Bormustrára készülnek a Mondbach-kúriában
Dunaújvároson lesz a boros világ szeme április 4-én és 5-én, hiszen a város önkormányzata első alkalommal rendezi meg a Pentelei Bornapok programsorozatát a Mondbach-kúriában. Színes és vonzó kavalkádra készülhetünk – minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Az eseménysorozat nem titkolt célja, hogy színesítse a város gasztrokulturális tradícióit, de fontos az is, hogy megtalálják a város legfinomabb borát!
Sok borászat sok bora lesz kóstolható Dunaújváros első boros eseményén, vagyis a Pentelei Bornapokon a Mondbach-kúriában. Az esemény első napján a Dunaújváros Bora borverseny és Pentelei Bormustra programját rendezik, ahol a nemes nedűk készítői és bírálói "csapnak össze" – hiszen a boros szakma krémje szigorúan ízleli és bírálja a nevezett különféle pincészetek és borászatok termékeit.
A zártkörű verseny eredményéről a városlakók sem maradnak majd le, hiszen az esemény másnapján, vagyis április 5-én, szombaton 12 órától a mindenki számára nyitott Borfesztivál és Borvásár című program keretében a legkiválóbb és legfinomabb termékek mellett már Dunaújváros és Pentele borát is megkóstolhatják majd.
Mindemellett a helyszínen megvásárolható 4900 forintos belépőjegy ellenében a találkozón kitelepült legkiválóbb pincészetek, borászatok finomságait kóstolhatják kedvükre, és korlátlanul.
Az esemény alatt a Mondbach-kúria udvarán a Dunai Kincses Kert Termelői Piac kínálata ingyenesen látogatható, ahol a vendégek kedvükre vásárolhatnak a különféle portékákból.
Forrás és plakát: DMJV Önkormányzata
(A címlap- és nyitókép illusztráció)
A rovat további hírei: Mozaik
Épületdekoráció vállalkozások számára
2025. feb. 22.
A vállalkozások székhelyeként vagy telephelyeként funkcionáló épületek munkahelyet is jelentenek az ott dolgozók számára. Éppen ezért előbb-utóbb felmerülhet az igény arra, hogy otthonosabbá tegyük számukra. (X)
Építkezés magas minőségű alapanyagokból
2025. feb. 22.
Az építkezések során számtalan területre kell figyelni. Ez egy nagyon összetett folyamat, aminek "csak" egyetlen része a megfelelő alapanyag biztosítása. (X)
Megáldották a Szent Pantaleimon Görögkatolikus Óvodát
2025. feb. 21.
Mint arról már korábban beszámoltunk, hatalmas beruházás valósult meg a Szent Pantaleimon Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában – új óvodát alakítottak ki. Ezt az óvodát áldotta meg Kocsis Fülöp érsek-metropolita, színvonalas és nagyszabású rendezvény részeként.
Melyek a legfontosabb kerékpáralkatrészek?
2025. feb. 21.
A kerékpárok karbantartása mindig kiemelt feladatot jelent a tulajdonosok számára. Több olyan alkatrész is van, amit rendszeresen ellenőrizni kell, illetve nagy hatással van a bicikli használatára. (X)
Farsangi véradást szerveztek a Munkásművelődési Központban
2025. feb. 21.
Februárban is folytatta jó szokását a Magyar Vöröskereszt helyi csapata, és számos kitelepülést szerveztek az önkéntesek nagy örömére. Nem maradt el a farsangi véradás sem, szép számú önkéntessel zajlott a jótékony esemény.
Kamerák vigyázzák a biztonságunkat
2025. feb. 21.
Dunaújvárosban 2008-ban építették ki azt a kamerarendszert, amely azóta is ügyel a városlakók biztonságára. Pontosabban a kamerákat kezelő operátorok, akik hatalmas segítséget jelentenek a rendőrség, s egyben a városlakók számára.
Miért olyan hasznosak a sorvezető rendszerek?
2025. feb. 21.
Manapság már sokkal könnyebb dolga van a gazdáknak, mint régen. Rengeteg technológiai innováció látott napvilágot az utóbbi néhány évtizedben, amelyek segítségével hatékonyabbá tehető a növénytermesztés. (X)