Nehéz kupacsata vár a női focistákra

spigott - 2025. március 4. 17:00

Az ország egyik legerősebb együttesét fogadja a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata a Simple Női Kupa negyeddöntőjében szerdán este hét órától.

Kép: DO-archív

Remekül szerepelt a 2024/2025-ös szezon őszi idényében a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata. Az NB II Nyugati Csoportjában szereplő dunaújvárosi alakulat nyolc győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel zárta a bajnoki idény első felét, így jelenleg a második helyen áll a tabellán. Wachutka Zoltán alakulata a Magyar Kupában is remekelt eddig, ugyanis a sorozat második fordulójában a Fehérvár FC-t győzte le 3-0-ra, a harmadikban a ZTE ellen nyert 2-1-re, míg a negyedikben a Nyíregyháza ellen diadalmaskodott 2-0-ra, amivel bejutott a legjobb nyolc közé.

Már az is komoly fegyvertény, hogy eddig eljutott a csapat, ugyanakkor a legjobb négy közé kerülésért hatalmas bravúrra lenne szüksége együttesünknek, mely szerdán este hét órától a Puskás Akadémia gárdáját fogadja a stadionban a Simple Női Kupa negyeddöntőjében. A felcsútiak ugyanis az ország egyik legjobb csapatát alkotják, s ez idei eredményeiken is meglátszik, ugyanis az NB I-ben eddigi tizenhárom meccsükből tizenegyet megnyertek, így jelenleg a második helyet foglalják el az élmezőnyben úgy, hogy egy ponttal gyűjtöttek kevesebben az éllovas Győr gárdájánál.

A továbbjutásról egy mérkőzés dönt, s bár egy meccsen bármi megtörténhet, a szerda esti kupatalálkozó esélyesének egyértelműen a vendégek számítanak. Ez persze nem jelenti azt, hogy női labdarúgóink eleve feltartott kezekkel lépnének pályára, s mindent el fognak követni azért, hogy megnehezítsék az ország egyik legjobb csapatának dolgát, így egy jó mérkőzésre számíthatnak azok, akik kilátogatnak a szerda este hét órakor kezdődő összecsapásra.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: kiváló hangulatú dobálás

DSTV: kiváló hangulatú dobálás

2025. feb. 20.

Szombaton ismét dartsversenyt rendezett a Dunaújvárosi Darts Club. Az MMK-ban összesen 45-en léptek táblához, hogy egy jó hangulatú viadal keretében mérjék össze tudásukat – az első helyezést a DDC versenyzője, Baranyai Norbert szerezte meg. Hangkép.

Biztosan hozták a kötelezőt

Biztosan hozták a kötelezőt

2025. feb. 20.

Kiütéses, tizenhét gólos győzelmet aratott tatabányai bajnokiján a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Dunaújvárosban sem hibázott az ETO

Dunaújvárosban sem hibázott az ETO

2025. feb. 20.

A második félidőt ugyan egálra hozta a győriekkel szemben a DKKA női kézilabda csapata, a vendégek mégis magabiztos győzelemmel vitték haza a bajnoki pontokat.

Bravúros eredmények grundbirkózásban

Bravúros eredmények grundbirkózásban

2025. feb. 19.

Remek versenyzéssel, két ezüstéremmel zárták a grundbirkózók országos diákolimpiai döntőjét a DKSE fiókszakosztályainak csapatai a mögöttünk hagyott hétvégén.

Véget ért a szezon a DAB számára

Véget ért a szezon a DAB számára

2025. feb. 19.

Debrecenben is kikapott kedden este, így nem jutott be a bajnokság legjobb négy csapata közé a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Kondor Anett a felnőttek közt is letette névjegyét

Kondor Anett a felnőttek közt is letette névjegyét

2025. feb. 18.

Szépen fénylő éremmel és egy újabb korosztályos elismeréssel térhettek haza a dunaújvárosi lábtoll-labdázók a sportág első felnőtt bajnoki fordulójáról.

A harmadik meccsért küzdenek

A harmadik meccsért küzdenek

2025. feb. 18.

Debrecenben, a DEAC otthonában lép pályára a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a bajnoki rájátszás második találkozóján ma este fél héttől.