Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Apám szerint a világ"
Izgalmas és roppant aktuális témával folytatódik a KineDok programja városunkban: a Szabad Szemmel sorozatában az Apám szerint a világ című dokumentumfilm fut a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden délután.
Jiří cseh fizikus és egy ezernyi terven agyaló csodabogár – még arra is van ötlete, hogy hogyan lehetne megmenteni a bolygót. A baj csak az, hogy senki sem hallgat rá. Lányát, Martát rendkívül bosszantja a világ nemtörődömsége, így fogja a kameráját, meg persze az apját, és úgy dönt: ötleteit megmutatják a világnak, hogy kiderüljön, tényleg működhetnének-e úgy a dolgok, ahogy azt az apja elképzelte.
Apa és lánya számos humoros tervet eszelnek ki, hogy hogyan és kinek álljanak elő az elképzeléseikkel: ökológusokkal, aktivistákkal, politikusokkal és más szakértőkkel találkoznak, hogy eljuthassanak a nemzetközi klímacsúcsra. Eközben fellibben a fátyol az állami struktúrákról, és azokról is, akik eldöntik, hogy ki hova és milyen témákkal juthat el.
Egyszerre izgalmas és kegyetlenül aktuális kérdéskör: szép darabbal folytatódik a Szabad Szemmel sorozata, a naptári év tavaszköszöntő vetítésén az Apám szerint a világ című cseh-szlovák dokumentumfilm pörög a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) március 18-án, kedden. A vetítést a még mindig érvényes téli időszámításra tekintettel 17 órakor kezdik!
Bár a megszólítottak egyetértenek abban, hogy Jiří elképzeléseinél nincs jobb megoldás, ha meg akarjuk menteni a földet, négy évnyi házalás után úgy tűnik, Martáék az egész világgal hadban állnak. Lehet, hogy ötleteik túl későn jöttek? Vagy inkább túl korán?
Marta Kovářová filmjének előzetese az alábbi linken érhető el:
Apám szerint a világ – trailer (katt) >>
A vetítés után szokás szerint kötetlen műhelybeszélgetést terveznek a látottakról – az esemény természetesen nyitott, minden érdeklődőt szeretettel várnak!
(Fotó: Kinedok Magyarország – facebook)
A rovat további hírei: Kultúra
Készen áll a bemutatókra a Vasas csapata
2025. aug. 07.
Amint arról korábban már olvashattak hasábjainkon, a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes komoly nemzetközi meghívásnak tesz eleget. Belgiumba utaznak, ahol a Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztiválon lépnek közönség elé.
DSTV: mesés karakterek
2025. aug. 07.
Az emberi fantázia határtalanságáról készített terjedelmes összeállítást a DSTV. A csodák birodalmában avatott szakember, Törökné Antal Mária gyermekkönyvtáros volt a kalauz – Marcsi néni arról is szót ejtett, milyen karakterek és milyen szereppel jelennek meg a mesékben. Hangkép.
Szélfestmények Dunaújvárosból – Velencéig
2025. aug. 06.
Különösebb csinnadratta nélkül, de annál fontosabb műtárgyakra hívja föl az intézmény mellett sétálók figyelmét a Kortárs Művészeti Intézet "kirakatkiállítása": Koronczi Endre két képét láthatják – az alkotások mintegy előhírnökei a Velencei Biennálé seregszemléjén szereplő műegyüttesnek.
Mesevarázs a Bartók színjátszótáborában
2025. aug. 05.
Feszített tempó és nagy-nagy lelkesedés, kreatív energiák és sok-sok ötlet – ugyan csak egy turnusban rendezték, de annál nagyobb sikert aratott a résztvevők körében a Bartók Kamaraszínház nyári színjátszótábora. És a végén, naná, a vastapsot érdemlő bemutató sem maradt el!
DSTV: papírszínház a gyerekkönyvtárban
2025. aug. 04.
Színes kínálattal, többek között papírszínházi bemutatóval csalogatott a József Attila Könyvár, derül ki a DSTV összegzéséből. A gyerekkönyvtárban hangos kacajok és kíváncsi szemek követték a diavetítéssel egybekötött produkciót. Hangkép.
Hirosima élő öröksége – ősbemutató az élet diadalának néma, makacs, büszke tanúiról
2025. aug. 02.
Különleges koncert, különleges szerzemény: a városunkból elszármazott kortárs zeneszerző, Nagy Ákos Hibaku Jumoku – The Trees of Hiroshima (Hirosima fái) című darabját a tokiói Liszt Intézetben mutatják be augusztus derekán, az atomtámadás 80. évfordulójának emléke előtt tisztelgő hangversenyen.
DSTV: sikeres volt a táborok sora
2025. aug. 02.
Öt héten át szervezett tematikus táborokat a vakációzó diákoknak az MMK csapata, derül ki a DSTV összegzéséből. A számvetés során kiderül, a táborlakók körében vonzó volt a kínálat, amely az intézmény árnyas ligetében várta őket. Hangkép.