Élő sporttörténelem az Intercisa Múzeumban
A város dicsőséges sportmúltjáról szervez új sorozatot az intézmény – az első előadáson a motorcsónak-versenyzés lesz a téma, mindenkit várnak a múzeumban csütörtökön délután.
Új kezdeményezéssel, egyúttal új sorozattal várja a várostörténet iránt érdeklődőket – és kivált a sportbarátokat – az Intercisa Múzeum. Az intézmény ugyanis sporttörténelmi előadás-sorozattal készül, melynek keretében több sportág helyi szereplői is bemutatkoznak, felelevenítve egy-egy sportág hőskorát, neves szereplőit és kitüntetett pillanatait. A beszélgetések során természetesen szó esik majd az adott terület jelenéről és lehetőségeiről is!
A sorozatnyitó beszélgetés április 24-én, csütörtökön lesz, fókuszába a motorcsónak versenyek története kerül – az esemény két meghívottja Andics József és dr. Sándor Péter. A programra a múzeum II. emeleti előadótermében várják a vendégeket 17 órától.
A múzeumi program nyitott – minden érdeklődőt sok szeretettel várnak!
(Illusztráció: Intercisa Múzeum)
A rovat további hírei: Sport
Szerelmük a Duna és a túrázás
2025. júl. 28.
Dunaújvárosban is megpihentek a hatvannyolcadik Nemzetközi Dunatúra mezőnyének összetartó tagjai, akik bő két hónap alatt közel kétezerötszáz kilométert töltenek a Dunán.
Elkészült a DAB felkészülési programja
2025. júl. 28.
Négy edzőmérkőzés vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatára a nyári felkészülési időszakban.
Győzelemmel kezdett a DFC
2025. júl. 28.
Megérdemelt sikert aratott a Pénzügyőr elleni bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászat első fordulójában vasárnap este.
Újra bizonyítottak sárkányhajósaink
2025. júl. 27.
Összesen hét érem megszerzéséből vették ki részüket a Dragon Steel SE sárkányhajósai a Brandenburgban megrendezett Nemzetek Közötti Világbajnokságon.
Egyetemi Világjátékok: elégedett magyarok
2025. júl. 26.
Hosszú kihagyás után, egy jó gyakorlattal tért vissza a nemzetközi mezőnybe a DKSE tornásza, Kovács Zsófia.
Jobban hajráztak az ukránok
2025. júl. 26.
Hiába küzdött remekül, az ukránoktól is kikapott a dunaújvárosi Szőke Milánnal felálló magyar U16-os fiú röplabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.
Hazatértek a vb dunaújvárosi hősei (galériával)
2025. júl. 25.
A DFVE mellett városunk vezetése is köszöntötte a világbajnoki ezüstérmes magyar női vízilabda válogatott dunaújvárosi tagjait a Fabó Éva Sportuszodában pénteken délelőtt.