Mit jelent az áfacsalás a gyakorlatban?
Az áfacsalás, illetve az adócsalások gyakori témái a gazdasági híreknek. Az áfacsalás a költségvetési csalások leggyakoribb formája. (X)
Bár a hatóságok szigorúan lépnek fel ellene, mégis mindig újabb és újabb módszerek látnak napvilágot.
Az áfára elkövetett költségvetési csalás
Dr. Tóth Attila Tas védőügyvéd egyik szakterületét az adóeljárás során nyújtott képviselet jelenti, így pontosan tudja, milyen módokon történhet áfacsalás a gyakorlatban, illetve segítségével felállítható a vádlott hatékony védekezési stratégiája.
Ezzel azonban nagyon előresiettünk, egyelőre a védőügyvéd segítségével meghatározzuk, mi is az áfacsalás és milyen tipikus esetei vannak.
Az áfára elkövetett költségvetési csalás bűncselekményének jellemzően több szereplője is van, mert az elkövetők több gazdasági társaságot is felhasználnak annak érdekében, hogy nehezebben lehessen nyomon követni az ügyleteket.
Ilyenkor előfordulhat olyan eset is, amikor az értékesítési lánc egyik tagja vétlen, mivel nem tud róla, hogy a kérdéses termék áfáját elcsalták. Ez a tény pedig némileg több lehetőséget ad a védőügyvédek számára a védekezésben, ugyanis jellemzően a vétlen fél ellen is megindítják a büntetőeljárást, és az eljárás során minden fél esetében bizonyítani kell a bűncselekmény tényét.
Fiktív számla valós gazdasági esemény nélkül
Az áfacsalás mögött mindig fiktív számla befogadása és a számla áfatartalmának levonása áll. Ennek egyik tipikus esete az, amikor a fiktív számla mögött nem áll valós gazdasági esemény.
Ilyenkor a számlabefogadó ténylegesen nem vette meg az adott terméket, illetve nem vette igénybe a kiszámlázott szolgáltatást.
A számlát kiállítónak be kellene fizetnie az áfát a bevétel után, azonban a gyakorlatban azok a gazdasági társaságok, amelyek fiktív számlákat állítanak ki, úgynevezett “bukócégek”, amelyek nem teljesítik ezt a kötelezettségüket, tehát nem fizetik be az áfát.
A "bukócég" jellemzői
A "bukócég" egy olyan vállalkozás, amely nem folytat tényleges gazdasági tevékenységet, és az élén egy olyan személy áll, aki a valóságban nem vezeti azt. A tényleges irányítás egy, a háttérben megbújó személy kezében összpontosul, akit nem, vagy csak nehezen lehet összekötni a kérdéses gazdasági társasággal.
A fiktív számla
Egy számla akkor is fiktívnek minősül, ha nem az állítja ki, aki ténylegesen elvégzi az adott munkát, vagy értékesíti a terméket. Ilyenkor sokszor előfordulhat az, hogy a számla befogadója nem tud róla, hogy áfacsalás részesévé vált.
Ebben az esetben a büntetőjogi ügyvéd stratégiája arra irányul, hogy bebizonyítsa: a számlabefogadó számára nem volt felismerhető, hogy a számlát nem az állítja ki, aki a szolgáltatást végezte, illetve a terméket eladta.
Láthatjuk tehát, hogy a bizonyítási eljárás menete nagyban függ attól, hogy az áfára elkövetett költségvetési csalás melyik típusáról van szó. A védőügyvéd szerepe azonban mindegyik esetben nélkülözhetetlen.
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: táncház és toborzó a Csillagvirágban
2025. már. 22.
Pompás forgatag kerekedett az ünnepi megemlékezés apropóján a Csillagvirág tagóvodában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézménybe március 15. alkalmából látogatott a Hetedhét zenekar – táncházzal és toborzóval varázsolva el az ovisokat. Hangkép.
A lapostetők állapota jelentősen javítható
2025. már. 21.
A legfrissebb hírek szerint nő az igény a lapostető-szigetelési megoldásokra. Az elmúlt hónapokban ugyanis egyre nagyobb figyelem irányult az épületek energiahatékonyságának növelésére, mivel egyre több tulajdonos dönt a lapostető megfelelő szigetelése mellett. (X)
Hogyan védd meg autód fényét a nyári hónapokban?
2025. már. 21.
A nyári hónapok minden autótulajdonos számára különleges kihívásokat tartogatnak. Az év ezen szakaszában nemcsak a hosszabb utazások és a gyakori kirándulások miatt kell jobban törődnünk autóinkkal, hanem az időjárás megannyi hatása miatt is. (X)
Részleges napfogyatkozás lesz március végén
2025. már. 21.
Március 29-én dél körül részleges napfogyatkozás lesz látható Magyarországról, a különleges égi jelenség során a Hold a Napnak egy kis szeletét takarja majd ki.
Mi számít olyan lemezgarázsnak, ami megéri a befektetést?
2025. már. 20.
Sok ajánlatot lehet találni a neten ebben a témában, mert egyre több vállalkozás telepít könnyűszerkezetes építményeket. Az viszont, hogy mitől éri meg a kifizetett összeg, több tényezőtől is függ. Ebben a cikkben ezt fogjuk tisztába tenni. (X)
Valóban segíthet a CBD olaj bizonyos gyógyszerekről történő leszokásban?
2025. már. 20.
Ahogy a hírekben is gyakran halljuk, a szorongás és a depresszió napjaink egyik legnagyobb civilizációs betegsége. Ezekhez társul még a pánikbetegség és az alvászavarok, amelyek sok ember életét és mindennapjait keserítik meg. Mindenki másképpen próbál megküzdeni velük, hiszen sokféle módszer létezik. (X)
DSTV: nőnapi kavalkád az MMK-ban
2025. már. 20.
Különlegesen gazdag nőnapi kínálattal csalogatta az érdeklődőket az intézmény a nőnap alkalmából, derül ki a DSTV összegzéséből. Kiegészítő programokkal készült az idei első Tökmag Bazár, az udvaron kézműves kincsek kelleték magukat, a színházteremben vetélkedőt rendeztek – csak nőknek! Hangkép.