ABolhapiac: tavaszváró évnyitó vasárnap
A névváltozásról már beszámoltunk, de küszöbön az évadnyitó esemény is: a Csomagtartóvásár innentől ABolhapiac elnevezéssel csalogatja a kincsvadászokat – a helyszín a piac lesz, tavaszköszöntő kavalkádra készülhetünk vasárnap!
Amint arról már hírt adtunk, az állandó helyszín megtalálása után új néven folytatja immár hagyományos sorozatát a korábbi Csomagtartóvásár közössége. A keresztségben ABolhapiac nevet kapott kavalkád az évnyitó kirakodásra készül, tájékozatta lapunkat a szervezők képviseletében Coletti Éva. Mint elárulta, március 16-án, vasárnap kezdik a naptári évet, méghozzá valódi tavaszköszöntő sokadalommal:
– A téli behúzódás után jól esik majd a kinyújtózás. Jó lesz újra látni az évek alatt megismert, megkedvelt árusainkat, és persze a visszatérő vevőket, nézelődőket. Természetesen szeretettel köszöntjük azokat is, akik most először „kóstolnak bele” a vásárosdiba. Sokan tanúsíthatják, hogy erre rá nagyon könnyen rá lehet szokni! Ami immár biztos: reggel 8-tól déli 12 óráig 140 asztalnyi érdekesség várjuk az újrahasznosítás és a kincsvadászat szerelmeseit. Aki hozzánk jár, átérzi, hogy nem csak az kincs, ami újként fénylik. Kis fantáziával szinte mesélnek a régi tárgyak, de sokakban kellemes nosztalgiát is felidéznek.
Coletti Éva hangsúlyozta: az elmúlt alkalmak gyakorlatát folytatják abból a szempontból, hogy a sokadalom remek kombinációt garantál a kézműves szépségek, régi holmik és a friss zöldség-gyümölcs egy helyen történő beszerzésére.
Már nagyon várják a találkozást – vasárnap irány a piactér, mindenkit vár a bolhapiac!
(Címlap- és nyitókép: Végh Zoltán; belső oldali illusztráció: ABolhapiac – facebook)
A rovat további hírei: Mozaik
Kitart még a tikkasztó nyár
2025. júl. 21.
A meleg mellé a hét második felére záporokat, helyenként komoly zivatarokat is ígér a DO időjárási szakértője. Mozgalmas hét lesz – meteorológiai szempontból biztosan!
10 hasznos tipp a stresszmentes költözés érdekében
2025. júl. 21.
Minden költözés maga lehet a rémálom, ha nem készülünk fel megfelelően. Nem csupán a dobozolással kell foglalkozni, mert egy rakás olyan tennivaló van még, ami fontos lépés, ha nem akarunk stresszelni. (X)
Vidéki Otthonfelújítási Program: mit takar ez pontosan?
2025. júl. 20.
Az otthon nem csupán négy falat jelent egy tetővel megtoldva: ez a családi események színtere, a biztonság, a kényelem, és persze a jövőnk záloga is. Emiatt különösen örömteli hír, hogy 2025-ben újraindították a Vidéki Otthonfelújítási Programot, mely számos család számára teszi elérhetővé a korszerűsítést, energetikai fejlesztéseket és akár a napelemes rendszerek telepítését is.
Meteo extra: hőségriasztás újra – holnaptól jövő csütörtökig
2025. júl. 19.
Az országos tisztifőorvos az újabb kánikulai időszakra tekintettel adta ki a másodfokú hőségriasztást az ország teljes területére – vasárnap 0 órától jövő csütörtökön éjfélig érvényes a figyelmeztetés.
Újszülöttek köldökcsonkjának ápolása: praktikus tanácsok kezdő szülőknek
2025. júl. 19.
Friss szülőként valószínűleg számtalan dolog jár a fejedben, amikor a kisbaba gondozására gondolsz. Az egyik ilyen kérdés lehet a köldökcsonk megfelelő kezelése, hiszen ez a születés után is különleges figyelmet igényel. (X)
Hogyan tehető gördülékenyebbé a könyvtári kölcsönzési folyamat?
2025. júl. 18.
Képzelje el, hogy a könyvtárban hosszú perceket kell sorban állnia a kölcsönző pultnál, mert lassan történik a könyvek kiadása, visszavétele. Régebben valóban ez volt a jellemző, de manapság a modern technológiai eszközökkel már jelentősen felgyorsítható ez a folyamat. (X)
DSTV: a nyári muzsika a "jószoliban"
2025. júl. 18.
A Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola növendékei is ellátogattak a Jószolgálati Otthon Liget közi bázisára a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az iskola muzsikus palántái a "jószoli" nyári sorozatának keretében koncerteztek a hálás közönség előtt. Hangkép.








