Idős ember kirablásáért felelhet

Öcaline - 2025. március 21. 15:00

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki idős személyt rabolt ki a városban még 2023 decemberében. A sértett korából és a támadás miatti sérülésből adódóan korlátozottan tudott csak védekezni, a vádlott fegyházbüntetést kaphat, értesült a DO.

A rablásról, valamint a vádemelés tényéről a vármegyei főügyészség adott tájékoztatást. Mint Jászberényiné dr. Király Teodóra sajtószóvivő összegzéséből kiderül, a vádlott egy italboltban találkozott a sértettel 2023. december 30-án, majd követni kezdte és 10 ezer forintot kért tőle. A férfi felszólította, hogy hagyja őt békén, azonban a vádlott továbbra is a sértettel tartott, hazáig kísérte. Amikor a sértett belépett a lépcsőházba, a vádlott az automatikusan záródó lépcsőház ajtaját belökte, megtaszítva ezzel az idős férfit, aki a lökéstől az oldalával a lépcsőre esett, amelynek következtében két bordája eltörött.
A törött bordái miatt védekezni képtelen idős férfi mellényének a zsebéből a vádlott kivette az irattárcáját, benne a személyes irataival és 5 ezer forinttal. A vádlott a pénzt magához vette, a sértett iratait a tárcával az egyik szemétgyűjtő szélére rakta, amelyet egy járókelő megtalált. A sértettnek okozott kár nem térült meg.

Az ügyészség vádiratában a terhelttel szemben fegyházbüntetés kiszabását, közügyektől eltiltást, továbbá vagyonelkobzást indítványozott, erősítette meg a szóvivői tájékoztató.

(Illusztráció: FVMRFK)

A rovat további hírei: Sziréna

Teljes útzár, terelés az M6-os sztrádán (FRISSÍTVE)

Teljes útzár, terelés az M6-os sztrádán (FRISSÍTVE)

2024. máj. 21.

Besnyő térségében helyszínelnek a rendőrök, miután a Dunaújváros felé vezető oldalon két személyautó ütközött. Sérült is van, értesült a DO. (FRISSÍTVE)

Mentőhelikopter szállt le a Vasmű úton

Mentőhelikopter szállt le a Vasmű úton

2024. máj. 15.

Súlyos sérültet kellett ellátnia a mentőknek a Kossuth Lajos utcában ma délután; a férfi a harmadikról zuhant ki, de úgy tudjuk, túlélte.

Eltűnt, keresik Takács Andrást (FRISSÍTVE)

Eltűnt, keresik Takács Andrást (FRISSÍTVE)

2024. máj. 07.

A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 60 éves férfi eltűnése ügyében. Látta? Tud róla? Jelentkezzen máris! De már egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)

DSTV: a szabályos kerékpározásról

DSTV: a szabályos kerékpározásról

2024. máj. 03.

Hamarosan itt a Bringatúra (nemsoká jövünk a tételes programmal), így igencsak aktuális a DSTV összeállítása. A KRESZ szabályai a kétkerekűsökre is érvényesek, már csak azért is, mert a közlekedők védtelenebb csoportját alkotják a kerékpárosok. Hangkép.

Vádemelés az ámokfutó ellen

Vádemelés az ámokfutó ellen

2024. ápr. 29.

Hol másutt, Dunaújvárosban eresztette el a gyeplőt, 10 kilométeren át menekült az őt üldöző rendőrök elől. És közben lényegében az összes közlekedési szabályt megszegte. Börtön várhat rá, értesült a DO.

Eltűnés miatt keresik Lakatos Piroskát

Eltűnés miatt keresik Lakatos Piroskát

2024. ápr. 26.

A tizenhét esztendős fiatal lány még április tizedikén tűnt el, a dunaújvárosi rendőrök most a lakosság segítségét kérik megtalálásához. Egy megosztás is segíthet!

Elfogták a pincefeltörőt

Elfogták a pincefeltörőt

2024. ápr. 24.

A dunaújvárosi rendőrök hallgatták ki gyanúsítottként a 41 éves férfit. Egy Római körúti helyiséget tört fel, több százezer forintos kárt okozott, értesült a DO. Sokra nem vitte a zsákmánnyal.