Viadana Kamarakórus: a gyönyörű koncert igézetében (galériával)

Nem tudom, egészen pontosan mikor és kinek a fejéből pattant ki a folytatás gondolata, de áldassék a neve: a 2016-os szétszéledés (megszűnésnek a későbbiek fényében, de pláne múlt szombat óta dőreség volna nevezni) után újra koncerten állt közönség elé a Viadana Kamarakórus.

A közösség mint élményforrás

Jómagam elfogult vagyok, mint ahogy elfogult volt a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) rendezett koncert közönségét alkotók döntő többsége is – ez már abból a tényből következik, hogy a csapat, bár a 2000-es évek elején szó szerint sikert sikerre halmozott, és országos viszonylatban is jegyzett alakulatként öregbítette a dunaújvárosi kóruskultúra hírnevét, az elmúlt években szó szerint tetszhalott állapotban létezett. De: létezett. Erről Kurucz Gergely karnagy is beszámolt a DSTV kamerája előtt:
– Barátsággal váltunk el, lényegében azért, mert a csapat tagjainak egy része kirepült, elköltözött, családot alapított. De megmaradt a barátság, tudtunk egymásról, rendszeresen találkoztunk is, nyári összetartásokat szervezetünk – amiken meglepően keveset énekeltünk! –, vagyis mint közösség tovább éltünk, alkalmanként fel is léptünk. A fordulópontot a testvérem, Endrődy Orsolya kiállításának megnyitója jelentette, hiszen arra az alkalomra merült föl az ötlet, hogy az eseményen működjön közre a Viadana. Keveset, de nagyon intenzíven próbáltunk, és a koncert után merült föl az ötlet – mutatkozzunk be újra, immár itthon, a dunaújvárosi közönség előtt is.

Új tónus – de a szokott minőség

Aki egyfajta időutazást várt a szombati hangversenytől, szinte biztosan csalatkozott, aki viszont szép, emlékezetes koncertélményben reménykedett, ezer százalékos biztonsággal megkapta. Egyfelől visszatértek a régi repertoár sikerdarabjai, másrészt viszont más regiszterekben, új tónusban szólaltak meg. Mélyebb, megkockáztatom, tartalmasabb és érettebb interpretációban – végig bravúros biztonsággal, helyenként elementáris erővel.

A reneszánsz motetták ívelése után Dowland Come again című madrigálja új tétel volt a Viadana-repetorárban, de éppen ennek a darabnak az erős, kiegyensúlyozott hangzása igazolta az együttes érettségét. Játékos és eleven volt a francia blokk és bravúros-dicsőséges Gjeilo "Ubi caritas" szeretethimnuszának előadása, de a legnagyobb sikert – szó szerint tomboló vastapsokat – a magyar szerzők darabjai aratták. Farkas Ferenc Pataki diákdalok című szerzeménye és Bárdos „Régi táncdal”-a is elemi erővel szólt – és nagyon szép megoldás, egyúttal finom gesztus volt, hogy Kurucz Gergely "kilépett" a karnagyi pozícióból, beállt a kórusba, "oly szép így ez az élet" –, gyönyörű volt Kodály Zoltán Esti dal című kórusműve, és mi más lehetett volna a ráadás, mint Kocsár Miklós csodás Hegyet hágék című darabja. 
Az örömkönnyek és a diadalmas végjáték után mintegy finálé helyett jöjjön egy remek hír: a szombati siker után meglebegtetett folytatás-opció immár bizonyos – az, hogy hol és pontosan mikor, még kérdéses, de július 19-én újra közönség elé áll a Viadana Kamarakórus. Várom, várjuk, nagyon is!

A koncert emlékezetes és szép pillanatairól addig is meséljenek a képek – aki most lemaradt, legközelebb jöjjön, nem csalódik!

(Fotó: Végh Zoltán)