A Brassó volt az élesebb
Minden harmadban két gólt szerezve győzte le a Dunaújvárosi Acélbikákat a házigazda Brassó gárdája az Erste Liga alapszakaszának kedd esti találkozóján.
Az Erste Liga alapszakaszának utolsó előtti mérkőzését játszotta Brassóban a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata kedden este. A negyedik helyre hajtó házigazdák alaposan be is kezdtek, s gyorsan kapuja elé szögezték a Bikákat, majd Welsh nyolcadik percben szerzett találatával a vezetést is megszerezték (1-0). A folytatás is brassói fölényt hozott, s bár a fiatal Bejó kapus több remek védéssel tartotta az eredményt, Valchar lövésénél már ő sem segíthetett, így az első szünetre 2-0-s hazai fórral vonultak a felek.
A térfélcserét követően sem sokat változott a játék képe, továbbra is a Brassó volt az aktívabb, és Faith kiállítása alatt Valchar második találatával növelte tovább vezetését a 31. percben. Támadásban maradt a vendéglátók, s ugyan Szabó gólját les miatt érvénytelenítették, Szkacskov szép cselei után már nem volt mit tenni, újra mehettek közepet kezdeni az Acélbikák (4-0).
A harmadik felvonásból bő fél perc telt el, mikor Zohovs átadásából a bokasérüléséből visszatért Tóth Gergely megszerezte a mieink becsületgólját, de Rokaly Richárd szűk egy percen belül visszaállította a két gárda közti korábbi különbséget (5-1). A folytatásban oda-vissza játékot láthattak a drukkerek, melyben már a mieink voltak az aktívabbak, de újabb gólt már csak a hazaiak értek el a 60. percben Willets révén, így alakítva ki a 6-1-es brassói sikert jelentő végeredményt.
Képek forrása: Corona Brasov
Somogyi Balázs: – Nem volt egyszerű a helyzetünk, s mivel mi nem kerültünk be a rájátszásba, elsősorban arra használtuk ezt a mérkőzést, hogy készüljünk a magyar bajnoki rájátszásra. Fiatal kapusunk, aki mindössze tizenkilenc éves, most volt először kezdő és tökéletes teljesítményt nyújtott, sokat segített nekünk abban, hogy meccsben maradjunk, sokat dolgozott a csapatért. Rajta kívül is több fiatal szerepelt a sorokban, akik keményen dolgoztak, voltak lehetőségeik is. Sok hibával játszottunk, ugyanakkor hajnalban indultunk Brassóba, szóval a test és a fej is fáradt volt egy kicsit, de igyekeztünk küzdeni és keményen dolgozni. Ezzel együtt a Brassó jobb volt ezúttal és megérdemelte a győzelmet.
Corona Brasov – DAB 6-1 (2-0, 2-0, 2-1)
DAB: Bejó – Tóth G. 1, Leiter, Sági Martin (1), Zohovs (1), Watkins – Kluuskeri, Mazzag, Jensen, Ritter, Hári – Faith, Bánki, Cseh, Zorin, Green – Jurkovics, Sári, Kuminka, Csémi. Vezetőedző: Somogyi Balázs.
A rovat további hírei: Sport
Női Világkupa-selejtező: ugrás az ismeretlenbe
2025. jan. 14.
Három DFVE-játékossal a magyar keretben, a görögországi Alexandroplolisban találkozik a Divízió I mezőnye a női vízilabdázók Világkupa sorozatában.
Újabb hazai vereség
2025. jan. 13.
Az emberelőnyeit szinte hibátlanul kihasználó FEHA19 háromgólos győzelemmel vitte el a pontokat a Dunaújvárosi Jégcsarnokból vasárnap este.
Ezt gyorsan felejtsük el
2025. jan. 13.
Nem volt esélye a DKSE erősen tartalékos röplabda csapatának a Dág elleni hazai összecsapáson az Extraliga újabb fordulójában.
Itt a kapitány beszél!
2025. jan. 12.
Chema Rodriguez, a férfiválogatott szövetségi kapitánya közvetlenül a vb-rajt előtt beszélt a felkészülésről és az első meccsről saját blogbejegyzésében.
Fájdalmas vereség a Vasas otthonában
2025. jan. 12.
Hiába vezetett négy góllal is a második félidő elején, végül egygólos vereséget szenvedett a Vasas otthonában lejátszott bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.
A tisztes helytállásban bízva
2025. jan. 11.
Hazai környezetben, kissé felforgatott kerettel várja a Dág elleni bajnokit a DKSE röplabda csapata vasárnap délután négy órától.
Széteső játék, sima vereség
2025. jan. 11.
Már az első harmadban négygólos hátrányba került, így esélye sem volt a szoros meccsre az UTE ellen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak az Erste Liga pénteki fordulójában.