Születésnapi koncertek a Művészetek Völgye programjában
Hobo és Geszti Péter kerek évfordulós születésnapi koncertje is szerepel a Művészetek Völgye idei kínálatában. A Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden július 18. és 27. között megrendezendő fesztiválon a látogatók számos koncert, színházi előadás és cirkuszi program közül válogathatnak - áll a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Kép: MTI/Vasvári Tamás
Mint írják, a korábban bejelentett kapolcsi programok mellett Vigántpetenden a cirkuszi produkcióké, a színházé és az irodalomé, valamint a zenéé, Taliándörögdön a zene mellet a színházé lesz a főszerep.
Vigántpetend legnagyobb helyszínén, a Cirque du Tókertben a Rippel fivérektől a 5element Rippel Brothers Showt láthatják a nézők, a FrenÁk Pál Társulat a Fiúk című előadásával lép fel, a Feledi Project pedig Szálkák című előadásával várja a közönséget.
A színházi és cirkuszi előadások mellett a zene sem maradhat ki a kínálatból. A Franz Ferdinand legújabb albumát, a The Human Feart mutatja be Kapolcson, Vigántpetenden a Budapest Bár és Dés László is fellép, valamint a Cirque du Tókert színpadon lesz látható a Geszti Sixty és a HOBO 80 című produkció.
A Művészetek Völgye egyik legismertebb helyszíne, a Kaláka Udvar idén Vigántpetendre költözik. Több alkalommal is látható lesz majd az Így írnak ők című előadás Nyáry Krisztián vezetésével Kiss Judit Ágnes, A Bence kalandjai, Kemény Zsófi és a Louisiana Double részvételével.
Szalóki Ági ifj. Tóth Istvánnal és Szabó Dániellel gyerekkoncerttel várja az érdeklődőket, Szabó T. Anna pedig zenés versimprót tart Szirtes Edina Mókus, Fekete Richard, Varró Dániel és Molnár György társaságában. Kecskés Karina és Karsai Veronika Lélekmadár című műsora is látható lesz majd, valamint itt kap helyet Boggie és Petruska Hunclorique című előadása is.
Az udvar házigazdái, Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos Sebestyén Mártával Tizenöt zsoltár címmel az ószövetségi ének- és imádsággyűjteményből adnak elő.
A Poket Udvar irodalmi és zenei programokat kínál majd, fellép Hegedűs Józsi, Ferenczi György, Agócs Marci, az Aurevoir. frontembere és Juhász Zoli is. A Komp Kollektíva Cseh Tamás-estjét viszi színpadra, Kollár-Klemencz László és Háy János pedig a Kutyagoló című összeállítással érkezik. Henri Gonzo melankolikus magyar dalokat szólaltat meg, a 4S Street is itt debütál új dalával.
Taliándörögdön a Világzenei Udvarban fellép Palya Bea, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, a Borbély-Dresch Quartett, a Góbé, Pál István "Szalonna" és Bandája, a Kerekes Band, valamint Csík János és a Mezzo - olvasható a közleményben.
A Színház Színpadon egyebek mellett Márfi Márk Lassan című darabja, Halász Rita Mélylevegő és Lackfi János Medveles című produkciója látható majd.
A Színház Színpad Templom - maximum ötven főt befogadó nézőterével - többek között a Panker Produkció Szép Ernő voltam és Szent Margit című előadásának, valamint Kárpáti Péter Térkép a túlvilágról című darabjának ad majd helyet.
A Harcsa Veronika Udvar x MOME helyszínen Szirtes Edina Mókus és Nagy János Yancha, a Söndörgő: Gyezz műsora, cancel., Lenkke_, Henri Gonzo és a Papírsárkányok, Hegedűs Józsi és a Vadvirág együttes, Villő, a Modern Art Orchestra, valamint a Karaván Família szórakoztatja majd a nézőket.
A taliándörögdi nagyszínpad korábban bejelentett fellépőihez csatlakozik a Parno Graszt, a Duckshell, Ajsa Luna, Cserihanna, Péterfy Bori & Love Band, a Hűvös, a Fiúk, a Csaknekedkislány, Saya Noé, Szabó Balázs Bandája, a Kiscsillag, Kolibri, Sisi, a Soulwave és a Honeybeast is - írták a közleményben.
(MTI)
A rovat további hírei: Kultúra
Idén is jelentős csúcsokat hódított a Rockmaraton Fesztivál (galériákkal)
2025. júl. 09.
Négy nap dübörgés és fergeteg, a rock/metál műfajok híveinek őszinte örömére: idén is nagyot ment, és bár új csapat szervezte, és sajnos akadtak is döccenők, összességében mindenképpen pozitív élményt hozott a közönség körében a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten.
Évadot zár a Zenélő Cukrászda
2025. júl. 09.
Az édes élmények kedvelői ráadásul szólóprodukciót hallhatnak a Vasmű úti egységben – Gyalus Boglárka énekel szombaton délután. A nyári szünet előtti utolsó alkalomra is nagy szeretettel várnak mindenkit.
DSTV: POK és SZIG a színpadon
2025. júl. 09.
Szép eseménynek adott otthont a Bartók színházterme a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Városunk két gimnáziuma, a Pannon és a Széchenyi színjátszó diákjai álltak a közönség elé, és mutatták be színdarabjaikat. Hangkép.
ICA-D: benépesülnek a város közterei a "Betekintés" terveivel
2025. júl. 08.
Egyszerre izgalmas és tanulságos bemutatót ígér a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új időszaki kiállítása: Betekintés címmel a BME Középülettervezési Tanszék külföldi hallgatói mutatják be diplomamunkáikat, a város köztereire álmodott terveiket. A tárlat csütörtökön nyílik, mindenkit szeretettel várnak!
DSTV: a kőtárba is csalogattak
2025. júl. 08.
Az összefoglalót már olvashatták, most itt a DSTV első beszámolója az Intercisa Múzeum kínálatáról a "Múzeumok Éjszakája" sorozatában. Az intézmény két helyszínen várta a vendégeket, benépesült a római kori kőtár is. Hangkép.
Zúzós menet a végjátékban is (galériával)
2025. júl. 06.
King Diamond bulijának elmaradása miatt sokan keseregtek, de ezzel együtt is nagy zúzásokkal ért véget a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten. A zárónap is hatalmas menetelést hozott – sorozatunk utolsó képtára is erről tanúskodik.
Rockmaraton: parádés péntek (galériával)
2025. júl. 05.
Remek bulik egész sorával csalogatta a rock/metál műfajok híveit a Szalki-szigetre a Rockmaraton Fesztivál pénteki kínálata. A mai menü is nagyon bőségesnek ígérkezik, a hangulat változatlanul egyszerre fergeteges és barátságos – a finálé során sem lesz másként!