dísznövény-ápolási kurzus a ház körüli terek, kiskertek ápolásában, szebbé, otthonosabbá varázsolásában segít mindazoknak, akik részt vettek Rendes Gyula hasznos tanácsokkal és gyakorlati bemutatóval is fűszerezett kétszer öt órás kurzusán, a kovászsuli idén immár másodszor tető alá hozott programja pedig azokat vezeti be a kovászkészítés, kenyérsütés rejtelmeibe, akik szeretnének visszatérni a régi konyhai eljárásokhoz.
Nyári Ica nem titkolt büszkeséggel számolt be arról, hogy mindkét tanfolyam telt házzal, húsznál több résztvevővel zajlott.
Új családtag érkezett!
A kovászsuli sorozatindító foglalkozásának múlt szombaton adott otthont az újtelepi közösség bázisa: ott jártunkkor a kurzust vezető Kovács Anikó éppen a kovászkészítés első lépéseinek titkaiba avatta be a résztvevőket. Mint hangsúlyozta, az ősi, de manapság újra egyre népszerűbbé váló eljárás nyomán nemcsak finom, de nagyon egészséges sült tészták kerülhetnek a családok asztalára – viszont a kovász készítése, gondozása nagy figyelmet és folyamatos törődést igénylő munka.
A résztvevők megismerkedhettek a már aktív kovász állagával és illatával is, a vetített képek arra is kitértek, hogy a kovásszal mintegy „új családtag” érkezik minden famíliába, és az első felvonás végén ki-ki elkészíthette a saját kovászának alapját. Az igazi mérföldkő az e héten esedékes foglalkozás lesz, ahová a résztvevők mintegy házi feladatként viszik a már elkészített, gondozott kovászukat.
A program házigazdájaként köszöntötte a résztvevőket, és természetesen a kurzuson is részt vett Tóth Kálmán önkormányzati képviselő. Szintén hangsúlyozta, hogy a mostani már a második sikeres nekifutás, sőt, éppen a korábbi kezdeményezés sikere vezetett az újrázáshoz:
– Hat évvel ezelőtt már sikerrel vették az akadályt az újtelepiek, és az első kurzus visszhangja nyomán nagyon örülök, hogy újra sikerült megvalósítani a kovászsuli programját. Az első kurzus tapasztalatai roppant kedvezőek voltak, hiszen a visszajelzések szerint sokan mindmáig szívesen alkalmazzák az itt tanult műhelytitkokat. A mostani csapat tagjainak érdeklődése, lelkesedése láttán nem kérdés, hogy tovább erősödik a kovászolók közössége Újtelepen. Számomra nagyon fontos ez a szempont is, hiszen többször bebizonyosodott már, hogy egy erős, összetartó közösség alakult itt – olyan csapat, amelyhez jó tartozni!
(Címlap- és nyitóképünk, valamint második belső oldali fotónk: DO; az első belső oldali képért köszönet a Városvédők Újtelepért Egyesületének)
A rovat további hírei: Mozaik
Már lehet nevezni a 26. "Virágos Dunaújvárosért" versenyre!
2025. ápr. 04.
Tavaly jubilált a méltán népszerű megméretés – szebbnél szebb virágosított előkertek, ablakok, homlokzatok tulajdonosai vehettek át díjakat az eredményhirdetésen. Az idei, 26. versenyen különdíjakkal bővül a győztesek köre. Hajrá, már elkezdődött a nevezés!
"Ragyogj Kéken!" és "Csilingelő Hangok" az autisták napján
2025. ápr. 03.
Nagyszabású programok sorával készülnek az autisták világnapjára városunkban szombaton. Összeállításunk a kínálatot veszi sorra – bevallottan nógatási céllal: aki tud, ráér, akar, legyen ott!
Az év végére megnyílhat a Biodóm a Fővárosi Állatkertben
2025. ápr. 03.
A tervek szerint az év végére állandó jelleggel megnyílik a Biodóm a Fővárosi Állat- és Növénykert szerves részeként - közölte az intézmény természetvédelmi és állategészségügyi igazgatója szerdán.
Védd magad a természet patikájának kincseivel!
2025. ápr. 02.
Folytatódik a Dunamenti Regionális Népfőiskola programja, A természet patikája című sorozatban ezúttal az ízületek, valamint a szív- és érrendszer gyógynövényeivel ismerkedhetnek az érdeklődők – csütörtökön.
Színes lesz az ÖKO-nap kínálata Újtelepen
2025. ápr. 02.
Műszaki és fémhulladékgyűjtés, véradás, BikeSafe – idén is változatos programmal rukkol ki a Városvédők Újtelepért Egyesület az immár hagyományos ÖKO-nap során. Mindenkit várnak szombaton – itt a tételes menetrend!
DSTV: újra megrendezik az autóvásárt
2025. ápr. 02.
Az elmúlt évek egyik kiemelkedő kezdeményezése Mezei Zsolt alpolgármesterhez köthető: újra megrendezik a dunaújvárosi autóvásárt! Az akció 2024-ben már bizonyított – most újra belevágnak: április első vasárnapján lehet mustrálni a járgányokat a vásártéren. Hangkép és meghívó!
Idén is elindult az MME Tavaszi természetles című adatgyűjtő akciója
2025. ápr. 02.
Április 1-jén kezdődött és június 30-ig tart az idei Tavaszi természetles, a velünk élő madarak, kétéltűek, hüllők, lepkék és emlősök lakossági megfigyelési akciója - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) kedden az MTI-vel.