"Hazatért" a Koós Katalin Ajándék Kupa (galériával)

Öcaline - 2025. május 11. 9:30

Idén immár harmadszorra, de városunkban most először rendezték meg a Koós Katalin Ajándék Kupát: a hazai fitnesz egyik fontos megméretésévé vált eseményen mintegy 400 versenyző lépett a közönség és a bírók elé.

Újabb nagyszabású viadal helyszíne volt városunk – a DUE sportcsarnoka biztosított helyszínt szombaton a Koós Katalin Ajándék Kupa versenyének; és máris meg kell álljunk, méghozzá a névadásnál.

Koós Katalin emlékére

Koós Katalin városunkban tanult és tornázott, innen repítette a sorsa és az elhivatottsága addig, hogy a hazai fitneszélet meghatározó alakjává vált: műhelyek és közösségek, rangos megméretések alapembere, éveken át az "Év edzője" és az "Év bírója" kitüntető címek büszke birtokosa, a sportág nemzetközi vérkeringésének is meghatározó alakja volt, egészen 2020-ban bekövetkezett haláláig.

Növendékek generációit edzette és mentorálta – a dunaújvárosi versenyt is egy volt tanítvány, az immár edzőként dolgozó egykori Európa-bajnok Mészáros Anna szervezte. De több olyan résztvevő is volt, így például a többszörös Európa- és világbajnoki helyezéssel büszkélkedő Sárossy Bettina Bernadette és Gyuris Botond is, aki Koós Katalinnál (a dunaújvárosi tornacsarnokban és az osztályközösségben Kátya, a fitnesz világában Kata) tanulta meg a sportág alapjait – és, mint a DSTV kamerája előtt egybehangzóan felidézték, a "győzni akarok, győzni fogok" mentalitást is.
Apropó, osztályközösség, apropó, tornászmúlt: a versenyt a hajdani osztálytárs és tornász csapattárs, Szloboda Éva, többszörös aerobic bajnok, válogatott, Európa-bajnok és világbajnoki dobogós, később éveken át az egyiptomi aerobic válogatott szövetségi kapitánya nyitotta meg, de részt vett a megnyitón Salamonné Szabó Éva, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség torna szakágvezetője.

Nem elhallgatható mellékszál, hogy egykoron e sorok írója is az említett közösség tagja volt a Vasváriban (meg a hajdani Münnich, mai Széchenyi gimiben, de még a csariban is). Hogy teljes legyen a kép: elismerősen nyilatkozott a szervezők szép gesztusáról a névadó testvére, Csányiné Koós Ildikó, és bár Horváth Lászlóné, Pancsi néni igazoltan távol volt, meghatottan forgatta a régi képeket összegző albumot a versenyre összeállított emlékfal előtt Koós Katalin két hajdani edzője, Kolics Éva és Borsos János is.

Generációk találkozása

A múlt mellett persze a jelen és a jövő nagy randevúja is volt a dunaújvárosi megméretés, hiszen az elmúlt esztendőkben a hazai fitneszélet műhelyeinek fontos megméretésévé vált az egyébként Koós Katalin alapította Ajándék Kupa – amely ezzel a gesztus értékű lépéssel, hogy városunk adott otthont az immár harmadik emlékversenynek, voltaképpen "hazatért". Ezt is hangsúlyozta érdeklődésünkre Gálosfai Tímea, a Vasvári iskola igazgatója, aki szerint a hagyományok ápolása és a tisztelgés mellett fontos, hogy ilyen nagyszabású, több generáció képviselőit felvonultató verseny őrzi Koós Katalin emlékét.
A viadal során több kategóriában mintegy 400 versenyző mutatkozott be, és érdeklődésünkre Mészáros Anna testnevelő és szertorna szakedző, a versenyt rendező Miss Fit egyesület vezetője elárulta, szándékosan a lehető legnagyobb merítéssel készítették elő a viadalt. A Koós Katalin Ajándék Kupán nemcsak a műhelyek, de a korosztályok is láthatták egymás produkcióit – a legkisebb, még óvodáskorú versenyzőktől egészen a felnőtt korosztályig mindenki színre lépett. 

És hogy a névadó mellett miért az a megméretés neve, ami? Még egy szép gesztus miatt: int Mészáros Anna elmondta, már az indulás is szép teljesítmény, így minden résztvevő ajándékot kap – azon túl, hogy korosztályonként és kategóriánkként a pontszerző helyeken végzőket, vagyis az első hat-hat helyezettet díjazták, az első három versenyző érmet is kapott. Még ez különlegességet tartogatott a viadal: az egyesületek edzői idén is kiválasztottak két kiemelkedő tanítványt, akik az év versenyzőjének járó különdíjat érdemelték – igaz, a verseny eredmények mellett az edzésmunka is számított az elismerés odaítélésekor.

Összességében a már említett gesztusokon túl színes, látványos és igen-igen színvonalas megméretés kerekedett – de erről már meséljenek a képek!

(Fotó: Végh Zoltán)

A hazai fitnesz legjobbjai mutatkoztak be

A hazai fitnesz legjobbjai mutatkoztak be - fotó:

A rovat további hírei: Sport

Fényes érmek a birkózó-maratonon

Fényes érmek a birkózó-maratonon

2025. okt. 01.

Három versenyen összesen nyolc dobogós helyezésnek örülhettek a DKSE és fiókszakosztályainak korosztályos birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

DSTV: vb-re készülnek a veteránok

DSTV: vb-re készülnek a veteránok

2025. okt. 01.

A DKSE birkózó szakosztályának régóta fiatal tagjai is készülnek a közelgő világbajnokságra. A felkészülési küzdelmeket is komolyan veszik a veterán sportolók, az alakulatból összesen nyolcan vágnak majd neki a versenyeknek. Stábunk is ellátogatott az egyik edzésükre, ahol még több részletet ismerhettünk meg a versenyről. Hangkép.

Újra az Ovi Foci Kupáért küzdöttek (galériával)

Újra az Ovi Foci Kupáért küzdöttek (galériával)

2025. okt. 01.

A Bóbita Tagóvoda gyerkőceinek győzelmével ért véget az Ovi Foci Kupa sorozat második fordulója az Eszterlánc Tagóvodában kedden délelőtt.

Újabb Ősi-érem Lengyelországból

Újabb Ősi-érem Lengyelországból

2025. szep. 30.

A tavalyi Világkupa-siker után ezúttal az Európa Kupa lengyelországi állomásán ért el remek eredményt városunk kiváló erőemelője, Ősi Tamás.

DSTV: elstartolt a Vasvári Hét

DSTV: elstartolt a Vasvári Hét

2025. szep. 30.

Sporttal és játékkal ünnepelte a magyar diáksport napját a Vasvári Pál Általános Iskola közössége. Ezzel együtt pedig múlt pénteken elstartolt a Vasvári Hét is az iskolában, amely nagyon sok érdekes elfoglaltságot kínál a gyerekek számára. Hangkép.

Rossz kezdés az Andersen Ligában

Rossz kezdés az Andersen Ligában

2025. szep. 30.

Mindkét dunaújvárosi csapat nagy arányú vereségbe futott bele a jégkorongozók Andersen Ligájának első fordulójában.

Mayer-bronz a Világkupa zárónapján

Mayer-bronz a Világkupa zárónapján

2025. szep. 29.

A szombati, ugráson elért ezüstérem után vasárnap már gerendán örülhetett dobogós helyezésnek Mayer Gréta a szombathelyi Világkupán.