Felújított padokkal a pihenni vágyókért
Az életközösségek szépítéséhez nem kell mindig hatalmas beruházás. A közterületeken lévő padok felújítását már tavaly megkezdték a szakemberek, idén pedig városszerte folytatják. Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester tájékoztatott a gondozási munkálatokról.
Úton útfélen számos helyen megpihenhetnek a sétálni vágyók Dunaújváros közterületein. Mezei Zsolt alpolgármester szerint a városban megszámolni is nehéz lenne a padokat, de ezek az ülőalkalmatosságok is törődést igényelnek. A tavaly elkezdett felújítási munkákat folytatják, hiszen némelyik pad betonszerkezete egyidős a várossal:
– Megszámlálhatatlan, hogy pontosan mennyi pad van a városban, sok olyan van, ami hosszú évtizedek óta áll a lakosság szolgálatában. Éppen ezért a tavalyi évben megkezdtük ezeknek a felújítását, a betonelemek festésével és a fa lécek cseréjével új életet kaptak, így költséghatékonyan őriztük meg a padokat. Ezzel ismét hosszú évekig állnak majd az itt élők rendelkezésére.
Az alpolgármester kiemelte, hogy attól, hogy valami régi, még nem használhatatlan, ezért is újítják fel a meglévő ülőalkalmatosságokat.
A közösségek visszajelzései fontosak, ezek alapján haladnak a munkákkal. Az alpolgármester szerint törekedni kell arra, hogy a város olyan képet mutasson, mint aminek jó gazdája van:
– A padok kihelyezése lakossági kérésre valósul meg, így pontosan oda kerülnek, ahol arra szükség van. Ezek is fontosak abból a szempontból, hogy a város egy szívvel és lélekkel gondozott település képét mutassa.
Ezek a felújítások véget nem érő folyamatok, a padok gondozása mellett a város több pontján is megtalálható beton virágládákat is kezelésbe veszik a közeljövőben a szakemberek.
Fotók: DSTV
A rovat további hírei: Közélet
Dolák-Saly Róbert vendégeskedett a városban – a humorban tényleg nem ismer tréfát
2025. szep. 19.
Út a gimnáziumi ökörködéstől az abszurd humor színpadáig – fanyar iróniával és megkapó öniróniával, némi muzsikával és drámai felhangokkal; a népszerű előadó volt a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége csütörtökön.
"...hogy az intézmény stabilan működjön"
2025. szep. 19.
A Bartók Kamaraszínház évadnyitó előadásán – pontosabban az Ahogy tetszik című Shakespeare-bemutató csütörtöki főpróbáján – vett részt Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, aki komoly bejelentéssel is szolgált az alkalom apropóján.
Sok lehetőség rejlik a Generációk Házában
2025. szep. 19.
Középiskolás diákokkal találkozott Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester az Almási Zsolt teremben csütörtökön. A városvezető fontosnak tartja, hogy a fiatalok is megoszthassák gondolataikat a város jelenét és jövőjét illetően.
Hamarosan kezdődik a fűtési szezon városunkban – és már igényelhető a pótfűtés
2025. szep. 19.
A távhőszolgáltató DVG Zrt. tájékoztatja a fogyasztókat, hogy a 157/2005. (VIII. 15.) Kormányrendelet szabályozza a fűtési időszakot, amely szeptember 15-én el is kezdődött, és következő év május 15-én ér véget. Ettől a naptól a távfűtési rendszereknek bekapcsolható állapotban kell lenniük. Tájékoztató.
Továbbra is támogatják az álláskeresőket
2025. szep. 18.
Már nem az első állásbörzét tartották meg a Városháza „C” szárnyában a napokban. A vasmű válságát követően nagyon sokan kerültek nehéz helyzetbe – a városvezetés ahogy és ahol csak tudja, támogatja az érintetteket.
Ahol mindig van mit csinálni – épül és szépül az arborétum
2025. szep. 18.
A közelmúltban fejlesztésekről és fejlesztési lehetőségekről beszélt Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester – ezúttal a Baracsi úti arborétumba látogatott, ahol Orosz Csaba önkormányzati képviselő ismertette a jelenleg is zajló munkálatokat.
DSTV: segítség az egészségért szombaton
2025. szep. 18.
A beharangozót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy városunkba költözik a Richter Egészségváros nagyszabású programja. Az egészségvédelmet és a segítségnyújtást ötvöző közösségi kezdeményezésre szombaton várják a városlakókat. Bónusz: itt a teljes kínálat!









