Vírusok hatástalanítására alkalmas eszközt fejlesztenek a Pécsi Tudományegyetemen

doszerk - 2025. január 22. 7:00

Különböző típusú vírusok hatástalanná, illetve működésképtelenné tételére fejlesztenek eszközt a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Virológiai Nemzeti Laboratóriuma (VNL) és a RoLink Biotechnology Kft. szakemberei.

Kép: MTI/Kacsúr Tamás

Közleményükben azt írták, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) Gyorsítósáv elnevezésű programjának csaknem 300 millió forintos támogatásával, több mint 410 millió forintból megvalósuló projekt keretében automatizált, nagy kapacitású UV-inaktivációs platformot terveznek kialakítani a szakemberek, amely alkalmas lesz különböző vírusok semlegesítésére.

Ezzel a közlemény szerint a VNL és a cég új korszakot nyit a járványok elleni védekezésben, hiszen a technológia ipari szintre emelésével olyan megoldást kínálnak majd, amely forradalmasíthatja a vírusok elleni kutatási és fejlesztési munkát, miközben jelentősen növeli a virológiai és vakcinfejlesztési kutatások lehetőségeit és csökkenti a költségeket.

Az UV-vel inaktivált vírusok felhasználása biztonságosabbá teszi a kutatási és fejlesztési folyamatokat, mivel azok nem igényelnek magas biztonsági fokozatú laboratóriumot. Az eljárás hatékonysága lehetővé teszi a gyors vakcinafejlesztéseket, az inaktivált vírusok pedig alkalmasak lehetnek diagnosztikai tesztek fejlesztésére és gyártására – olvasható a közleményben.

(MTI)

A rovat további hírei: Mozaik

Veszprémben rendezik meg a Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztivált májusban

Veszprémben rendezik meg a Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztivált májusban

2025. ápr. 30.

Veszprémben rendezik meg a Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztivált május 15. és 18. között – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

A közösségek ünnepe is lesz a Sugárúti Fesztivál

A közösségek ünnepe is lesz a Sugárúti Fesztivál

2025. ápr. 29.

A címben foglaltak fényében készülnek a kavalkádra a város intézményei, csoportjai, körei – az alábbiakban hosszú, de gazdag merítést mutatunk a csütörtöki fesztiválkínálatból. A lényeg: minden vendéget komoly felhozatallal csalogat a Dunaújvárosiak Világtalálkozója!

Lézeres tetoválás eltávolítás: mennyire fáj, mire számíthatok?

Lézeres tetoválás eltávolítás: mennyire fáj, mire számíthatok?

2025. ápr. 29.

Nem véletlen, hogy a lézeres tetoválás eltávolítás napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Sokan döntenek úgy, hogy megválnak egy-egy korábbi mintától. (X)

Szibériai tigriskölykök születtek a Fővárosi Állatkertben

Szibériai tigriskölykök születtek a Fővárosi Állatkertben

2025. ápr. 29.

Két szibériai tigriskölyök született a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

"Legyél elég jó anya! Köszi, de hogyan?"

"Legyél elég jó anya! Köszi, de hogyan?"

2025. ápr. 28.

A fent idézett címmel rendezi következő ingyenes ismeretterjesztő foglalkozását a Tündérváros Baba-mama Klub: a közösségi eseményre szerdán várják az érdeklődőket a Csillagvirág Tagóvoda klubtermében. 

3 erős indok, hogy miért ne te főzz a kutyádnak!

3 erős indok, hogy miért ne te főzz a kutyádnak!

2025. ápr. 28.

Sokan gondolják, hogy a saját készítésű kutyaeledel a legjobb választás kedvencük számára. Hiszen, ha mi is házi kosztot eszünk, miért ne lenne ez jó a kutyánknak is? (X)

Napos napok után aranyat érő eső érkezhet

Napos napok után aranyat érő eső érkezhet

2025. ápr. 28.

Derült és száraz idővel búcsúzik a szeszélyes április a DO meteorológiai szakértőjének friss előrejelzése szerint. A Sugárúti Fesztiválra ragyogó napsütést ígérnek május 1-jén – a hét végére befuthat egy csapadékzóna, aranyat érő májusi esővel!